Fazekas Lórándot Apáczai-díjjal tüntették ki

Apáczai-díjban részesült Fazekas Lóránd pedagógus, akinek az Egy nemesi család története című munkáját értékelte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Országos Elnöksége.

Az Apáczai-díj a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének (RMPSZ) díja, amelyet 2004 óta kétévente osztanak ki. Az RMPSZ Országos Elnöksége által alapított Tudományos Tanács célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése, serkentése. Ennek érdekében folyamatosan nyilvántartásba veszi mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, lehetőségei szerint népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, esetleg közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács további célja, hogy méltó emléket állítson Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozza a róla elnevezett díjat, és kétévente odaítéli a legjobb önálló kötetben vagy elismert tudományos szakirányú lapban közzétett munkák szerzőinek. A díjnak van ezüst, arany és gyémánt fokozata is. Szatmár megyéből ebben az évben Fazekas Lóránd ezüst fokozatú elismerésben részesült, az alábbiakban vele beszélgettünk.

— Mikor kezdett el helytörténeti kutatásokkal foglalkozni?

— Helytörténeti kutatásaimat valamikor az 1970-es években kezdtem el, miután Szatmárnémetiből kikerültem Kökényesdre. Addig nem éltem vidéken, de hamar megtetszett a vidéki élet, az ismeretlen hely és az ismeretlen közösség. Miután kikerültem, elkezdtem elmélyedni a falu megismerésében, nagy hatással volt rám a természetes táj. Mint a természet után érdeklődő ember gyakran jártam a Túr mentét, majd megismertem a helyiek történetét, szokásaikat, a népi életet. Állandó kapcsolatot tartottam a diákok szüleivel, meglátogatva őket megismertem az életmódjukat, sajátos körülményeiket. Lehetőség adódott számomra megismerni a falusi emberek életét a kollektivizálás idején és az azt követő években végbemenő átalakuláskor. Az 1980-as években lassan papírra vetettem az élményeimet és a tapasztalataimat. Szakdolgozatot kellett írjak a véglegesítő vizsgához (később ezt eltörölték), akkor született meg a Kökényesd című, falumonográfia-szerű munkám. Amikor a Jóbarát folyóirat meghirdette a Kallódó értékeink pályázatot, az iskola diákjai elkezdték gyűjteni a településen még meglévő népi értékeket. Később, amikor iskola- és kultúrigazgató lettem, az összegyűjtött anyagot elhelyeztük egy terembe, és létrehoztuk a falumúzeumot.

— 1990 után új lehetőségek nyíltak, ezeket is igyekezett kihasználni. Mi az, ami megváltozott?

— Változást jelentett az, hogy elkezdtek megalakulni a civil szervezetek. Megalakult a Kriza János Néprajzi Társaság, amibe már a kezdetekkor bekapcsolódtam. Miután részt vettem a társaság ülésein, kezdtem egyre jobban belelátni a helytörténeti kutatások szakmai részébe. 1990 után arra is lehetőségem nyílt, hogy publikáljam a gyűjtött anyagot, tanácskozásokon mutassam be. Ezek a lehetőségek erőt adtak arra, hogy folytassam az elkezdett munkát. 1993-ban a Lakitelki Alapítvány hirdetett egy pályázatot helytörténeti dolgozatok megírására és nyomtatására. Én is letettem egy pályázatot, és kiadási támogatást kaptam a Kökényesd című munkámhoz. Akkor nem volt ez olyan egyszerű, alig találtam egy nyomdát. A könyv borítóját Muhi Sándor tervezte.

— Eddig hány kötete jelent meg?

— Kettő Kökényesdről, kettő Tanári életutak címmel, egy Szatmárnémeti történetével kapcsolatos, kettő a temetők címeres sírjeleiről, egy a püspöki címerekről, a legutóbbi pedig Egy nemesi család évszázadai, a Böszörményi család élete. Ez a könyvem részesült ebben az évben az Apáczai-díj ezüst fokozatában. Apáczai-díjban 2016-ban részesültem a Püspökök és címerek című munkám elismeréseként. Ebben a könyvben nagyon sok eredetiség van, sok kutatómunka eredményeként készült el. A könyvben olyan anyagok találhatók a Böszörményi családról, amiket eddig nem tanulmányozott, nem kutatott senki.

Elek György