×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
16 °C
kevés felhő
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Fehérgyarmat ellen játszik kedden az Olimpia

2012.07.16 - 15:59
Megosztás:
Fehérgyarmat ellen játszik kedden az Olimpia

Csütörtökig eldőlhet, hogy benevez-e az Olimpia FC labdarúgócsapata a II. Ligába, vagy folytatja a harmadosztályos bajnokságban. Kedden 18 órától a Fehérgyarmati FC ellen játszik a legénység.

 

Bár az előző napokban magabiztosak voltak a Szatmárnémeti Olimpia FC vezetői a csapat II. ligás szereplését illetően, hétfőn mégis úgy tűnt, megálltak a lehetőség kapujába. A Román Labdarúgó Szövetségnél hétfőig kellett nevezzenek azok a csapatok, akiknek hivatalból biztosított a másodosztályos hely, viszont kiderült, mintegy 10 együttes nem vállalta a II. ligás szereplést. Így a III. Liga elmúlt idényének legjobb második helyezettje, az Olimpia FC-nek zöld útja lenne a „B”-be való szereplésre. Dr. Dorel Coica, Szatmárnémeti polgármestere és Adrian Ştef, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is azt hangoztatta, az Olimpia FC a II. Ligában fog játszani, tegnap viszont úgy tűnt, fordult a kocka, ugyanis „Látnunk kell, hogy van-e lehetőség arra, hogy a másodosztályba szerepeljünk. Ez függ a büdzsétől, illetve a játékoskerettől is, ugyanis a jelenlegi felállásban nem lenne szerencsés a II. Ligában szerepleni. Most tárgyalunk, hogy benyújtjuk-e nevezési szándékunkat vagy sem. A döntésünkről legkésőbb csütörtökön tájékoztatjuk a sajtót” – ígérte Dan Băbuţ, az Olimpia FC sportigazgatója.

„A felkészülést nem zavarja meg, ha ősszel a II. Ligában szerepelnénk. Szerintem a csapat megállná a helyét, bár a másodosztályban egészen más focit játszanak, többet kell nyújtani a pályán. Én optimista vagyok, szerintem ezzel a csapattal, és esetleg 1-2 erősítéssel jók lehetünk a II. Ligában, bár ez függ az ellenfelek játékoskereteitől is” – mondta lapunknak Csik Tibor, az Olimpia FC vezetőedzője.

A héten egyébként három barátságos meccset játszik a csapat: kedden 18 órától a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei I. osztályban szereplő Fehérgyarmati FC ellen meccsel a legénység az Olimpia pályán, csütörtökön 10 órától a harmadosztályos Zilahi FC látogat Szatmárnémetibe, szombaton reggel pedig Nagyváradra látogat az együttes, ahol a II. ligás Bihor FC ellen játszanak.