Fejlesztések Mezőteremen
Utoljára módositva: 2014-05-21 09:39:15

Svegler Árpád mezőteremi alpolgármester a községben történt fejlesztésekről, valamint a jövőbeli tervekről tájékoztatta portálunkat.

 

Svegler Árpád

Több község vezetőségéhez hasonlóan a mezőteremi önkormányzat is pályázatot nyújtott be a LEADER-program keretében igénybe vehető támogatásra. A 26 ezer eurós pályázat során Svegler Árpád alpolgármester tájékoztatása szerint a nagy kultúrotthont kívánják korszerűsíteni. Ezen belül egy benti mellékhelyiséget építenek, új székekre cserélik a régieket, továbbá bevezetik a központi fűtést. Az alpolgármester elmondta, hogy a kivitelezési szerződést a napokban írták alá, a munkálatok pedig előreláthatóan még nyár elején megkezdődnek.

Svegler Árpád ugyancsak fontos megvalósításként emelte ki azt a tényt, hogy az utóbbi hetekben egy fogászati rendelő nyílt a községben, így a helyieknek nem kell többé Nagykárolyba utazniuk fogaikat kezeltetni. A helyet a polgármesteri hivatal, a fontosabb fogorvosi felszereléseket pedig a németországi Maranata Alapítvány biztosította dr. Mărcuş Norbert fogorvos számára, aki hetente két alkalommal, hétfőn és szerdán 10 és 16 óra között rendel a községben.

Régóta húzódó problémát jelent a községvezetőség számára a Mezőteremet Genccsel összekötő út aszfaltozása, hiszen a nagykárolyi kerülőút létesítésének érdekében folytatott munkálatok miatt ez a háttérbe szorult. Amint azt az alpolgármester elmondta, egyelőre csupán a megvalósíthatósági tanulmány van kész, és amennyiben ez elfogadásra kerül, csak azután lehet továbblépni a közbeszerzési eljárás kiírása, a szerződés-aláírás, valamint a munkálatok felé. „Sajnos, kevés esélyt látok rá, hogy a közeljövőben nekiláthatunk az aszfaltozásnak” — panaszkodott Svegler Árpád, aki ugyanitt megemlítette, hogy még az év elején sikerült lekövezni a községhez tartozó mezőgazdasági utakat, amelyek hosszúsága 17,5 km. Az utóbbi projekt összértéke 1 millió euró.

Az alpolgármester továbbá arról is tájékoztatott, hogy szeretnék kibővíteni a kistérségi szemétszállítással foglalkozó társulás autóparkját. A hulladékot 12 környékbeli községből kéthetente elszállító társulás jelenleg 3 hulladéktömörítő és egy csupán szállításra alkalmas gépjárművel rendelkezik. „A társulás egyik hulladéktömörítő járműve sajnos gyakori javításra szorul, ezért lenne szükséges egy újabbat vásárolni” — mondta Svegler Árpád.

 

 

Ifj. Deák Endre

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Számodra milyen az álomnyaralás?
Csakis a tengerpart jöhet szóba
Magashegyi túrázás az igazi
Városnézés és felfedezés a legjobb
Bulizás egy partinyaraláson
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 db fehér zselatinlap, 1 vaníliarúd, 5 dl habtejszín, 5 dkg + 1–2 tk. cukor, 25 dkg fekete ...