×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Fejlesztik a horgásztavat

2012.07.04 - 13:56
Megosztás:
Fejlesztik a horgásztavat

Folyamatosan telepítik a halat a Ianculeşti-i tóba, rövidesen a fejlesztéseket is elkezdik.

 

Mint arról már beszámoltunk, a tavasz folyamán a nagykárolyi önkormányzat „visszavette” a Ianculeşti-i tavat, azaz a működtetési szerződés lejártával a helyi tanács úgy döntött, hogy azt ezentúl az önkormányzat kezeli. Ugyanezen az ülésen dőlt el, hogy a tanács részéről Leitner Róbert, Brém Árpád és Papi Ovidiu foglalkozik majd a halastó sorsával. (Az új tanács megalakultával ennek változnia kell, hiszen Papi ennek már nem tagja). Leitner Róbert elmondta, hogy sikeresnek tűnik a vállalkozás, mind a napijegyek, mind az éves szerződések iránt nagy a kereslet. Tavasz óta háromszor telepítettek, legutóbb ezer kilogrammnyi halat éppen e hét hétfőjén, a három telepítéssel összesen amúgy mintegy három tonnát. Jó néhány horgászversenyen is túl vannak, a nyitóverseny után volt még gyermekek és hallássérültek számára rendezett „halfogó vetélkedő” is, és több cég is igénybe vette a szolgáltatást, illetve fogja a nyár folyamán.

A közeljövőben elkezdik a fejlesztéseket, az infrastruktúra javítását is. Napokon belül hozzálátnak az úgynevezett „beállók”, árnyéktartó faépítmények összerakásához, ebből nyolc darabot terveznek. A nyár folyamán építenek egy négyszer négy méteres őrbódét is, mellé egy raktárhelyiséget és egy nagyobb fedett teraszt. Ez utóbbira a horgászversenyek, egyéb rendezvények megtartásakor lesz szükség. A bevételekből nagyjából ennyire futja, a komolyabb beruházásokra jelenleg is keresik a forrásokat, elsősorban pályázatokban gondolkodnak. Szeretnék például a gátat kétszáz méterrel lejjebb költöztetni. Új, betonból készülő gátra mindenképpen szükség van, a mostani ugyanis nem szabványos.

„Sajnos indulatokat is kiváltott ez, hogy az önkormányzat átvette a tavat, a lépés pedig a nagykárolyiak érdekében történt” — nyilatkozta Leitner Róbert. „A mai napig találkozni olyan véleményekkel, hogy mi csak tönkretesszük, meg hogy már odaígértük valaki másnak. Ilyesmiről természetesen szó sincs. A helyi tanács fejleszteni szeretné a Ianculeşti-i tó környékét, hosszútávon egy szép szabadidős központtá alakítani. Ehhez kapcsolódik a közelben zajló erdősítési projekt is, kemping kiépítéséről is szó van. Egy európai normáknak megfelelő, a nagykárolyi horgászoknak szóló halastavat szeretnénk. Mi dolgozunk ezen, a károlyiak pedig örüljenek neki, használják, és persze becsüljék meg, mert sajnos a szemeteléssel, lopásokkal még mindig akadnak gondok.” A horgászni vágyók tehát bérletet és napi jegyet is válthatnak. Kétféle jegy van, az úgynevezett „sportjegy”, ez húsz lej, és a rendes, ez negyven lej, ám ez utóbbi megváltásával a kifogott halat haza is lehet vinni.

Fischer Botond