×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
2 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Fejlődés? Döntetlen az Olttal

2015.04.10 - 14:04
Megosztás:
Fejlődés? Döntetlen az Olttal

Néhány percre megvillantotta tudását az FC Olimpia a FC Olt elleni bajnokin, de ez kevés volt, hogy megszakítsa a hatodik mérkőzése óta tartó nyeretlenségi sorozatot. Most legalább pontot szereztek.

Kevesebb mint ötszáz szurkoló volt kíváncsi az ortodox nagypénteken a Szatmárnémeti FC Olimpia – FC Olt Slatina csatájára a Liga 2 2-es Csoportjának felsőházában rendezett mérkőzésen. Vélhetően az ünnep, de elsősorban a legénység elmúlt meccsein nyújtott teljesítmény tartotta otthon a szatmári közönséget, még a Commando Oli szurkolótábort is. Utóbbiak csak akkor hiányoztak az Olimpia hazai meccseiről, amikor Cosmin Bodea volt a vezetőedző. Akkor is, vélhetően most is tiltakozásként nem jöttek el, mivel az Olimpia zsinórban három meccset vesztett, az azelőtti két találkozón pedig döntetlent játszott a csapat. Ugyanakkor az Olt ebben az idényben, az alapszakaszban oda–visszavágón 2–1-re verte az Olimpiát, tavaly pedig 1–0-ra győztek az olténiaiak Szatmáron. Mindehhez ráadásul nagyon gyenge teljesítmények is párosultak. Tegnap viszont lendületesebb volt a játék, az Olimpia a találkozó első félidejében majdnem végig nyomás alatt tartotta az Nuno Claro kapuját. Faur, Rus és Mărkuş voltak veszélyesek az ellenfél térfelén, Muntean pedig a 11. percben már bevállalt egy sárga lapot, mivel 11-esért könyörgött a bírónál egy műesés után. Az FC Olt Verdes révén volt veszélyes, amikor a csatár távoli lövését a vinkliből kellett kikanalazza Anca–Trip. A 30. percben pedig megszületett a szatmáriak megérdemelt vezető találata: bal oldalon az ötös szélén Faur háttal a kapunak vett át és emelt át egy labdát Nuno Claron keresztül (1–0).

Fordulás után álmosan kezdett az Olimpia és ennek hamar meg is lett az eredménye: Leucuţa rázta le a kapujából fölöslegesen, tizenöt méterre kimozduló Anca–Tripet, és az üres kapuba rúgta a labdát (1–1). A folytatásban is a vendégegyüttes volt a veszélyesebb. Az Olimpia kapusát Blănaru és Verdes is megdolgoztatta, túloldalt csupán Mărkuş lövése jelentett veszélyt az ellenfélnek. Az utolsó tíz percben a kapuja elé szorult a vendégcsapat, de Csik Tibor vezetőedző tanítványai nem voltak képesek bevenni az olténiai kaput.

Pontot szerzett a szatmári együttes, viszont ezzel semmivel sem sikerült javítani helyzetén, jelenleg is tetemes a hátránya az 5. pozícióban tanyázó CS Mioveni-hez viszonyítva.

„Nagyon sajnálom, hogy egy jó első félidő után nem sikerült kezünkben tartani a mérkőzést a második félidőben. Korán jött az ellenfél egyenlítő találata, talán ez zavart meg egy kicsit. Ezután, ahogy zajlott a meccs, még ki is kaphattunk volna” – mondta Csik Tibi, aki a bírók munkáját is értékelte. A resicabányai Dorin Petru Voina, illetve temesvári asszisztensei, Andrei Nicolae Chiţoiu és Cristian Gabriel Drăguţ követhetetlen módon vezették a találkozót, egymás ítéletét bírálták fölül, de – véleményünk szerint – nem befolyásolták az eredmény alakulását. „Három tag volt a pályán, akik elrontották ezt a játékot” – vélte Csik Tibi.

Daniel Oprescu, az Olt edzője úgy gondolja, a helyzetek alapján csapata megérdemelte volna a győzelmet, de az egy ponttal is elégedett. „Kiegyenlített volt a mérkőzés. A teljesítmény alapján az eredmény is igazságos, de helyzetek számát tekintve, megérdemeltük volna a három pontot. Az első félidőben érezhető volt a csapatom játékán az utazás fáradsága, de a második negyvenöt percben már sokkal jobban játszottunk” – mondta az olténiai szakvezető, aki újságírói kérdésre azt is elmondta, a rájátszás mérkőzéseire semmi szükség nincs, mivel a felsőházban a csapatok többsége már tét nélkül játszik, ez rányomja bélyegét a játék minőségére is, így a nézőket is távol tartja a stadiontól. „Ez a bajnoki rendszer semmire sem használ. Remélem lemond róla végre a román szövetség” – nyilatkozta Oprescu.

Az Olimpia a rájátszás 3. fordulójának a mérkőzését is hazai pályán játssza, a CS Mioveni lesz az ellenfél jövő szombaton.

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

Liga 2, 2-es Csoport, rájátszás, 2. forduló

Felsőház

Szatmárnémeti FC Olimpia – FC Olt Slatina 1–1 (1–0).

Gólszerzők: Faur (30. perc), illetve Leucuţa (51.).

FC Olimpia: Anca–Trip – Muntean (Cădar 85. perc), Onicaş, Heil, Iuhas, Villand, Bic, Rus, Faur (Lukács 70.), Selagea (Sălăgeanu 60.), Mărkuş.

FC Olt: Nuno Claro – Anghelina, Fîşie, Gligor, Covalschi, Mihăescu (Căpăţina 65. perc), Gheorghe, Bardu (Blănaru 53.), Leucuţa (Morariu 85.), Rogoveanu, Verdes.

További eredmények

Tatrangi Unirea – Resicabányai Metalul 2–2

Péntek, 19 óra: CS Mioveni – Temesvári ACS Poli

1

Temesvár

21

13

6

2

33–8

45

2

FC Olt

22

10

8

4

32–20

38

3

Resica

22

10

8

4

28–21

38

4

Tatrang

22

9

7

6

24–18

34

5

Mioveni

21

9

6

6

17–12

33

6

Olimpia

22

7

5

10

18–23

26

Alsóház

CSM Râmnicu Vâlcea – Karánsebesi FC 1–0

Nagyváradi FC Bihor – Pankotai Şoimii 0–0.

1

Vâlcea

22

7

9

6

21–18

30

2

Karánsebes

22

5

7

10

19–28

22

3

FC Bihor

22

3

9

10

14–22

18

4

Pankota

22

3

8

11

18–28

17

Szöveg és képek: Pesek Attila

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!