Fejlődőképes egészségügy Nagykárolyban
Utoljára módositva: 2014-09-28 08:41:50

Pénteken került sor annak a projektnek a zárókonferenciájára, mely révén új szolgáltatásokkal bővült a nagykárolyi kórház kezelési kínálata. Magyar–román együttműködés eredménye volt mindez.

 

A „Közös egészségügyi infrastruktúra fejlesztése Fehérgyarmaton és Nagykárolyban” címet viselte az a nagyszabású, határokon átívelő projekt, melyben partnerintézményként tevékenykedett együtt Nagykároly önkormányzata, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház, valamint a nagykárolyi kórház. Az 565 591,32 eurós összköltségvetésű projektből Nagykároly része 379 271,32 euró volt, s ebből a pénzből látványos beruházások történtek a városi kórházhoz tartozó Járóbeteg-gondozó épületének szomszédságában.

A projekt tavaly februárban indult, és jövő hét keddjén ér hivatalosan véget. Kivitelezési időtartama alatt szakmai találkozók egész sorát szervezte meg a nagykárolyi és a magyarországi egészségügyi intézmény. A nagykárolyi egészségügyi szakemberek a fehérgyarmati kórházban több alkalommal gyakorlaton és képzésen vettek részt, valamint megfogalmaztak több olyan protokollt, melyeket figyelembe véve tevékenykednek majd a jövőben.

A zárókonferencia a Károlyi-kastélyban zajlott, a projekt készítőinek és résztvevőinek jelenlétében, péntek délelőtt. Keizer Lajos alpolgármester üdvözölte az alkalmat, valamint gratulált a résztvevőknek és méltatta sikeres munkájukat.

Dr. Raţ Elisabeta, a nagykárolyi Városi Kórház menedzsere elmondta, nagyon komoly lehetőségek rejlenek ebben az újfajta szolgáltatásban, amit tervei szerint továbbfejlesztenek majd a jövőben. Kiemelten beszélt az önkormányzat és a magyar partnerek támogatásáról, s mint mondta, reméli ez az együttműködés a jövőben tovább folytatódik. A magyar fél részéről dr. Szondi Zita, a fehérgyarmati Városi Kórház igazgatója hasonlóképpen méltatta az együttműködést.

Az új részleg

A nyertes projekt révén a közös szakmai képzéseken túl a nagykárolyi Városi Kórház járóbeteg-részlegének bővítése és új, speciális gyógyászati eszközökkel történő felszerelése mellett a fehérgyarmati kórház új eszközökkel való ellátása is megtörtént. A nagykárolyi Járóbeteg-gondozó épülete hidro- és kinetoterápiás szakosztállyal bővült. A 210 négyzetméternyi alapterületű új építményt zárt folyosó köti össze a jelenlegi Járóbeteg-gondozóval.

Az új épületben 1 medencetér kapott helyet, felszerelve egy 45 négyzetméteres medencével és 3 kezelővel (kádfürdő). Kialakításra került egy öltöző és 2 mellékhelyiség is. A fejlesztés révén hőterápiás kezelések, medencében, kádban végzett gyógytorna, elektroterápiás kezelések (Stranger, diadinamikus és galvánfürdők, ultrahang, lézer, interferenciás áramok, rövidhullámú kezelés, TENS, mágnesterápia), masszázs, nyirokmasszázs, hidro-elongációs kezelések váltak elérhetővé. Megyei szinten egyedülálló kezelésekre nyílik tehát hamarosan lehetőség Nagykárolyban. Ezt az előnyt kihasználva, várhatóan további fejlesztésekre törekszenek majd az itt tevékenykedők, hiszen az önkormányzat nem titkolt célja, hogy gyógyturisztikai központtá váljon az új részleg révén a város.

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Tulipánláz
Ma, 15:00
A 17. századi Amszterdamban az elárvult Sophiát házasságba kényszerítik egy vagyonos és befolyásos kereskedővel, ami anyagi biztonságot, de egyben boldogtalanságot is jelent a lány számára. Amikor férje portrét rendel róla, szenvedélyes viszonyba bonyolódik fiatal festőjével. Hogy elmenekülhessenek a kereskedő messzire érő kezei elől, a két szerelmes mindent kockára téve beszáll a tulipánhagyma-üzletbe, abban a reményben, hogy a megfelelő mennyiségű hagymával elég pénzre tesznek szert szabadságu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 17:00
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Amerikai bérgyilkos
Ma, 19:00
Mitch Rapp (Dylan O Brien) életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket. Az egykori sikeres atlétára a CIA igazgatóhelyettese, Irene Kennedy (Sanaa Lathan) is felfigyel: felveszi Mitchet az ügynökség elit terroristaelhárító programjába, majd a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley (Michael Keaton) kezeire bízza. A
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:00
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 27.
Talán érdemes lenne még egyszer átgondolni, hogy mit veszíthet, ha főnöke nem fogadja majd olyan pozitívan újítási javaslatait. Fogalmazzon óvatosan!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...