Fekete karszalagos tiltakozásra hívja a diákokat a Tanulók Országos Tanácsa
Utoljára módositva: 2019-09-08 18:11:59

Arra biztatja az iskolásokat, szülőket és tanárokat a Tanulók Országos Tanácsa, hogy fekete karszalag viselésével tiltakozzanak a tanévnyitón az ellen a miniszteri rendelet ellen, amely szerint jövő évtől csak azok a diákok vehetnek részt a líceumi helyekért folyó versenyben, akiknek a felvételijegye legalább 5-ös, a többiek szakiskolába jelentkezhetnek.

 

A Tanulók Országos Tanácsa Gyász az oktatásért elnevezéssel hirdet tiltakozást a 2019-2020-as tanév első napjára, és arra biztatja az érintetteket, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.

Vasárnapi közleményében a szervezet hangsúlyozza, meg akarják kongatni a vészharangot a tanügyben alkalmazott “idejétmúlt praktikák” miatt, amelyek hátterében – írják – a politikusok önös érdekei húzódnak, nem a tanulók valós szükségletei. A miniszteri rendelet kapcsán a közlemény rámutat, az csak ráerősít arra a közvélekedésre, miszerint a szakiskola a rendszer “szemétlerakója”. “Felháborodásunkat fejezzük ki a jelenlegi politikai osztállyal szemben, amely intézkedéseivel leépíti az oktatási rendszert, csak nyilatkozatok szintjén kezeli prioritásként ezt a területet” – fogalmaznak.

 

Az országos tanács elnöke, Antonia Pup kiemeli, a tanulóknak, szülőknek és tanároknak fel kell emelniük a szavukat a “populista, minden alapot nélkülöző, pusztán önös érdekből és személyes büszkeségből eredő intézkedések” ellen, és meg kell védeniük az oktatást. “Csatlakozzanak a tiltakozáshoz, és hétfőn fekete karszalagot viselve lépjenek be az iskolába. Igy akarjuk értésre adni, hogy ez nem mehet így tovább” – idézi a közlemény az elnököt.

 

A Daniel Breaz ügyvivő miniszter által kiadott, a Hivatalos Közlönyben csütörtökön megjelent rendelet értelmében a 2020-2021-es tanévtől csak azok a nyolcadikot végzett diákok tanulhatnak tovább líceumi osztályban, akik részt vettek a képességfelmérő vizsgán, és a felvételijegyük legalább 5-ös.

 

Az Államelnöki Hivatal pénteken élesen bírálta a rendeletet, többek között azt hangsúlyozva, hogy az intézkedés szegregál, nincs tekintettel a tanulók egyéniségére. “Figyelmen kívül hagyja, hogy az országos képességfelmérő vizsga nem egy alkalmassági teszt, nem tükrözi a gyerekek sajátos készségeit, sem azt, hogy a tanulók milyen pálya felé irányulnának később” – fogalmazott a közlemény.

 

Erre reagálva az oktatási minisztérium leszögezte, az 5-ösnél kisebb felvételijegyet elért tanulókat a szakiskolai helyekre irányító miniszteri rendelet lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy kitanuljanak egy szakmát, és nem fosztja meg őket attól a lehetőségtől, hogy később leérettségizzenek.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. november 21.)


    KONYHA
    Hozzávalók a húsgolyóhoz: 1 db vöröshagyma (kisebb), 2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 50 dkg darált sertéscomb, 1 db ...