Felejthetetlen utazás: megismertük Magyarország szépségeit
Utoljára módositva: 2018-05-04 09:37:22

A Határtalanul! program keretein belül három hét után újra útnak indultunk a hosszú hétvégén, hogy ezúttal mi látogassuk meg a budapesti Ady Endre Gimnázium X. D osztályának diákjait, városuk és a Balaton-felvidék településeinek felfedezése érdekében.

Péntek reggel a korai óra ellenére nagy jókedvvel várakoztunk az indulásra annak tudtában, hogy kis idő múlva újra láthatjuk a már előzőleg, az erdélyi kiránduláson megismert arcokat. Az utazás könnyedén eltelt, s hamarosan már a gimnázium falai között találtuk magunkat, ahol meleg ebéddel vártak minket, majd közösen bejártuk az iskolát. Ezt követően vegyes csapatokra oszlottunk, és egy vetélkedő által fedeztük fel a budai várat és környékét. Vacsoránkat egy étteremben fogyaszthattuk el, majd esti programként moziba mentünk. Este bentlakásban szálltunk meg, ahonnan másnap reggel együtt indultunk tovább a magyarországi diákokkal, hogy újabb helyeket fedezhessünk fel.

Első megállónk Várpalotán volt, a Trianon múzeumban, amely a Kárpát-medence egyetlen olyan intézménye, amely az első világháborút követő békeszerződéssel és napjainkra is kiható következményeivel foglalkozik. Megdöbbentő tényekkel gazdagodtunk a tárlatvezetés során, majd ezt követően egy elbűvölő kis egyetemi városba, Veszprémbe indultunk. Rövid séta és pár fontos tudnivaló elsajátítása után szabadidőt kaptunk, hogy kedvünkre deríthessük fel a város szépségeit. Innen a Pálkövei Üdülőszállóba mentünk, ami szállást nyújtott nekünk az elkövetkezendő három napon. Már aznap késő délután lerohantunk a szállástól pár méterre fekvő Balaton partjára, hogy megtapasztalhassuk az előzetes figyelmeztetések során hallottakat: a Balaton vize április végén még hideg. Ám ez legtöbbünket nem tántorított el, a kinti hőség mindennap tűrhetővé tette a víz hőmérsékletét.

Következő nap túrázásra készültünk, hiszen tudtuk, a Tapolcai-medence legmagasabb tanúhegyét, a Badacsonyt fogjuk megmászni délelőtt. Több óra sétálás után a friss erdei levegőn, a gyönyörű balatoni kilátás megpillantása után egy kis badacsonyi szőlészetet látogattunk meg. Következő úti célunk a Tapolcai-tavasbarlang volt, ahol a barlang ismertetése után csónakázni mehettünk két-három fős csapatokban, ami egy elragadó, izgalmas élmény volt. Hazafelé megálltunk Kékkúton, ahol a Theodora ásványvíz forrását láthattuk még, mielőtt fáradtan a szállásra érkeztünk volna.

Hétfői napunk nagy részét is túrázással töltöttük. Reggeli után a Hegyes-tű Geológiai Bemutatóhelyre igyekeztünk, ami szintén egy tanúhegy a Balaton-felvidéken, a Káli-medence keleti peremén, csodálatos panorámával a tóra. Következő megállónk a tihanyi Levendula-ház volt, ahol egy játékos feladatsor elvégzése és egy rövid bemutató után elkészíthettük a saját levendulás szappanunkat. Ezután a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot fedezhettük fel, ahol túránk során két csoportra bomolva szemetet szedtünk, teljesítve a pályázat ezen követelményét is. Délután Tihany városában töltöttünk egy kis időt, megtekintve — sajnos csak kívülről — az apátságot, és magunkba szívva a sétálóutcák és a varázslatos kilátás hangulatát. Visszaérve a szállásra szomorúan kellett konstatálnunk, hogy az lesz az utolsó közös esténk, így hát megpróbáltuk a lehető legtöbbet kihozni belőle.

Kedden a reggelit követően utolsó úti célunkhoz indultunk: Balatonfüredre. Sétáltunk a parti városkában, s utolsó búcsúpillantásokat vetettünk a napsütésben gyönyörűen hullámzó tóra. Ezt követően Pest felé vettük utunkat, hogy elbúcsúzzunk az Ady Endre Gimnázium diákjaitól, s utána hazaérkezzünk.

Elmondhatjuk, hogy úgy a mostani, mint az erdélyi kirándulás során számos emlékkel és rengeteg új információval gazdagodtunk, amelyeket szeretnénk magunkkal vinni a következőkben. Barátságok köttettek, élmények születtek, kellemes tíz napot tudhatunk magunk mögött. Szeretnénk ezúttal is hálánkat kifejezni mindenkinek, aki által ez a lehetőség megadatott nekünk, köztük a szervező és minket elkísérő tanároknak: Pataki Enikő igazgató asszonynak, Polacsek Annamária osztályfőnökünknek és Sárándi Annamária tanárnőnek, valamint az Ady Endre Gimnáziumból Farkas Zoltán tanár úrnak, Hollander Gyöngyi osztályfőnöknek és Bőgel Zsuzsanna tanárnőnek.

 

Stier Beatrix,

X. B, Kölcsey Ferenc Főgimnázium

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Állás
Németországba (Bayern, Nürnberg környékére) tapasztalt betegápolókat keresünk (nők-férfiak)...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Robin Hood
Ma, 20:40
Felejts el mindent, amit a legendás tolvajról eddig hallottál. Azt hiszed, ismered őt, de nem is tévedhetnél nagyobbat. Robin of Loxley és egy mór harcos szilaj története ölt testet ebben a vakmerő és vagány históriában... A keresztes háború véres csatamezőin edződött nemes, Robin of Loxley (Taron Egerton) nem is sejti milyen kegyetlen és korrupt erővel kell szembenéznie, mikor visszatér angol földre, ahol a Nottingham-i seriff a szent háború ürügyén alatt teljesen kisemmizte alattvalóit. Robin
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e karácsonyi vásárba járni?
Természetesen, nemcsak a helyi, környékbeli vásárokba is elmegyek
A közelben lévő vásárokban szoktam nézelődni, hozzátartozik a karácsonyhoz
A helyi vásárba nézünk ki a családdal
Nem szeretem a karácsonyi vásárt
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. december 18.
Ön javíthatatlanul romantikus alkat, mégpedig nem csak a szerelemben, hanem élete minden területén, mert mindent idealisztikusan lát és él meg.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...