Felelősség vagy bűnösség?

A doni áttörés hetvenedik évfordulója alkalmából, szombaton dr. Szakály Sándor budapesti történész tartott előadást a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében. Az előadót ennek apropóján kérdeztük.

— Én azt gondolom, hogy ha átgondoljuk az elmúlt hetven esztendőt, az igazi kutatások az utóbbi húsz-huszonöt évben folytak, gyakorlatilag a 2. magyar hadsereggel kapcsolatos kutatásokat befejezettnek tekinthetjük — nyilatkozta lapunknak dr. Szakály Sándor az előadás előtt. — Nyilvánvaló, hogy a történelmi kutatások esetén soha nem lehet azt mondani, hogy minden lezárt és mindent tudunk. A történelemben vannak makro- és mikrotörténetek. A doni áttörésre gondolva például, hogy milyen hétköznapi életet éltek a katonák a fronton, milyen volt a tábori levelezés, hogyan tartották a kapcsolatot az otthoniakkal, milyen volt a fegyverzetük, a ruházatuk, hányan estek el, hányan tűntek el, milyen volt a katonai rezsim stb. Ezt már alapvetően feldolgozta a történetírás, legutóbb Szabó Péter egy nagy monográfiában.

Történelmi távlatból

Arra a kérdésre, vannak-e felelősei annak, hogy ilyen sok áldozata volt a doni áttörésnek, Szakály így válaszolt:

— Én azt gondolom, hogy a felelősség kérdése minden történelmi esemény vagy politikai esemény után felmerül. Lehet azt mondani utólagosan, hogy Magyarország az akkori katonai vezetés miatt került ki vesztesen a világháborúból és miattuk kerültek ki a katonák a frontra. Ezek a katonák nem azért mentek a frontra, hogy ott elpusztuljanak — mint ahogy azt az ötvenes években azt megfogalmazták, hogy ezt a hadsereget feláldozták, hogy a baloldali, szegény sorsú embereket elpusztítsák. Nem erről van szó. Magyarország egy remélt győzelemben kívánt részt venni, ugyanis 1941 után egy olyan helyzetbe került, hogy nem maradhatott le a szomszédos országoktól, mert Románia és Szlovákia sokat tett a németekért. Tudták, hogy egy esetleges német győzelem után újraosztják Európát, újrahúzzák a határokat, és egy háborúban részt nem vett Románia érvényesítheti azt az akaratát, hogy visszakapja Észak-Erdélyt. Olyan bűnösöket találni a 2. magyar hadseregben, akik valóban felelősöknek mondhatók a történtekért, az én véleményem szerint lehetetlen. Azt is hozzá kell tenni, hogy ez a hadsereg olyan szövetségi és fegyvertársi háborúban vett részt, melyben a magyar parancsnokok nagy kérdésekben nem rendelkeztek döntési jogokkal. Az, hogy a hadsereg mikor vonul vissza, vagy mikor mit tesz, az nem Jászi Oszkáron és nem a hadsereg vezérkari főnökén múlott, hanem azon, hogy a német hadsereg parancsnoka, milyen utasítást kapott Hitlertől. A kérdés az volt, hogy a magyar katona szembe fordulhat-e az 1942. december 27-én otthonról kapott paranccsal, hogy a végsőkig ki kell tartani. Én úgy gondolom, hogy minden parancsnok felelősséggel tartozik a rábízott emberekért és feladatokért, de felelősnek vagy bűnösnek lenni, nem ugyanaz a kategória.

Elek György