Felelősségteljes feladat
Utoljára módositva: 2013-12-19 09:26:16

A szociális szolgáltatás biztosítását felelősségteljesen kell végezni, melyben a támogatottnak kötelességei is vannak, nem csak jogai.

 

Löchli Tündér Terézia

Évzáró sajtótalálkozót szervezett szerdán a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet a Szent Jakab Idősnapköziben, melyen a szervezet igazgatónője, Löchli Tündér Terézia és PR-szakértője, Fazekas Csilla vett részt. Elmondták, hogy Szatmárnémeti egyetlen szociális konyhája is az Unirii utcai épületben működik, ahol a Caritas-segélyezettek számára főznek, összesen 50 személynek. Rajtuk kívül a Cloşca sugárúton található Don Bosco szociális napközinek és a konyhával egy udvarban található Szent Jakab Idősnapközi ellátottjainak is itt készítik az ételt a szakácsok. Az igazgatónő a szociális szolgáltatásokkal kapcsolatosan elmondta, nagyon fontos, hogy a megfelelő keretek között kapják a rászorulók a támogatást. Ez azt jelenti, hogy minden segélyezettel szerződést kötnek, melynek értelmében bizonyos elvárásoknak eleget kell tenniük azért, hogy támogatásban részesüljenek. A beszélgetés során elhangzott, hogy a szociális hálózat hatékony üzemeltetése nem egyszerű dolog, és felelősségteljes hozzáállásra van szükség. A szociális rendszerben Szatmárnémeti viszonylatában mintegy 70 alkalmazottja van a Caritasnak, akik segítenek a rászorulóknak a megyeközpontban, ugyanakkor nagyon fontos számukra, hogy a szociális szolgáltatás mellett a közösséget is bevonjuk a tevékenységeikbe, ezért szerveznek nagyszabású tömegrendezvényeket is.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. november 22.
Olyasvalakinek próbálja elmagyarázni a véleményét, aki eleve elzárkózik előle. Találja meg mi az oka, hogy így viszonyul Önhöz!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 22.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...