Felemelő kiránduláson a szigetlankaiak

Dél-Erdélybe tett látogatást a Szatmár-Szigetlanka Református Egyházközség nagy busznyi csapata, összesen 42-en. Magas Déva vára volt az úti cél, de addig is festői tájakon vezetett az út.

Pénteken délelőtt indult a közel ötven főt számláló közösség, és még be se melegedett a motor, meg is álltak. Nem kényszermegálló volt, az első útjukba eső várnál, a magyar reformáció egyik bölcsőjében, Erdődön volt az első állomás, ahol Petőfivel, Drágffyékkal, Kopácsi Istvánnal meg Bakócz Tamással ismerkedtek, azt követően pedig az erdődi református templomban kérték Isten segítségét az útra.

A következő megálló cifra Kalotaszegen, a Kolozsvártól 14 km-re eső Méra volt. A szatmáriak ámulva hallgatták a Mezei Tünde tiszteletes asszony által mesélt történeteket a közösségről, az egyházról, a népszokásokról, az ülésrendről, a helyi öltözködésről… Igaz, olyan lelkesen is volt ez elmagyarázva, hogy az embernek kedve lett volna azon nyomban Mérára költözni, pedig pár órácska elteltével menni kellett tovább, ott hagyva a tisztaszobát, a csűrt, meg a Nádasba folyó édes vízű patakot. A kirándulókat várta a kincses város.

Kolozsvárt pár óra alatt nem lehet bejárni, de még péntek este, aki bírt, felment a Fellegvárba. Szállást a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet falai között kaptak. Kurta József szatmári születésű lelkipásztor, az intézmény könyvtárosa vezette végig a látogatókat a könyvtáron, Sógor Árpád lelkipásztor pedig másnap reggel a nemrégiben teljesen megújult épületről beszélt az egyszerűen nagyszerű díszteremben. A házsongárdi temetőben a szigetlankaiak meglátogatták a szigetlankait, azaz Dsida Jenő sírboltjánál olvasták: „Megtettem mindent, amit megtehettem…”

A botanikus kerti és a központi séta után indultak is tovább Vajdahunyadra. A kastély szépségét és kivételesen gazdag történelmét Zsargó János, a Hunyadi Református Egyházmegye esperese mutatta meg szűk három óra alatt. Ott helyben le tudtak volna érettségizni magyarságtörténelemből sokan, olyan tömény és értékes információt kaptak. A múlt szépségét talán a régi kínzóeszközök látványa árnyékolta be: régen talán még kegyetlenebb volt az ember. A református templom szépsége azonban helyrerázta a jelenlévőket a sokkból.

Szombat este a Dévai Református Egyházközség lelkipásztora, Rátoni Csaba fogadta szeretettel a közösséget a Melite gyülekezeti házban. Másnap délelőtt a szintén szemet gyönyörködtető református templomban a dévai és a szigetlankai református gyülekezet együtt hallgatta a hitről, szeretetről, reménységről és igazságról szóló igét, amelyet Rácz Ervin, a kiránduló csapat vezetője, szigetlankai lelkipásztor hirdetett: „Hálát adunk mindenkor Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, amikor értetek imádkozunk, mivel hallottunk a Krisztus Jézusba vetett hitetekről és arról a szeretetről, amely valamennyi szent iránt él bennetek. Hálát adunk azért a reménységért is, amely készen van számotokra a mennyekben, amelyről már előbb hallottatok az igazság beszédéből, az evangéliumból.” (Kol 1, 3–5) A vendég gyülekezet néhány énekkel is megajándékozta a helybelieket: Nem tudok nélküled élni, Áldott légy Istenem, Nagy Istenem, ha nézem a világot… Az istentisztelet, azaz a lelki emelkedő után indultak a csúcsra, azaz Kőmíves Kelemen munkáját közelebbről megtekinteni, de onnan fentről lefelé nézni is érdemes volt, megtekintve Isten alkotásait.

Egy-egy ilyen emelkedő a mindennapok malomkerekéből kiszabadulva új látásmódot, de lelki erőt is ad. A fáradtság mellett ezzel az érzéssel indultak hazafelé a szigetlankaiak, kiváló sofőrrel, de Krisztust követve és végig őt dicsőítve.