×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe intenzitású zápor
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Felfüggesztették a kosárlabda-bajnokságot

2020.03.12 - 12:02
Megosztás:
Felfüggesztették a kosárlabda-bajnokságot

Nem rendezik meg ebben a hónapban a hazai élvonalbeli női kosárlabda-bajnokság rájátszásának első mérkőzéseit, ezáltal a felsőház elődöntőjének a dátuma is csúszni fog.

Az előzetes kiírás szerint szombaton kellett volna rendezzék a rájátszás első mérkőzéseit: az alsóházban helyosztókat, a felsőházban pedig negyeddöntőket kellett volna játsszanak. A negyeddöntőből érkezik az alapszakasz és középszakasz két legjobbjának az ellenfele az elődöntőbe, ami március 30-án kezdődött volna. A koronavírus-világjárvány európai elterjedése miatt a román szakági szövetség (FRB) úgy döntött a múlt héten, hogy bezárja a meccsek kapuit, így közönség nélkül kellett volna rendezzék azokat a találkozókat, ahol már a bajnoki döntő a tét. Az egyre aggasztóbb helyzetre reagálva viszont a FRB is megváltoztatta az álláspontját: halasztják a rájátszást egy későbbi időpontra. Egyelőre csak március 31-ig szól a halasztás, viszont a helyzet alakulásának a függvényében újabb halasztásokat is kilátásba helyezett a FRB.

Mint ismeretes, a középdöntőben a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Szatmárnémeti VSK zárt a táblázat első két helyén, így nekik nem kell negyeddöntős párharcokat játszani.

A legjobb négy közé jutásért a középszakasz 3–6. helyén záró csapatok küzdenek három nyert mérkőzésig tartó párharcban. CS Municipal Târgoviște – Brassói CSTBv Olimpia és FCC Baschet Arad – Kolozsvári CS Universitatea meccseket rendeznek a negyeddöntőben. A VSK kapja majd a nehezebb ellenfelet az elődöntőben, hiszen az Arad–Kolozsvár kettős legjobbjával kell majd megküzdjön. A papírforma szerint a Maros-partiak lehetnek az ellenfelek, és a VSK ebben az idényben kettőből két meccset vesztett Aradon.

De mikor kezdődik majd a VSK – Arad elődöntő párharc? A feltett kérdésre a válasz még várat magára. Ha meg is kezdődik a bajnoki rájátszás április 1-én, akkor az elődöntőre legfeljebb április közepén kerülhet sor, de itt is várható majd megszakítás az ortodox húsvét miatt. Ebből a továbbiakra arra lehet következtetni, hogy bajnokavatás idén leghamarabb május közepén lesz.

Pesek Attila