Felmérés készült a városról
Utoljára módositva: 2019-02-18 18:45:44

Januárban internetes kérdőív formájában készített felmérést a szatmárnémeti városvezetés arról, mivel elégedettek a lakók és mivel nem. Jó a közúthálózat-korszerűsítés, rossz a buszközlekedés.

A Szatmárnémeti Polgármesteri Hivatal idén is kíváncsi volt a szatmáriak véleményére, ezért felmérést készített, mennyire elégedettek a választópolgárok az önkormányzat tevékenységével, illetve melyek azok a beruházások, amelyeket a lakosok prioritásnak tartanak. A felmérés egyik célja az volt, hogy közelebb kerüljön egymáshoz az intézmény és a város, illetve egy tiszta, objektív képet tudjon a városvezetés kialakítani a közszolgáltatások működéséről. Az kérdőívet január 8. és 20. között kitöltőktől azt is megkérdezték milyen tanulmányokat végeztek, a válaszadók közel 65 százalékának van felsőfokú végzettsége, 29 százalékuk pedig elméleti középiskolát vagy valamilyen szakiskolát végzett.

A szatmárnémetiek többsége pozitívnak ítéli meg a helyi közigazgatás megvalósításait. Míg 2017-ben a válaszadók 77 százaléka vélekedett így az azt megelőző évről, ez az arány most 95 százalékra emelkedett. Míg 2018-ban a kérdőívet kitöltők 17,7%-a vélte úgy, hogy a jelenlegi városvezetés mandátuma óta a város megfelelő irányba fejlődik, idén már 40 százalék mondta ugyanezt a tavalyi évi tapasztalatai alapján. A mostani felmérés kitöltésekor a válaszadók 95 százaléka úgy értékelte, hogy a dolgok pozitív irányba haladtak 2018-ban, 40 százalékuk véli úgy, hogy Szatmárnémeti fejlődése megfelelő irányú és a válaszadók 54 százalék tartja úgy, hogy megfelelő a fejlődés üteme. /3.

Javítani kell a tömegközlekedésen

A járda- és útfelújításoknak lett leginkább foganatjuk azok közül a fejlesztések, változtatások közül, amiket a 2016-os mandátumkezdet óta a jelenlegi városvezetés végzett, a legkevesebben a közszállítással elégedettek a megyeszékhelyen. A korábbi felmérések eredményeit ismerve azonban a városvezetés úgy értékeli egy január elején elkészített és most összegzett felmérés eredményét, hogy amit csinálnak és ahogy csinálják, az pozitív reakciót vált ki a szatmárnémetiekből. Az eredmények szerint az emberek elégedettebbek a polgármesteri hivatal tevékenységével, mint a korábbi évek bármelyikében. A válaszadók 58 százaléka elégedett a közúti infrastruktúra fejlesztése terén elért eredményekkel (utak és járdák korszerűsítése), 61 százalékuk elégedett a közvilágítással, 72 százalékuk úgy véli, a kulturális események értékesek és vonzóak a szatmáriak számára, 41 százalék szerint a rendfenntartás és a közbiztonság megfelel az elvárásoknak, 49 százalék pedig elégedett a város zöldövezeteinek az állapotával.

Elégedettség

A kérdőívet kitöltők többsége elégedett a Horea utca 6. szám alatti bűnfészek felszámolásával és a köztisztaság helyreállításával, az Ostrovului utcai lakások felújításával, valamint a kétnyelvű, egységes ügyintéző iroda megnyitásával a Szamos nagyáruház negyedik emeletén. A válaszadók 93 százaléka úgy gondolja, hogy a 27 millió eurónyi európai uniós alapból finanszírozott nyertes pályázatok a helyi közigazgatás legfontosabb megvalósításai, 91 százalékuk úgy véli, az utcák és a járdák korszerűsítése, a közvilágítás fejlesztése, az iskolák és óvodák felújítása is fontos megvalósítás, és 86 százalékban érkezett pozitív visszajelzés a térfigyelő kamerák felszereléséről, a felmérésben résztvevők úgy vélik, ezek használata által nőtt a közbiztonság a városban.

Elégedetlenség

Nem megy azonban minden úgy, ahogy kellene, a szatmáriak szerint hiába a javuló tendenciák, a legnagyobb problémát továbbra is a közúti infrastruktúra állapota és a forgalom akadálymentesítésének a hiánya jelenti, elégtelent kapott a közszállítás és a köztisztaság is. Azok a területek, amelyek a leginkább fejlesztésre szorulnak a válaszadók szerint, a köztisztaság, amellyel a kérdőívet kitöltők 26 százaléka elégedett, a közszállítás, amellyel a 34 százalékuk elégedett, valamint a szociális segélynyújtás, amellyel a 35 százalékuk elégedett.

A válaszadók emlékeztették a városvezetést arra, hogy tovább kell fejleszteni a városi mobilitást is, kell egy gyalogos híd, kerékpárutak és még több zöldövezet, valamint a körgyűrű minél környezetbarátabb megoldásokkal való építését sürgetik. További hiányosságokat látnak még a közrend és a közbiztonság területén, és kihangsúlyozták, hogy nagyobb figyelmet kell szentelni a kéregetőknek, az illegális szerek fogyasztóinak, az agresszívan viselkedőknek, valamint a hajléktalanoknak.

A hivatal vezetősége aprólékosan elemzi a kérdőívre beérkezett válaszokat és a következtetéseket, és konkrét intézkedéseket tesz a közszolgáltatások javítása érdekében, ígérik a városházán.

Princz Csaba

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. március 25.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 40 dkg spenót (fagyasztott) bors só fokhagyma 4 dkg vaj 4 dkg liszt 7,5 dl tej szerecsendió ...