Felnőttképzésre is lehet jelentkezni a Bărnuţiuban
Utoljára módositva: 2018-10-08 17:48:02

Minden osztályuk betelt, sőt, létszámon felüli osztályokat is indítottak — tájékoztatott Gindele Imre, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Szakképző Líceum igazgatója.

Nehéz mindenkinek megfelelni, de nem is ez a céljuk, sokkal inkább az, hogy a piaci igényeknek megfelelő, jó szakembereket képezzenek, mondja az igazgató.

„Sok tanintézmény azért jár a főtanfelügyelőséghez, hogy jóváhagyást nyerjen létszámon aluli osztályok beindítására, de szerencsére nálunk pont nem erről volt szó, mi azt kértük, hogy létszámon felülieknek az indítását engedélyezzék. 28 fős az osztály, de külön engedéllyel 31 főig lehet ezt duzzasztani. Büszkén mondhatom, hogy minden kilencedik osztályunkban elértük a 28 fős létszámot. Ez egyrészt nagy örömmel tölt el, mert azt jelenti, hogy a szülők és a diákok is felismerik azt, hogy valamit jól csinálunk. Másrészt ebből gondok is adódhatnak, hiszen azt minden pedagógus tudja, hogy kisebb létszámú osztályban dolgozni is könnyebb. Ez egy speciális iskola volt, ami kis létszámú osztályokra volt tervezve, de sikerült túllépnünk a nehézségeken. Beindultak a képzések minden osztályban, kivéve egy román tannyelvű osztályt. Ott sem a szülőkkel, sem a diákokkal nem tudtuk megértetni, hogy mit várunk el, illetve mit tudunk nyújtani, s bár ezt személyes kudarcként élem meg, mégis elismerem, hogy itt nem sikerült jól szerepelnünk. Ez egy közlekedéstechnikus profilú osztály lett volna román tannyelven, viszont ide csak hatan jelentkeztek, így esély sem volt a beindítására. Sajnálom, pedig ez egy jó szak, amely komoly munkahely megszerzésével kecsegteti az azt elvégzőt. Ugyanakkor nagy örömömre szolgál, hogy tudunk segíteni azon nagykárolyi és környékbeli embereknek, akiknek valamilyen oknál fogva nincs meg a líceumi végzettségük, hiszen külön minisztériumi engedéllyel beindult az esti kilencedik osztályunk, és kértünk még egy esti tizenegyedik osztály létrehozására szóló engedélyt is. Ez felnőttképzés, de ez is egy része az iskolának, s oda kell rá figyelni, mivel nagyon sokan vannak a környéken, akiknek nincs meg a tíz vagy tizenkét osztályuk. Munkavállalásnál nagyon sokat számít, hogy valakinek milyen végzettsége van, s már egy érettségi is sokat jelent. Nem ez a fő profilunk, de ezzel is bővítettük a lehetőségeink tárházát, s remélem, sokan élni is fognak ezzel. Az esti kilencedik osztályunk betelt és már be is indult, a tizenegyedikbe még lehet jelentkezni. Oda olyan személyek jöhetnek, akiknek megvan a tíz osztályuk, és ezt megfelelő okmányokkal igazolni is tudják. Pontos feltételeket a papírjaik áttanulmányozását követően tudunk mondani. A jelentkezési feltételekkel kapcsolatosan telefonon is felvilágosítást tudnak adni kollégáim a 0361/402/226-os telefonszámon” — mondta Gindele.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Nürnberg környékén (Bayern) otthoni, 24 órás idősápolás-háztartásbeli személyek...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen karácsonyi ajándékokat részesítesz előnyben?
Általában élményt adok ajándékba
A hasznos dolgokat részesítem előnyben
Ár alapján választok ajándékot, ami éppen belefér a keretbe
Mindig megkérdezem az ajándékozottat, ő mit szeretne kapni
Nem szoktam ajándékozni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. december 16.)


    KONYHA
    Hozzávalók a tésztához: 35 dkg finomliszt, 4 db tojás, 15 dkg kristálycukor, 25 dkg méz, 1 tk. szódabikarbóna, 1 ...