×
2024. 04 20.
Szombat
Tivadar
2 °C
kevés felhő
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Felrázni Csipkerózsika-álmából Egrit

2016.07.01 - 21:04
Megosztás:
Felrázni Csipkerózsika-álmából Egrit

Prioritásként az iskolaépület működési engedélyeinek megszerzését és az egészségügyi ellátás biztosítását említi Márton Zsuzsanna, aki számtalan ötlettel és tervvel kezdte mandátumát.

Több tekintetben is „különlegességnek” számít Egri község polgármestere, Márton Zsuzsanna – egyrészt egy olyan párt (Magyar Polgári Párt) színeiben indult s nyerte meg a helyhatósági választást, melynek nincs túl sok fiókszervezete a megyében; másrészt Szatmár megye túl sok női polgármesterrel sem dicsekedhet, vele együtt összesen négyen vannak; harmadrészt pedig privátszektorbeli, multinacionális cégnél folytatott, nagyon érdekes és izgalmas foglalkozását „akasztotta szegre” – igaz, elmondása szerint nem örökre – a községvezetés kedvéért. „Tizenkét éve élünk Egriben és nagyon szeretek ebben a községben és ebben a közösségben élni, hiszen az itt élő emberek kedvesek, barátságosak, a környék pedig nagyon szép. Viszont éveket éltem külföldön, két különböző országban is, rengeteget utaztam–utazom és azt láttam: lehet másképpen is – itt viszont a tizenkét év alatt nem változott szinte semmi. Ezért döntöttem úgy, indulok a polgármester-választáson, mert ezt a községet és közösséget fel kell rázni Csipkerózsika–álmából. Bátor és optimista nő vagyok, nem félek a kihívásoktól, de nem lennék most itt, ebben az irodában és ennél az asztalnál, ha az egriek nem bíztak volna bennem, ha nem láttak volna bennem fantáziát.” – magyarázza mosolyogva, hozzátéve ugyanakkor azt is: nem akar élete végéig polgármester lenni, „csak” amíg sikerül a települést elindítani a valódi fejlődés útján és megvalósítania célkitűzéseit. „Előző munkahelyemen a pontosság, a rend és rendszeresség alapkövetelmény volt – és ezt a hármat itt is alkalmazni fogom. Persze a rendrakást először házon (polgármesteri hivatalon) belül kell kezdeni: most térképezzük fel a helyzetet: mit kaptunk, mit hagyományozott az előző polgármester s ezt követően, körülbelül egy hónap múlva falugyűlést akarok összehívni, hiszen ez az átláthatóság és a kommunikációs egyik alap–csatornája, és sajnos 12 éve nem volt rá példa Egriben. És lehet, sokan meghökkennek vagy csodálkoznak, de eltökéltem: évente végigjárom a három települést, bekopogok minden ajtón, kapun és elbeszélgetek az emberekkel – hiszen ez nem csak a kampányban szükséges, sőt utána csak igazán.”– mondja.

Kiemelve azt is – bár tervek és ötletek egész tárházával felszerelkezve foglalta el tisztségét – egyik legfőbb prioritásának a már jó ideje elkészült, ám sajnos még használatba át nem adott iskolaépület működési engedélyeinek megszerzését tekinti, hogy szeptemberben már ott, a kényelmes és világos tantermekben és ne a hivatal emeleti részén összezsúfolva kezdődjön az oktatás a község közel 260 diákja számára. „A másik sürgős és fontos feladat az egészségügyi ellátás biztosítása, ugyanis a három faluból álló községnek egyetlen egy orvosa van, illet van is meg nincs is. Büszkék lehetünk arra, hogy a község népessége évről évre gyarapodik, ugyanakkor nagyon sok az idős is, épp ezért elengedhetetlennek tartom az egészségügyi ellátás biztosítását, és egy „éjszakai ügyelet” biztosítását sem tartom elképzelhetetlennek, például helyi asszisztensnő alkalmazásával. Emellett szintén nagyon fontos az általános infrastruktúra állandó fejlesztését és gondolok itt például a járdák, árkok korszerűsítésére, hiszen egy–egy kiadósabb eső után van ahol járni nem lehet; a Gombáspuszta és Újegri közötti út javítására és kiszélesítésére, és szeretném kieszközölni – hiszen ez nem csak tőlünk függ – a buszjárat útvonalának meghosszabbítását Újegriig és a Csűry Bálint utca végéig. Nagyon sok minden megvalósítható a határon átnyúló, most már RO–HU–s pályázatok keretében és ezeket a lehetőségeket is meg akarom ragadni, hiszen kár lenne kihagyni egyetlenegy olyan lehetőséget is, amely a község és a lakosság javát szolgálja. Szeretnék testvértelepülés kapcsolatokat kialakítani magyarországi településekkel, mert ezek nem csak anyagi, de erkölcsi segítséget is jelentenek – mást ne mondjak, a méltán neves Orgonafesztivál hírét is messzebbre viszik, s a fesztiválra érkező vendégek–látogatók a helyi gazdaságot lendítik előre!

Sajnos az elmúlt 12 évben teljesen megfeledkeztek arról, hogy Egri határa a Natura 2000 természetvédelmi területhez tartozik – pedig ez egy kincsesbánya lehet faluturizmus illetve agroturizmus szempontjából az itt élők számára! Minimális anyagi ráfordítással tanösvényeket, túraútvonalakat lehet kialakítani a Túr menti természetvédelmi területen Egri határában, sőt, túrázásra alkalmas kerékpárutakat is – s annak, aki ide jön túrázni, figyelmébe kell ajánlani a gyönyörű szép XV századi gótikus stílusban épült református templomot is, vagy az újegri halastavat, illetve a régióban egyedinek számító gokárt pályát.” – sorolja a lehetőségeket, hiszen mint mondta: nagyon sok ötlete van és terve van – és tapasztalt, hozzáértő tanácsosi csapata, akik a legjobb belátásuk szerint fogják mindenben segíteni.

Szabó Kinga Mária