Félrecsapták a kalapokat Bogdándon

A félrecsapott kalap jelzi ugyanis, hogy az ember vígan van — s a Tövisháton igencsak vígan voltak már kora délutántól, amikor megindult a néptáncosok 50–60 fős serege, hogy Bogdándot végigjárva nótaszóval, muzsikával invitáljon mindenkit a szüreti bálba.

Érdekes emberek a tövishátiak. Már születésük pillanatában bennük lüktet valami ritmus és a tánc, a néptánc olyan elmúlhatatlan szeretete, amelynek köszönhetően hagyományaikat nem úgy őrzik meg, mint díszes pohárkészletet, amit csak ünnepkor vesznek elő, hanem mindennapi életük természetes, szerves része, akár a lélegzés.

Már napok óta nagy volt a készülődés Bogdándon, megmozdult az egész közösség — a néptánccsoportos gyermekek anyukái hol otthon sütötték az egy cukrászda kínálatát megszégyenítő mennyiségű és változatosságú süteményeket, hol a művelődési ház konyhájában pucolták az egy mázsa krumplit, reszelték a káposztát, miközben mások a termet díszítették szürethez illően venyigékkel, szőlőlevelekkel, -fürtökkel, aranysárga kukoricacsövekkel és a színpad két végén elfoglalta helyét Bella és Béla, a két szalmabáb, utóbbi természetesen egy szőlőprést ölelve át.

Szombaton kora délután aztán csatasorba állt az annak rendje s módja szerint szalagokkal, virágos kendőkkel díszített lovasszekér és két traktor, melyek stráfján, a háziszőttessel letakart szalmabálákon színesebbnél színesebb népviseletbe öltözött bogdándi, szilágyszéri, hadadnádasdi gyerkőcök és fiatalok ültek, de a bátrabb legények közül páran a kabin tetejére pattantak fel, s voltak, akik gyalog kísérték a lovas által vezetett menetet, amely az Ősszel érik babám, a fekete szőlőt vidáman énekelve indult útjára az Alszegtől a Felszegig. Az egész falu zengett a messzire hallatszó muzsikaszótól, a bogdándiak pedig kiültek a kispadokra s várták a nótázó-táncoló fiatalokat — sok helyen háziszőttes kendőket terítettek díszítésül a kerítésre-kapura, és a ház előtt megterített asztalra szintén csodaszép terítőt borítottak, az asztalon pedig frissen sült fánkkal, süteményekkel, üdítővel, sörrel, borral várták és kínálták az esti bálba hívogató vidám ifjúságot, az egyik néni pedig — ahogy régente volt szokásban — virágokat dobott a fiatalokra. A menet mindenhol megállt, tüzes tánccal, vidám csujogatással és a nézőket megkacagtató rigmusokkal „köszönve” meg a szíves kínálást, nem egyszer maguk a kínálgatók is, a tanító néniket derékon kapva s alaposan megforgatva, bekapcsolódtak az utcai táncba, máshol pedig a nótázásba.

A közel négyórás felvonulást követően a művelődési házban folytatódott a mulatság, ahol elsőként a szőlőkoszorú alatt állva Zsákai Norbert lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, hálát adva a szőlőért, amelyből új bor készülhet, majd a bogdándi Kis Rozsmalint és Nagy Rozsmalint, a hadadi Akácvirág, a szilágyszéri Kukurók, a hadadnádasdi Dercisek és a dobrai Orgonác néptánccsoport mutatta be műsorát, az egyre nagyobb számban összegyűlő közönség nagy örömére. „A szülők segítsége nélkül nem tudtuk volna létrehozni. Mindenki egy emberként és messze nem kényszerből állt hozzá, segített, amiben csak tudott. Itt a szülőknek nem az a fontos, hogy a gyermekek fellépjenek valahol a néptáncelőadással, hanem hogy megtanulják azt a táncot, azokat a lépéseket, amelyeket annak idején ők maguk is megtanultak szüleiktől, nagyszüleiktől. Nagyon erős a családi háttér, a hagyományok életben tartása, és nagyon jó közösség alakult ki” — mondja Debreni Noémi tanítónő, aki Kürti Ildikó Csilla és Balogh Raluca kolléganőivel közösen főszervezői a bálnak, amelynek létrejöttéhez nagyvonalú támogatást nyújtott a polgármesteri hivatal is.

A műsort követően elkezdődött a táncmulatság, amelyen egyaránt táncra perdültek az idősek, akik talán még jobban örültek a szüreti bálnak, és fiatalok is — a művelődési ház előterében pedig elkezdték gyúrni a hozzávalókat, hiszen bogdándi szüreti bál nem lehet bogdándi béles nélkül.

Szabó Kinga Mária