×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
12 °C
enyhe eső
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.59 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Felújítják a homoródi utat!

2017.02.22 - 20:47
Megosztás:
Felújítják a homoródi utat!

Végre aláírhatta a megyei tanács a kivitelező céggel a Szatmárnémeti – Szakasz közötti, 48 km hosszú, 193A útszakasz felújításárnak szerződését — napokon belül kezdődhet a munka!

Kis túlzással történelmi pillanatnak is minősíthető a mai délelőtt, amikor majd' egy évnyi huzavona és keresztbe tévő fellebbezések sorozata után végre a Szatmár Megyei Tanács aláírhatta a 193A jelzésű megyei útszakasz (Szatmárnémeti – Amac – Oroszfalu – Résztelek – Ivácskó – Alsóhomoród – Középhomoród – Felsőhomoród – Bükkszoldobágy – Béltekhodos – Nagyszokond – Szakasz) modernizálásának kivitelezési szerződését a nyertes céggel. Az érintett települések lakóinak szempontjából mindenképp történelminek minősül a pillanat — főleg a homoródiak szerint, akik tavaly két alkalommal is tüntetésre gyűltek össze Szatmárnémetiben, a közigazgatási palota előtt az út járhatatlan, sőt életveszélyes állapota miatt. „Annyira kritikán aluli állapotban van az út, hogy a mentők, tűzoltók inkább öt kilométert kerülnek és a földes utat is bevállalják, csakhogy kerüljék a Résztelek – Bükkszoldobágy közötti szakaszt, a Szatmárnémeti – Ivácskó közötti 25 kilométert szinte egy órába telik végigdöcögni, a tömegközlekedést bonyolító cégek csak 18 személyes kisbuszokat hajlandók küldeni, s aztán előfordul, hogy azokon 50 gyermek is utazik, megy iskolába” — sorolta tavaly szeptemberben Simion Ardelean homoródi polgármester. Sajnos akkor sem a — az áldatlan állapotokkal egyébként teljesen tisztában lévő — megyei vezetőségnek, sem a kormánymegbízott hivatalnak nem volt törvényes lehetősége javítani a helyzeten, hiszen javában zajlott a munkálat kivitelezésének licitje és a fellebbezések sorozata. Decemberben úgy tűnt, végre sikerül aláírni a munkavégzési szerződést a nyertes céggel, ez azonban szó szerint az utolsó pillanatban meghiúsult: a cég képviselői objektív okok miatt kicsit késve érkeztek a megyei tanácshoz — ahová közben befutott a vesztes cég fellebbezésének bejelentése, majd újabb hetek teltek el az óvások kivizsgálásával, tolódott mind a szerződéskötés, mind a munkálatok kezdése. Az út állapota pedig tovább romlott, a téli időjárás miatt újabb és újabb kátyúk meg kráterek „nőttek” — az utóbbi hónapok fellebbezési tárgyalásainál pedig a megyei tanács dokumentációjában már az is szerepelt: jogi felelőssége van ennek a hét hónapos huzavonának, a fellebbezgető kivitelezők pedig morálisan felelősek azért, ha Isten őrizz valami tragédia, szerencsétlenség történik az utak állapota miatt.

Szerencsére ilyesmi nem történt (s remélhetőleg az időjárás engedékenységétől függő munkakezdésig sem fog), a megyei tanács ma aláírta a 88 390 835 lejes útfelújítási szerződést a kivitelező Technic Asist céggel, amely hat alvállalkozóval (Infralogistc Kft, Total Invest Grup Kft, Elporex Rt, Sya Top Construct Kft, Miante Duo Group Kft és Mineral Com Kft) kezd neki a 48,2 kilométeres útszakasz teljes felújításának. A munkálatokra előirányzott 36 hónap alatt 6,5 méteresre szélesítik az úttestet, mindkét oldalán 0,75 méteres padkával, az út alapját 20 cm–es kőréteg képezi, erre pedig két, összesen 10 cm–nyi aszfaltréteg kerül, s a felújítás során kialakítanak 120 átvezető hidacskát, 135 mellékút–leágazást és 1210 ingatlanhoz való leágazást is — az elvégzett munkára vállalt garancia pedig ugyancsak 36 hónap. Ám ami a legfontosabb: „Felhívtam a kivitelező figyelmét — ez egyébként a szerződésben is kikötésként szerepel —, hogy kötelessége a munkálatok ideje alatt biztonságosan közlekedhetővé tenni a majd' 50 km–es útszakaszt. Napokon belül, amint az időjárási viszonyok megengedik, akár több ponton egyszerre is hozzá lehet kezdeni az út járhatóvá tételére, enyhítendő a szinte életveszélyes állapotokon. A 193A megyei út felújítási projektje egyébként olyan megoldásokat tartalmaz, amely révén hosszú időre megoldódik majd az érintett útszakaszt használók gondja; gyorsabb és főleg biztonságosabb közlekedést biztosít majd ezen a szakaszon a teljes körű felújítás. ” – hangsúlyozta lapunk megkeresésére Pataki Csaba tanácselnök, hozzátéve azt is: ezzel az útszakasszal együtt megyei szinten 200 kilométer fölé nő a jelenleg felújítás alatt lévő megyei rangú utak hossza. „Kora tavasszal, ha sikerül végre az útkarbantartási keretszerződés–licitet is „kiszabadítani” a fellebbezések hálójából, akkor megnyílik a lehetőség további utak–munkafrontok megnyitására.

Továbbra is azt vallom, hogy azok az utak élveznek majd prioritást ennek a folyamatnak a nyomán, amelyeknek gazdaságilag fontos „bekötőszerepük” van, mint például a Nagykároly-Mezőfény közötti szakasz. A költségvetésben megyei útjavításokra jelentős összeget különítünk el, felkészülve arra, hogy a majd másfél éves pereskedés lejárta után lesz végre egy kivitelezőnk, ezáltal eszköze is a Szatmár Megyei Tanácsnak arra, hogy sok település körzetében megjavítsa az úthálózatot megyeszerte.” – tette még hozzá a tanácselnök.

 Szabó Kinga Mária