×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Felvonulással kezdődött a XXVI. Gyereknap

2015.06.07 - 18:22
Megosztás:
Felvonulással kezdődött a XXVI. Gyereknap

Vasárnap reggel az Északi Színház előtt népes gyereksereg gyülekezett arra várva, hogy elkezdődjön a XXVI. Gyereknap.

A MADISZ Gyereknapi felvonulása az eddigi évekhez hasonlóan zajlott, a gyerkőcök szüleik, nagyszüleik kíséretében a színház elől Kossuth-kertig sétáltak a kaplonyi fúvószenekar és a 10-es Számú Általános Iskola mazsorettcsoportjának kíséretében. A Kossuth-kertben aztán minden gyereknek jutott lufi, édesség és mindenki megtalálhatta a számára legkedvezőbb eseményt, hiszen a szervezők ezúttal is változatos programkínálattal rukkoltak elő. A színpad előtt a mazsorettek produkcióját követően a kolozsvári Keljfeljancsi Bábszínház „Vitéz László és az elátkozott malom” című előadását tekinthették meg, melyen a gyerekek, és a gyereklelkű felnőttek is jót derültek. Szintén elvarázsolta közönségét Dobossy Zoltán bűvész előadása, de élvezettel tekintették meg egymás produkcióit is a gyerekek. Volt néptánc előadás, színjátszó előadás, de népi gyermekjátékok tanítására is sor került. Aki a Kossuth-kertben szemlélődött a Zöld Ház környékén állandó jelleggel működő miskolci Borókás Társulat Játszókertjébe is betévedhettek, ahol régi, népi ügyességi játékokat lehetett kipróbálni. A korabeli játékok minden korosztály számára kiváló kikapcsolódási lehetőséget biztosított, és nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is kipróbálták ügyességüket. Az Aranykapu Kulturális Egyesület szervezésében szintén számos gyermekjátékot próbálhattak ki az érdeklődők, melyek nemcsak az ügyességet tette próbára, hanem a rekeszizmokat is, hiszen a gyermekek jókedvűen, nevetve igyekeztek teljesíteni a feladatokat. Mindeközben volt arcfestés, gyöngyfűzés és számos kézügyességre igényt tartó feladat. Természetesen a gyerekek számára mindenféle gyereknapi édességet is be lehetett szerezni a gyereknapi rendezvények keretében.