Ferenc pápa elismeri az evolúciót
Utoljára módositva: 2014-10-30 11:36:56

Az ősrobbanás, amelyről manapság úgy tartják, magyarázatot ad a világ teremtésére, nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, mivel az evolúció működésének feltétele azoknak a lényeknek a megteremtése, amelyek továbbfejlődnek – fejtette ki a katolikus egyházfő.

Az ősrobbanás elmélete, miszerint a világegyetem 13,7 milliárd évvel ezelőtt keletkezett, és az a felfogás, amely szerint a földi élet az evolúció révén keresztül alakult ki, nem összeegyeztethetetlen a teremtésről szóló katolikus tanításokkal – mondta kedden Ferenc pápa a Vatikánban.

A katolikus egyház székhelyén ülésező és a Szentszék által fenntartott Pápai Tudományos Akadémia ülésén Ferenc pápa elmondta, a világ keletkezésére adott tudományos magyarázatok nem zárják ki Istennek a teremtésben játszott szerepét.

“A világ teremtése nem a káosz műve, és az eredetét nem valami másra kellene visszavezetni, mivel közvetlenül egy felsőbb vezérlő elvből származtatható, amely a szeretet segítségével alkot” – magyarázta a katolikus egyházfő.

“Az ősrobbanás, amelyről manapság úgy tartják, magyarázatot ad a világ teremtésére, nem ellentétes az isteni teremtés elméletével, mivel az evolúció működésének feltétele azoknak a lényeknek a megteremtése, amelyek továbbfejlődnek” – tette hozzá Ferenc pápa.

A katolikus egyház korábban élesen elítélte azokat a tudományos elméleteket, amelyek ellentmondtak a Bibliában olvasható teremtéstörténetnek. A Vatikán egyik legismertebb ítélete Galileo Galilei ismert asztronómus ellen született, akit azon állításának visszavonására kényszerített a katolikus egyház, miszerint a Föld kering a Nap körül.

A Szentszék az utóbbi időben azonban arra törekszik, hogy ne a tudomány ellenségeként tekintsenek rá, s Ferenc pápa megjegyzései elődjei kijelentéseinek sorába illeszthető. XII. Pius pápa az 1950-es években az evolúciót az emberi fejlődés magyarázatául adott, igazolható tudományos megközelítésnek nevezte, és ezt II. János Pál pápa 1996-ban megismételte.

2011-ben Ferenc pápa elődje, XVI. Benedek azt mondta, hogy az emberek és a világ eredetét és fejlődését magyarázó tudományos elméletek nem állnak ellentétben a vallással, viszont számos kérdést válasz nélkül hagynak.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Alita: A harc angyala
Ma, 21:00
Évszázadok múlva a jövőben, Iron City roncstelepén egy kiber-doktor, Ido, rábukkan a magára hagyott, eszméletlen kiborglányra, Alitára, és magával viszi klinikájára. Magához térve, Alita képtelen felidézni, kicsoda ő, és a világról sincsenek ismeretei; minden új élményt jelent számára. Próbál hozzászokni új életéhez és Iron City veszedelmekkel teli utcáihoz, miközben Ido óvná őt rejtélyes múltjától. A lány összebarátkozik a talpraesett Hugóval, aki viszont inkább segítene neki visszanyerni emlék
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen filmeket nézel szívesen a moziban?
Vígjáték
Horror
Sci-fi
Romantikus
Nem járok moziba
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. február 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 3 dkg élesztő, 3 dl tej, 1 tk. cukor, 50 dkg liszt (+ a szóráshoz), 2 tojás sárgája, ...