×
2024. 04 16.
Kedd
Csongor
8 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.68 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Fiatal és szenior cselgáncsozók küzdöttek Szatmárnémetiben

2019.06.10 - 13:04
Megosztás:
Fiatal és szenior cselgáncsozók küzdöttek Szatmárnémetiben

Ismét megtelt élettel a szatmárnémeti Both Katalin Sportterem, ahol szombaton zajlott a Judo Masters Kupa nemzetközi veterán cselgáncsversenyének hatodik kiírása, ezt megelőzően pedig a Szatmár Kupa nemzetközi utánpótlás korosztályos megmérettetés.

A házigazda Szatmárnémeti Judo Masters egyesület edzőjének, Pelcz Attilának a meghívására közel kétszáz kis cselgáncsozó küzdött meg a három harcfelületen szombat délben. A legfiatalabbak 6-7 évesek voltak, a legidősebbek pedig 14 évesek. Korosztályonként és súlycsoportokként küzdöttek a végső sikerért, a legjobb három ugyanis érmet is kapott az oklevél mellé. Pelcz tanítványai összesen 22 érmet gyűjtöttek be, ezek közül, ezek közül hat első helyezett.

Ezt követően a 30 éve feletti veteránok, foglalták el a tatamikat és küzdöttek a Judo Masters Kupáért. A romániai sportolók mellett magyarországi, szlovákiai, csehországi, törökországi, hollandiai, ausztriai, belgiumi, moldovai és ukrajnai szeniorok érkeztek a szatmári versenyre. A hazaiak három arany- (Ressler József – M1 korosztály; ifjabb Vasile Fușle – M2; Pelcz Attila – M5) és két bronzérmet (Bogdan Zakariás – M2; Aurélián Centea – M3) tartottak itthon.

A Judo Masters cselgáncsozóinak eredményei a Szatmár Kupán

2005 előtti születésűek

1. hely: Raul Oprea (+73 kg). 2. hely: Răzvan Timoc (-73 kg), Teleki Viktória (-57 kg), Jeremos Lehel (-60 kg), Muresan Krisztina (+63 kg). 3. hely: Potihegy Dávid (-60 kg), Andrei Guta (-47 kg).

2006 előtti születésűek

1. hely: Muresan Krisztina (-66 kg). 2. hely: Bogdan Ezoviu (-66 kg). 3. hely: Antonio Chiș (+73 kg).

2008 előtti születésűek

2. hely: Oláh Gábriel (-30 kg).

2009 előtti születésűek

1. hely: Hajlak Hanna (-34 kg), Alexia Timoc (-24 kg), Ioana Mateș (-48 kg). 3. hely: Bándi Synthya (-36 kg).

2010 előtti születésűek

1. hely: Remus Ardelean (-24 kg). 2. hely: Noris Nintaș (-22 kg). 3. hely: Nagy Erick (-22 kg).

2011 előtti születésűek

2. hely: Valentin Gyurcuțan (-24 kg), Andrei Mateș (-36 kg).

2012 előtti születésűek

2. hely: Vonház Péter (-20 kg), Angyal Olívia (-22 kg).

Pesek Attila