Fiatalok bevonásával valósíthatóak meg a fenntartható fejlődési célok
Utoljára módositva: 2019-09-29 11:13:18

Megbeszélést folytatott pénteken az amerikai munkalátogatáson tartózkodó Viorica Dăncilă miniszterelnök az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) főtitkárhelyettesével, Amina J. Mohammeddel.

A találkozón a román kormányfő ismertette a fenntartható fejlődési célok megvalósítása érdekében Románia által eddig tett lépéseket, kiemelve, hogy kizárólag egy erős intézményközi hálózattal és megfelelő koordinációs munkával mozgósíthatók azok a szereplők – üzleti szféra, egyetemek, szakszervezetek, civil társadalom, civil szervezetek -, amelyek hozzájárulhatnak a 2030-ig tartó időszakra vonatkozó fenntartható fejlődési menetrend gyakorlatba ültetéséhez.

A kormány közleménye értelmében a miniszterelnök hangsúlyozta a fiatalok bevonásának fontosságát a fenntartható fejlődési célkitűzések megvalósításába, amit egyébként EU-elnöki mandátuma idején is szorgalmazott Románia – mondta.

A kormányfő ugyanakkor rámutatott, Románia támogatja Antonio Guterres ENSZ-főtitkár és helyettesének elképzeléseit az ENSZ megreformálását illetően, amellyel a cél többek között a 2030-as fenntartható fejlődési menetrend hatékonyabb gyakorlatba ültetése.

A találkozón az ENSZ főtitkárhelyettese megköszönte Romániának, hogy aktívan részt vesz a szervezet tevékenységeiben – mutat még rá a kormány közleménye. AGERPRES

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 14.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...