×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
11 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Finisben az ökovetélkedő

2014.06.06 - 17:26
Megosztás:
Finisben az ökovetélkedő

Tegnap zajlott a Környezetvédelmi Ügynökség környezettudatos nevelést szorgalmazó versenyének döntője. A részt vevő gyerekek ötleteit a vidékfejlesztésben is hasznosítanák.

 

Mint minden nemzetközi környezetvédelmi világnap alkalmából, így idén is az ökológiához kapcsolódó rendezvényeket szervezett a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM), tegnap az „Élhető környezet, élet az embernek” elnevezésű regionális ökovetélkedő döntőjét tartották. A józsefházi tó melletti helyszínen a megyei szakaszt sikerrel záró Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros, Szatmár és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei általános iskolai és középiskolai csapatok azzal vizsgáztak a zsűri előtt, hogy mennyire jól tudják bemutatni és értékelni a kapott feladatokat, mennyire megvalósítható az illető elképzelés, illetve mennyire voltak kreatívak a versenyen és az azt megelőző, előkészítő munka során a négy-négy fős csapatok tagjai. A rendezvényen jelen volt Altfatter Tamás, Szatmár megyei alprefektus és Riedl Rudolf, a Szatmár Megyei Tanács alelnöke is. Előbbi szerint a környezettudatos nevelés szorgalmazása és a civil öntudat erősítése a legfontosabb erénye a vetélkedősorozatnak, utóbbi szerint a résztvevők által tanúsított környezettudatos hozzáállásra lenne szükség az év minden napján ahhoz, hogy a jelenleginél jobban alakuljanak a dolgok a következő generációk esetében.

A döntőn való részvételhez a versenyzőknek első lépésben a saját megyéjükben egy elhagyatott vagy elhanyagolt területet kellett találniuk, majd tervet kellett készíteniük arról, hogyan lehetne azt átalakítani, felújítani, környezetvédelmi vagy az ökoturizmus szempontjából hasznosíthatóvá tenni. Az elképzeléseket makettel képileg is meg kellett jeleníteniük a vetélkedőn részt vevőknek.

 

Táborozás a legjobbaknak

 

„Az a tervem — árulta el lapunknak Békéssy Erzsébet, a megyei környezetvédelmi ügynökség igazgatója, a verseny egyik szervezője —, hogy a Szatmár megyei diákok makettjeit állítsák ki a megyei tanács előcsarnokában, és próbálják meg rávenni a megyevezetést, hogy valósítsa is meg a fiatalok elképzeléseit.” A tavaly ősszel indult verseny ideje alatt szelektív hulladékgyűjtés is folyik a részt vevő iskolákban, ahogy az első három helyezettnek, úgy a legtöbb szemetet összegyűjtő csapatnak is egy hét kikapcsolódás jár a június végén nyíló nagytarnai ökotáborban. A versenynek ezt a részét a szatmárnémeti Ion Creangă Általános Iskola nyerte, a diákok mintegy négy tonna szemetet küldtek újrahasznosításra.

 

Eredmények

Általános iskolai csoportok:

I.: Anghel Saligny iskola, Turc

II.: Alexandru Vaida Voievod iskola, Kolozsvár

III.: Batizai Általános Iskola (Máramaros)

 

Középiskolai csoportok:

I.: Református Gimnázium, Szatmárnémeti

II.: Aurel Lazăr elméleti líceum, Nagyvárad

III.: Kossuth Lajos gimnázium, Nyíregyháza

 

Princz Csaba

[ohballada-1]