Fizikai határok — szellemi szabadság (IV.)

A Beszélgetések testről és lélekről sorozatban szakértők és meghívott vendégek Csengerben, az O'sváth Házban beszélgettek arról, hogy mit jelentenek az életünkben a fizikai és a szellemi határok, illetve melyek azok, amelyek rosszak vagy hasznosak.

A beszélgetésen magyarországi oldalról részt vett: Dócs Attila, Csenger város polgármesteri referense, Fábián László, a Helytörténeti Múzeum alapító igazgatója, Szabó János, a Helytörténeti Múzeum igazgatója, Csernyi Endréné Ildikó, Csenger város közgyűlésének tagja, Kákos Dávid politológus, dr. Arday András, a Járóbeteg Szakellátó Központ főorvosa, Medgyessy Zoltán amatőr festő, Bokor László, az Ady Endre Szakképző Iskola és Kollégium igazgatója; a romániai részről: dr. Frigy Szabolcs iskolai tanácsadó, egyetemi tanár, Ilyés Gyula, Vetés község polgármestere, Găman Mihály, Pusztadaróc község polgármestere, Máthé Róbert református lelkipásztor, Örmény Márk középiskolai diák, Kádas Zoltán régész-muzeológus, Matusinka Beáta, a Szatmári Friss Újság marketingmenedzsere. A beszélgetést moderálta Elek György.

Máthé Róbert a határok bibliai meghatározása kapcsán elmondta, vannak helyzetek, amikor egy határ szükséges, és vannak helyzetek, amikor egy határ elválaszt, elszakít egymástól. Határhoz hasonlító pozitív asszociáció sok esetben létezik. Vannak dolgok, amiket nem lehet elválasztani. Teremtéskor a Jóisten sok mindent elválasztott, az ördög azonban próbálja elhitetni velünk, hogy sok mindent össze lehet mosni. A határ sok esetben védelem. Ez a természeti népeknél figyelhető meg, köztük az ősmagyaroknál is. Az ősmagyarok családjai között is létezett határ, nem kerítés formájában, hanem felállították a jurtát és a család tagjai egy árokkal vagy valami mással megszabták azokat a határokat, amelyek a jurtát, és a családnak a területét védték. Nem feltétlenül más emberektől, ezeknek a jurta körüli határoknak az idegen szellemek átka elől való félelem volt a lényege. A család úgy tudott este nyugodtan lefeküdni a jurtában, ha érezte, hogy biztosított a védelem. Az embernek lelki szükséglete az, hogy biztonságban érezze magát, ehhez pedig határ kell. Egy másik pozitív dolog, ami a határokat illeti, az a határőr, a határokat védeni kell. Vigyázni kell arra, hogy ki lépheti át az én határaimat, ki léphet be az én birodalmamba, az én aurámba, az én személyiségembe. Az is nagyon fontos, hogy én tisztában vagyok-e a határaimmal, azzal, hogy meddig mehetek el. Indián törzseknél például szabály volt, hogy amikor vadászni indultak, akkor tudták, hogy hol vannak a szomszédos törzsnek a határai, és nem mentek át a másik törzs területére. Ha negatívan asszociálunk a határokra, akkor a magyar nyelv nagyon szépen fogalmazza meg, hogy határsértő az, aki szabálytalanul vagy rossz szándékkal lép át határokat. Rendszerint a határok úgy születnek, hogy egy csomó küzdelem után két közösség megegyezik, hogy hol vannak a határok. A határokat mindig ide-oda tologatták a történelem folyamán, attól függően, hogy éppen ki az erősebb. A következő negatív dolog a hatalomvágy. Miért akarnak egyesek határokat sérteni? Miért akar egyik ember betekinteni a másik családi életébe, a lelki világába? Azért, mert ott van benne az a gonosz lélek, ami arra ösztönzi, hogy uralkodjon a másik felett. A lelki szabadság azzal kezdődik, hogy az illető tisztában van a saját határaival. Szabadnak érzi magát anélkül, hogy más területeit akarná megsérteni. Nem érzi magát többnek attól, hogy a hatalmát fitogtatva vagy hatalmát ráerőltetve a másikra, a másik embertől elveszi azt, ami az övé. Amikor határok között vagyunk, úgy érezzük, hogy az a szellemi fölény adja meg a lelki szabadságot. Amikor én döntöm el, hogy kit engedek be. Ettől lehet az ember határok között vagy határokon túl is lelkileg szabad.

Medgyesi Zoltán Trianonra hívta fel a figyelmet. Csenger környékén a trianoni döntés után nem tudtak mit kezdeni a határon kint rekedt magyarokkal. Nagyon sok ötlet született arra vonatkozóan, hogy mi legyen a határ túlsó oldalán rekedt magyarokkal, de megoldások nem születtek még ötlet formájában sem. Jelen pillanatban vannak törekvések, több testvértelepülési megállapodás is létrejön, ami segít valamit, de még többet segítene a határok könnyebb átjárhatósága. Sajnos a határ túloldalán élő románok nem támogatják azokat a törekvéseket, amelyeket a magyarok kezdeményeznek. 1989 előtt, amikor lehetőség nyílt az úgynevezett kishatárátlépésre, sikerült átvinni néhány olyan dolgot, ami Romániában hiánycikknek számított. Akkor a magyarországi magyaroknak könnyű volt magyarnak lenni, de nem érezték át az ottani helyzetet. Nagyon sok rokon élt túloldalon, akikkel nehéz volt a kapcsolattartás. Magyarországon az iskolában tanultak a diákok Romániáról, Csehszlovákiáról és Jugoszláviáról, de azt nem tanították, hogy ezekben az országokban magyarok is élnek. Voltak szülők és nagyszülők, akik néha beszéltek arról, hogy mi az oka annak, hogy ott is élnek magyarok, de a fiatalok azt nem értették meg. Amikor ezek a fiatalok felnőttek, már lerománozták azokat a magyarokat, akik Romániából mentek át Magyarországra. Az országok között még mindig erősek a fizikai határok és nagyon sok szellemi munkát kell végezni azért, hogy ezek a határok átjárhatók legyenek.

Kákos Dávid Örmény Márk hozzászólásából kiindulva jegyezte meg, hogy sokan úgy tudják, aki Romániában él, az román. Érdekes dolog a nemzet megközelítése: van kultúrnemzet és államnemzet. Attól, mert valaki egy állam területén él, és állampolgársággal is rendelkezik, még nem biztos, hogy annak a nemzetnek a tagja. Egy román állampolgár vallhatja magát magyarnak. Attól, hogy valaki Romániában él, még nem román. Egy nemzet attól lesz nemzet, hogy a nyelvét, a szokásait, a hagyományait megőrzi, műveli, vigyáz rá és továbbadja. Kákos Dávid mindig a kultúrnemzet mellett állt. Egy másik lényeges dolog: magyarnak megmaradni. Gyakran lehet hallani, hogy az erdélyi magyarok az igazi magyarok, mert ők vigyáznak arra, hogy megőrizzék a magyarságukat. Nagyon sokan követik el azt a hibát, hogy ha megjelenik egy idegen, megpróbálják ahhoz mérni magukat, és a magyarságukat hátrahagyják. Így van ez a nemzeteknél is, vannak referencianemzetek, akikhez méri magát egy nemzet. A magyarok Trianon után Romániához, Szlovákiához és Szerbiához mérték magukat. Az erdélyi magyarok azért tudtak igazán magyarok maradni, vagy jobban megtartani magyarságukat, mert nap mint nap, szinte minden órában rá vannak utalva arra, hogy összezárjanak. Magyarországon ez nincs meg, mert nem érzékelik, hogy bizonyítani kellene, hogy magyarok.

Máthé Róbert szerint ez változó. Azokon a vidékeken, ahol a magyarság százalékban legalább a fele arányhoz közel van, ott meg tudja őrizni az identitását, viszont vannak olyan szórványvidékeink, ahol már a románság hetven-nyolcvan-kilencven százalékban betört, az itteni magyarok asszimilálódnak. Vannak olyan emberek, akiknek magyar nevük van, magyar őseik vannak, de már egy szót sem tudnak magyarul, és teljesen a román kultúrát tették magukévá. A magyarság megőrzése függ attól, hogy milyen az arány és milyen a nyomás.

Ilyés Gyula ennél érdekesebb dolgokra utalt. Egy többségben román közösségben élő kis magyar közösségben a vegyes házasságok miatt elkerülhetetlen az asszimiláció. De ott van Vetés községben Óvári, egy magyar falu, az ország végén van, és megmaradt magyar településnek. Ott van viszont Vetés, mely egy magyar görögkatolikus falu volt annak idején. Az 1950-es években ortodoxszá vált, miután megszüntették a görögkatolikus egyházat. Az átalakulási folyamat minden faluban másként történt, nagy szerepe volt a papnak. Vetésen a gyerekeket már ortodoxnak keresztelték, de megmaradtak magyarnak, otthon magyarul beszéltek. A következő generáció megjelenésekor a népszámláláskor a nemzetiséget a vallás után írták be. Mára a statisztikai jelentések alapján a település ötvenöt százaléka román, de ötven százaléka magyarul beszélő. Román, de magyarul beszél. Óváriban is van néhány ortodox család, de aligha van még olyan ortodox templom, ahol a szertartást magyarul tartják, mert az ortodox közösség magyarul beszél. Ezek is olyan határok, amelyeket másként kell kezelni, mint az ország más térségeiben.

Găman Mihály az arány és a nyomás hatását elemezte. Szamosdara lakosságának a kilencvennyolc százaléka magyar, de a választási kampányokkor jön a nyomás, hogy megosszák a magyarokat. Ha a románok aránya növekedni fog, a nyomás is megnő.

Arday András egy eseményre utalt. Amikor nemrég Szatmárnémetiben a színházban Rappert-Vencz Stella előadásában bemutatásra került Visky András Júlia című monodrámája, nagyon sok néző nem értette, hogy miről van szó. Nem csoda, hogy a Vatikán nem érti azokat a dolgokat, amik az utóbbi időszakban történnek. Nem értik, hogy nagyon sok embert miért zártak be az 1950-es években. Az '50-es évek ébredési mozgalma sokkal nagyobb veszélyt jelentett a diktatúra számára, mint a nemzeti mozgalmak. A református énekeskönyv egyik énekében van: Kihívott minden népből egy lelki nemzetet. Mivel magyarázzuk meg azt, hogy míg Európa keresztény gyökerekkel rendelkezik, most itt tart? Szabó Lőrincnek van egy szép verse: Hazám keresztény Európa, ebben a versben megjövendölte, hogy ez lesz. Szabó Lőrinc akkor halt meg, amikor megalakult az Európai Unió (1957), a verset 1923-ban írta. Megjósolta, hogy Európa tönkre fog menni. Mivel lehet magyarázni azt, hogy Korea száz év alatt mennyire keresztény és milyen gazdasági potenciál lett? Az Ilyés Gyula által felvetett vetési statisztikával rögtön fel lehetne vezetni az ébredési mozgalmat. Vannak csodák. Legyenek gondolkodó emberek, akik értékelnek.

Fábián László néprajzi alapon közelítette meg a határokat. Volt egy csodálatos szatmári néprajzos, Luby Margit, aki megírta a szatmári néprajzosok bibliájának is nevezhető, A paraszti élet rendje című könyvet. Ebben leírja azokat a határokat, amelyek a paraszti életben léteztek. A paraszti élet csupa korlátból állt. Nem is korlátokból, hanem szabályokból. A spanyol királyi etikett semmit nem jelent a szatmári paraszti rendhez képest. Ott mindennek megvolt a rendje: a gyerekeknek, a legényeknek, a lányoknak, minden családtagnak, a legapróbb részletekig szabályozva voltak a szokások. Ha liberális megközelítésből nézzük, ezek hatalmas korlátok. Ezek valóban nem voltak korlátok, hanem az egyéniségük teljességét, a szabadságukat adták meg. Tudták, hogy mihez kell magukat tartani, meddig lehetett elmenni, meddig nem. Ezt a most túlszabályozottnak tűnő életmódot az akkori emberek egyáltalán nem érezték tehernek, nyűgnek, bilincsnek. Valahol itt kezdődik a személyiségnek a határa. A határok és a szabadság viszonya. Mindenki tudta, hogy mi az, amit a másiknak meg kell adnia, és tudta, mi az, amit elvárhat cserében. Ez a rend biztosította a társadalmi békét. Ez a béke hiányzik a mai közösségekből. És a hovatartozás érzése. Ha egy családban, egy közösségben mindenki tudná a saját határait, akkor nem lennének problémák. A paraszti életben voltak kerítések, de azok nagyon átjárhatók voltak.

Szabó János arról beszélt, hogy a határ szélen élve nagyon sok negatív dolog kapcsolódik hozzá a határral kapcsolatosan. Úgy tanulta az egyetemen, hogy egy határ akkor jó, ha azt az egyik és másik oldalán élők közös megegyezéssel húzzák meg. Mi egy olyan határ mentén élünk, amelyik messze nem ilyen. Ha megoldásjavaslat felé megyünk, nincs lehetőségünk arra, hogy ezt fizikailag lebontsuk; amit tehetünk, az az, hogy egymással azt a magas szintű szellemi, kulturális kapcsolatot próbáljuk tartani, ami az utóbbi években már lehetővé vált.

Kákos Dávid szerint a határ két oldalán élő magyarok kapcsolattartásában sokat segít a kultúra és a sport. A kultúrának és a sportnak nehezen szab határt egy határátkelő.

Bokor László zárógondolatként nem hagyhatta szó nélkül a kettős állampolgárság fontosságát. Nagyon sok mindenben segített vagy segíthet a kettős állampolgárság. Amikor 2004. december 5-én elbukott a népszavazás, Bokor nagyon el volt keseredve, nem volt lelki ereje felhívni a romániai barátait. Remélhetőleg nem lesz többet hasonló példa az összmagyarság történetében.