×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
15 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Foglalkoztatottság Erdélyben

2019.05.21 - 12:08
Megosztás:
Foglalkoztatottság Erdélyben

A 15–64 éves korcsoportban a foglalkoztatottak száma Erdélyben 2018-ban 2 780 000 főt tett ki, ami 1,2%-os csökkenés 2017-hez képest. Közzétette méréseit az Erdélystat statisztikai szolgálat.

A romániai és az erdélyi munkaerőpiac jellemzőit vizsgáló és nemrég közzétett Erdélystat-kutatás eredményei szerint a gazdaságilag aktív személyek összesített száma és aránya is csökkenni kezdett Erdélyben. E csökkenés legfőbb hajtóereje demográfiai: a 15–64 éves, úgynevezett munkavállalási korú lakosság létszáma egyetlen év alatt mintegy 49 ezer fővel csökkent Erdélyben, és már csak 4 462 500 főt tesz ki. A gazdaságilag aktív népesség létszáma azonban még ennél is valamivel nagyobb mértékben (52 ezer fővel) csökkent, így az aktivitási arány is 0,4 százalékkal mérséklődött: 2018-ban átlagában 64,6 százalékot tett ki. Ez egy munkaerőpiaci fordulat első jeleként értelmezhető, hiszen 2016 és 2017 között még jelentős — 1,8 százalékos — javulás volt megfigyelhető.

Romániában a 15–64 évesek aktivitási aránya 2018-ban 67,8 százalékot tett ki, mutat rá a kutatás, és ez — Olaszország és Horvátország mögött — a harmadik legalacsonyabb értéket jelenti az uniós országok rangsorában. Az országon belül a főváros és régiójának (Bukarest-Ilfov) aktivitási szintje messze kiemelkedő (74 százalék), meghaladja a magyarországi átlagot is, és a magyarországi központi régió (Budapest és Pest megye) értékeihez hasonlítható. Románia aktivitási szintje 2018-ban 3,8 százalékkal haladta meg a válság előtti, 2007-es év szintjét, Erdélyben hasonló mértékű, 3,7 százalékos ez a különbség.

A 15–64 éves korcsoportban a foglalkoztatottak száma Erdélyben 2018-ban 2,8 millió főt tett ki, ami 1,2 százalékkal, 35 ezer fővel csökkent 2017-hez képest. Ezzel a 2015 óta tartó növekvő trend tört meg, és jelentős változás ahhoz képest is, hogy 2017-ben még 2,5 százalékos emelkedés volt a foglalkoztattak számában. Erdéllyel szemben országos szinten bár csekély, mindössze 0,2 százalékos, de növekedés volt megfigyelhető 2018-ban a foglalkoztatottak számát illetően. Ezek az adatok elmaradtak az uniós országok átlagától, hiszen az EU-ban 1,1 százalékos növekedés volt tapasztalható a foglalkoztatottak számát tekintve, írja az Erdélystat most kiadott értékelése.

Összességében Erdélyben 2018-ban több mint 100 ezer fővel (3,7 százalék) még mindig kevesebb volt a foglalkoztatottak száma, mint a válság előtti évben, 2007-ben. Ez az elmaradás Bukarest-Ilfov régió kivételével igaz Románia többi területére is, sőt, a havasalföldi és moldvai régiókban még az erdélyinél is nagyobb ennek mértéke (9,7 százalék).

A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 62,3 százalék volt Erdélyben, ami minimális, 0,1 százalékos csökkenést jelent 2017-hez képest. A felzárkózó trend megállása miatt az erdélyi foglalkoztatási ráta 6,3 százalékkal alacsonyabb, mint az uniós átlag, és 2,5 százalékkal marad el a romániai átlagtól, ami 64,8 százalék. Sőt, elmaradás figyelhető meg a Bukarest-Ilfov régió nélkül számolt Havasalföld és Moldva 65 százalékos átlagához képest is.

 

Ágazati megoszlás Erdélyben

 

Mezőgazdaság, erdőgazdálkodás, halászat 11,5%

Ipar (építőipar nélkül) 33,1%

Építőipar 7,8%

Kereskedelem, szállítás, raktározás, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás 24%

Információ, kommunikáció 1,6%

Pénzügyi, biztosítási tevékenység 1,3%

Ingatlanügyletek 0,1%

Szakmai, tudományos, műszaki tevékenység 4,3%

Közigazgatás, oktatás, humánegészségügyi, szociális ellátás 13,8%

Művészet, szórakoztatás, szabadidő 2,6%