Főhajtás a „nemzet napszámosa” előtt
Utoljára módositva: 2019-09-01 19:55:26

Nem erőszakosan, békésen, de makacsul törekedni saját közösségünk építésére — erre tanít a Széchenyi-kultusz. A Domokos-dombi obeliszknél, a „legnagyobb magyar” mindmáig egyetlen szabadtéri erdélyi emlékművénél hajtottak főt gróf Széchenyi István emléke előtt.

Bár Széchenyi soha nem járt az Avasban (Szatmár megyében is csak párszor, a Károlyi grófok nagykárolyi kastélyában), elevenen él a kőszegremeteiek szívében és lelkében: 156 évvel ezelőtt, alig egy évvel a gróf halála után egy maréknyi hazafi Henter Ferenc kurátor vezetésével eldöntötte: Széchenyi-emlékoszlopot emelnek — s pár hónap múlva már állt is a falu fölötti Domokos-dombon a hat méter magas kőobeliszk, a „Nagyok közt is a legnagyobbnak, dicső emléket!” állítva. A remeteiek akkor még nem tudták, hogy az obeliszk a történelmi Magyarország egyik legelső Széchenyi-emlékműve lesz — ami önmagában is felértékeli tettüket —, és avatásakor a közeli Mike-hegytetőn egy teljes hétig égett, bevilágította a vidéket a Széchenyi tiszteletére rakott máglya.

Szombaton a hagyomány szellemében a helyi református templomban kezdődött a kőszegremetei Széchenyi-megemlékezés Sziszik József lelkipásztor igehirdetésével, aki Márk evangéliumának soraira építette prédikációját: „Ekkor nagy szélvihar támadt, és a hullámok becsaptak a hajóba, úgyhogy az már kezdett megtelni. Ő pedig a hajó hátsó részében volt, és a vánkoson aludt. Ekkor felébresztették, és így szóltak hozzá: ‘Mester, nem törődsz azzal, hogy elveszünk?’ Ő pedig felkelt, ráparancsolt a szélre, és azt mondta a tengernek: ‘Hallgass el, némulj meg!’ És elállt a vihar, és nagy csendesség lett. Akkor ezt mondta nekik: ‘Miért féltek ennyire? Miért nincs hitetek?’ Nagy félelem fogta el őket, és így szóltak egymáshoz: ‘Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?’ Talán túl keveset beszélünk arról, Jézus hogyan tudná lecsendesíteni az életünket — ha az elemek engedelmeskednek neki, mi hogy ne tennénk azt? Sokszor támad nagy szélvihar a mi életünkben is, beborul felettünk az ég, s próbálunk tájékozódni özönvízben, erdőtűzben, azt remélvén: mentek leszünk mindentől, ha belépünk a hajóba; aztán rájövünk: Jézus közelében nincs az életünk biztosítva; azt akarja, hogy keressük Őt olyan lehetetlen helyzetben is, ahol első pillanatra nincs remény. Széchenyinek elbicsaklott katonai pálya, szerelemcsalódás után mi maradt még? A népe. Az a nép, amelynek a nyelvét sem ismeri még. De Isten kiválaszt mindig olyan embereket, akiket rávesz az útra — így indulunk el mi is. Mindannyian ugyanazon a tengeren evezünk, mindannyian ugyanarra a túlsó partra igyekszünk… Jézus pedig mélyen alszik, amikor nő a veszedelem. Így érezzük mi is: emelkednek a hullámok, maguk alá gyűrnek, el fogunk veszni, s közben azt látjuk: Jézus hallgat, mert alszik. Belefáradt a szolgálatba? Pihenésre van szüksége? Az utolsó pillanatban talán a tanítványok felrázzák — hogy Jézus alszik, azt jelenti: nem kell félni. Meddig, Uram? Ha Széchenyi tudta volna, milyen sötét napok következnek az életében, lehet, hogy nem vállalta volna. Isten enged néha belelátni a jövőbe, de az, amit mutat, szörnyűséges. Uram, nem törődsz velünk? El fogunk veszni! Pedig ha vele együtt vagyunk egy hajóban, mellette, akkor biztonságban vagyunk. Széchenyi menekül, bekerül a döblingi elmegyógyintézetbe, ahol több mint egy évtizedig tengeti napjait, fogadja a látogatókat, aztán megírja beszédét. Amikor összedől mögötte minden, miben reménykedhet? Amiben mi is: Jézusban” — fogalmazott.

A templomból a Domokos-dombon lévő, s a különösen szép és szabályos Avasi-medence fölött őrködő emlékműhöz zarándokoltak a megemlékezők, ahol házigazdaként és a kőszegremeteiek nevében is Rákos Gyula alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket, majd Cseh Eszter és Cseh Virág szavalatában hangzott el az a vers — Széchenyi-oszlop Kőszegremetén —, amelyet Kovácsné Perec Ilona, az akkori lelkész felesége 1941. október 25-én, a szatmári Széchenyi-ünnepségre írt. „Örömmel jövök mindig Kőszegremetére, az Avas kapujában lévő erős, összetartó közösségbe, amely példamutatón őrzi Széchenyi kultuszát; és egy kőszegremetei ember, néhai Sike Lajos újságíró elképzelése nyomán lett egész alakos Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben. Miért fontos nekünk Széchenyi? Mert olyan példát állított elénk, ami követendő. Nem hangzatos patrióta beszédek, látványos kardcsörgetés a mi utunk, hanem a fejlődés — ezt Széchenyi nagyon jól tudta, és így is cselekedett. Olyan körülményeket teremteni, amelyek a fiatalságot, utódainkat a maradásra, itthon maradásra, megmaradásra bírják” — hangsúlyozta ünnepi beszédében Turos Lóránd szenátor, hozzátéve, hogy el kell mondani, tudatosítani kell mindenkiben: nem elvenni akarunk ettől az országtól, hanem hozzáadni; a kisebbség nem hátrány, hanem plusz. „Nem erőszakosan, békésen, de makacsul törekedni saját közösségünk építésére — erre tanít a Széchenyi-kultusz.”

A Domokos-dombi megemlékezés az emlékmű megkoszorúzásával és a Himnusz eléneklésével ért véget.

 

Szabó Kinga Mária

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. október 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 60 dkg sertéstarja, só, frissen őrölt bors, 3 ek. napraforgóolaj, 8 dkg füstölt szalonna, 2 fej vöröshagyma, 1 ...