Főhajtás a mártírok emléke előtt

Szatmárnémetiben az Iparosotthonban és a Gonzeczky János-emléktáblánál rendeztek megemlékezést nemzeti gyásznapunkon, a tizenhárom aradi vértanú emléknapján. A szombati esemény főszereplői szatmárnémeti három magyar középiskolájának a diákjai voltak.

Az Iparosotthon nagyterme megtelt az érdeklődőkkel, valamint a három szatmárnémeti magyar középiskola diákjaival. Póti Eduárd történelemtanár, a Szent István Kör alelnöke köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy októberben két jelentős történelmi eseményt ünnepel a magyar nemzet, amelyekről minden évben közösen emlékezünk meg. Az együttlétünk azt bizonyítja, hogy van megmaradásunk, van közös utunk. A Szent István Kör és az RMDSZ szatmárnémeti szervezete az idei évtől két helyszínen rendezi meg az október 6-i megemlékezést.

Az Iparosotthonban a három szatmárnémeti magyar középiskola (Szatmárnémeti Református Gimnázium, Kölcsey Ferenc Főgimnázium és a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum) diákjainak műsorával vette kezdetét a megemlékezés. A Szatmárnémeti Református Gimnázium gyermekkórusa Higyed Gyöngyi karnagy vezetésével az alkalomhoz illő kórusműveket adott elő, a Kölcsey főgimnázium diákjai pedig Csorján Árpád történelemtanár vezetésével egy színdarabot adtak elő, mely Gonzeczky János életét dolgozta fel. Barkóczi Éva, a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum történelemtanára az 1948–49-es forradalom és szabadságharc történetét idézte fel annak kirobbanásától, leverésén át, egészen a megtorlások befejezéséig.

A Gonzeczky-emléktáblánál Szolomájer Sándor római katolikus és Varga Szilárd református lelkipásztor mondott imát, majd Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke mondott beszédet.

„A mai napon a 169 évvel ezelőtti magyar szabadságharc elfojtására és a forradalom utáni könyörtelen megtorlás áldozataira emlékezünk. Azokra a hősökre, akikről elmondható, hogy forradalmuk nem elsősorban az ő gyöngeségük miatt bukott el, hanem az ellenség megsemmisítő katonai fölénye következtében. 1849 nyarára a császáriak mellett a beavatkozó orosz csapatokkal is szembekerülő magyarok sorsa ugyanis megpecsételődött. Akárcsak napjainkban, egy erős és független Magyarország gondolata akkor sem tetszett bizonyos nyugat-európai köröknek, akik miután látták, hogy a Habsburgok nem boldogulnak a hősiesen harcoló magyarokkal, gyakorlatilag kötelezték az orosz cárt a közbeavatkozásra. (…) A mai napon emlékezzünk Aradra! Emlékezzünk a 13 tábornokra és Batthyány Lajos miniszterelnökre! Emlékezzünk Gonzeczky János tábori lelkészre! Emlékezzünk a hősökre, akik végigharcolták a szabadságharc csatáit, és babérkoszorú helyett bitófa vagy enyhébb büntetésként golyó általi halál jutott nekik osztályrészül! A 13 aradi vértanú kifejezte az akkori Magyarország társadalmi és etnikai sokféleségét és ezen túl azt is, hogyan tudott egy eszme, a Magyarország boldogulásába, fejlődésébe vetett hit szolgálatába állni német, rác, szerb, magyar és örmény, parasztivadék, egyszerű polgár és gazdag arisztokrata. Bécs szerint a szabadságharc lázadás volt, amelynek résztvevőit úgy kell büntetni, ahogyan köztörvényes bűnözőket szokás, és úgy is cselekedtek. Pedig kezdetben Kossuth Lajosék nem is akarták teljesen elszakítani Magyarországot Ausztriától. Mindössze kidolgoztak egy olyan alkotmányt, amely a magyarok kívánalmainak megfelelően lerakta volna a modern polgári Magyarország alapjait, amely új alapokra helyezte volna Magyarország és monarchia akkor már 300 éves együttélését. A bécsi udvar azonban nem egyezett bele ebbe, ezért előbb a horvát nemzeti mozgalmat állította szembe a magyar szabadságharccal, majd a pákozdi csata sikertelensége után nyíltan is hadat üzent Magyarországnak. A végeredményt mindannyian ismerjük, Bécs azonban még a fegyverletételt is sértésnek érzékelte: úgy vélte, a rebellis magyarok nem ismerik el a szabadságharc bukását, csupán megadták magukat a túlerőnek, ezért meg kell büntetni őket. Haynau pedig tette a dolgát, több száz magyar hazafi életét oltották ki a császáriak.

Megemlékezés közben felvetődik a kérdés: mi október hatodika üzenete és tartalma napjainkban? Az aradi vértanúk példaadása elsősorban a hazaszeretet, az összefogás és az igaz ügybe vetett töretlen hit fontosságára mutat rá. Az Aradon kivégzettek ugyanis társadalmi, nyelvi és vallási különbözőségeik ellenére össze tudtak fogni, s együtt harcoltak a szabad, független, polgári Magyarországért. A márciusi forradalom által követelt közteherviselésért, a törvény előtti egyenlőségért, a politikai szabadságjogokért, a népképviseleti törvényhozásért stb. S hogy mennyire voltak különbözőek? Elég csak nemzetiségükre utalni. Aulich Lajos, Lahner György és gróf Leiningen-Westerburg Károly német, Kiss Ernő és Lázár Vilmos örmény, Damjanich János szerb, Knézich Károly horvát, lovag Poeltenberg Ernő osztrák, gróf Dessewffy Arisztid, Nagysándor József, Schweidel József, Török Ignác és gróf Vécsey Károly pedig magyar származású volt. Ez a névsor is azt bizonyítja, hogy a szabadság minden nép vágya és minden népet megillet, ahogy bennünket, erdélyi magyarokat is” — hangsúlyozta a szónok, hozzátéve, hogy politikusként ma azért dolgoznak, hogy napjainkban és a jövőben ne a mi szabadságjogaink feladása legyen a záloga a nemzeti megbékélésnek, hanem egymás elfogadása és tisztelete.

A beszédet követően a koszorúk elhelyezésében a cserkészcsapat segédkezett az emlékezőknek. Az esemény záró momentumaként a székesegyház kórusának előadásában csendült fel a Szózat, majd a Himnusz.

Elek György

Kép