×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
12 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Magazin

Földön, vízen, levegőben – 3000. adásához ért a Család-barát!

2019.05.14 - 14:26
Megosztás:
Földön, vízen, levegőben – 3000. adásához ért a Család-barát!

 

A Duna Televízió népszerű délelőtti magazinműsora, a Család-barát idén május 15-én 3000. adásához érkezik. Ebből az alkalomból rendhagyó módon nem csak a megszokott stúdiós helyszínekről jelentkeznek a műsorvezetők, Novodomszky Éva, Somogyi Dia, Csalami Csaba és Kolozsi Kilián, hanem van, aki repülőre, van, aki pedig vízre száll.

„Szeretnénk személyessé tenni ezt az adást. A stúdiós beszélgetéseken keresztül persze kiderül, hogy miként látunk dolgokat, de ez alkalommal különböző izgalmas helyszínekről jelentkezünk be – ami új nekünk is – és az is téma lesz, hogy mi milyen emberek vagyunk, bekukkanthatnak a nézők kicsit a hétköznapjainkba” – árulta el Novodomszky Éva.

A Család-barát magazin hagyományához híven a jótékonyság most sem marad el, ám ezúttal nem ételt készítenek a rászorulóknak, hanem takarmányt visznek a Budakeszi Vadasparkba az ott lévő állatoknak. Illetve készül egy 20-25 kg-os csokoládé televízió is, melybe különféle színezett belga csokoládék felhasználásával az adás ideje alatt belefestik a műsor logóját, valamint az adásszámot. Ezt később gyereknapi ajándékként hátrányos helyzetű gyerekeknek juttatják el Borsod megyébe.

 

A sok-sok érdekes beszélgetés mellett kívánságokkal teli lufikat is útjukra engednek, valamint a 3000. adás kapcsán elkészítik a Család-barát tortáját és itt debütál a Család-barát dala is, amelyet Szolnoki Péter jegyez. Felhívás alapján néhány szerencsés néző pedig élőben követheti az adást a műsorkészítőkkel.

 

Sok-sok meglepetéssel, rengeteg ismerős arccal várja tehát a Család-barát a nézőket május 15-én, szerdán a megszokott időben 10.25-től a Duna Televízión!