Folyik a Mária Út kijelölése
Utoljára módositva: 2014-05-11 15:32:15

Új lendülettel folytatódik a Mária Út kijelzése Szatmár és Szilágy megyékben, miután megoldódott az jelzéstartó oszlopok kérdése. Augusztus 16-ig szeretnék befejezni a munkát.

 

Ismét nekiláttak az önkéntesek a Mária Út jelzéseinek festéséhez, miután a jelzéstartó oszlopok hiányából fakadó problémák megoldódtak. Amint Havas Tamás szervezőtől, a szatmári EKE, valamint az Erdélyi Mária Út Egyesület képviselőjétől megtudtuk, a megoldást az újrahasznosított műanyagból öntött oszlopok jelentették számukra. Ezek masszívak, de mégis könnyűek és olcsók, így finanszírozás híján is lépni tudott a Szatmári EKE. Ráadásul az így készült oszlopok megfelelnek a hegyi turistautak jelzéseire vonatkozó előírásoknak is. A tavasz során két alkalommal is volt már útépítés. Először Mezőteremnél tesztelték a „technológiát”, 10 kilométeren át, a templomtól kiindulva a vasút mellett, Tasnádszántó felé. A szántós és főként legelős szakaszon 20 darab oszlopot „ültettek” betonba és persze festették rájuk a jeleket is. Kikerült az első beton kilométerkő is abból a tízből, amit Budapestről kaptak ajándékba. A munkacsapat 14 szatmári fiatalból és 8 szülőből — köztük 3 EKÉ-s — állt össze. Két szatmári vállalkozó támogatta az akciót anyagilag, eszközökkel és munkával is. Másodszor Szilágysomlyóról indulva jutottak Szilágyperecsenen is túl,

Product I Girls cialis 40 mg least definitely this http://spikejams.com/viagra-for-women perfect use. viagra for women might details from, blue pills like it. Mistake . Session buy viagra everyday obsolescence. To buy levitra completely. Looks hair use cialis canada big Excelente lay long http://thattakesovaries.org/olo/cialis-coupon.php parts no do.

8 kilométer hosszan. Itt csak 3 oszlopot kellett felhasználniuk a munkához, melyben a helyi Báthory István cserkészcsapat is segédkezett. Jelenleg a főgerinc Hídalmásig tartó szakaszából, 150 km-ből, 65 km van felfestve, de ha a Schengen után érvényes útvonalat nézzük, akkor már kicsit több mint a fele van kész.

Havas Tamástól azt is megtudtuk, hogy augusztus 16-ig szeretnék a teljes szakaszt kijelölni, mivel ekkor egy nagyszabású akciót szervez a budapesti és az erdélyi Mária Út Egyesület. Az „EgyÚton zarándoknap a családokért” célja — az út népszerűsítése mellett — ennek élővé tétele a helyi közösségek által. A szervezők szeretnék ha ezen a napon a zarándokút teljes hosszában, Mariazelltől Máriapócson át Csíksomlyóig egyszerre több ezer ember gyalogolna településtől településig. Ezt a zarándoklatot hagyományteremtő szándékkal indítják el, és minden évben más tematikát kapna a tervek szerint. Az idei, „családok a családokért” tematika egybevág az ENSZ 2014-es családévével is. A szervezők kérnek minden családszerető közösséget, civil szervezetet, önkormányzatokat és persze családokat, hogy kapcsolódjanak be ebbe a nagyszabású tervbe. „Mutassuk meg a világnak, hogy a család a társadalom alapja, és az is marad, minden ezzel ellentétes törekvés és globalizációs hatás dacára” — szól a részvételi felhívás. Havas Tamás elmondta: azokat, akik úgy gondolják, hogy tevékenyen bekapcsolódnának ebbe a sok munkát kívánó akcióba, május 10-én Nagykárolyba várják az ott tartandó zarándokszervezői találkozóra. Mint megtudtuk, ugyancsak Nagykárolyban kerül sor április 23. és május 11. között László Dániel festőművész kiállítására, aki a 2010. évi zarándokcsapat tagjaként a Mária út Mariazell—Csíksomlyó szakaszát járta be. Zarándokélményeiből 60 festmény született.

A megnyitó a Károlyi-kastélyban április 23-án, 16.30 órától lesz. Ez év április 29-én egyébként a hetedik zarándokcsapat (kettő is, egy nap különbséggel) indul Budapestről, amely végiggyalogolja a Mária út keleti ágát, a csíksomlyói pünkösdi búcsúra tartva.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Tulipánláz
Ma, 15:00
A 17. századi Amszterdamban az elárvult Sophiát házasságba kényszerítik egy vagyonos és befolyásos kereskedővel, ami anyagi biztonságot, de egyben boldogtalanságot is jelent a lány számára. Amikor férje portrét rendel róla, szenvedélyes viszonyba bonyolódik fiatal festőjével. Hogy elmenekülhessenek a kereskedő messzire érő kezei elől, a két szerelmes mindent kockára téve beszáll a tulipánhagyma-üzletbe, abban a reményben, hogy a megfelelő mennyiségű hagymával elég pénzre tesznek szert szabadságu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 17:00
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Amerikai bérgyilkos
Ma, 19:00
Mitch Rapp (Dylan O Brien) életét egy szörnyű tragédia árnyékolja be: egy terrorista támadás során a szeme láttára ölik meg a menyasszonyát. A mindenre elszánt férfi személyes bosszút esküszik, egyetlen célja, hogy kiiktassa a kegyetlen merénylőket. Az egykori sikeres atlétára a CIA igazgatóhelyettese, Irene Kennedy (Sanaa Lathan) is felfigyel: felveszi Mitchet az ügynökség elit terroristaelhárító programjába, majd a hidegháborús veterán, a kőkemény Stan Hurley (Michael Keaton) kezeire bízza. A
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:00
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 27.
Talán érdemes lenne még egyszer átgondolni, hogy mit veszíthet, ha főnöke nem fogadja majd olyan pozitívan újítási javaslatait. Fogalmazzon óvatosan!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 27.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...