Folytatják az éhségsztrájkot a lengyel rezidensek
Utoljára módositva: 2017-10-12 16:50:47

Az egészségügyre fordított kiadások és saját fizetésük emelését követelik.

A rezidensek múlt hétfőn kezdtek éhségsztrájkba, amelyet az egyik varsói gyermekkórházban folytatnak egymást váltva, rotációs rendszerben. Követelésük többek között az, hogy a lengyel egészségügyre az állam három éven belül a bruttó hazai termék (GDP) 6,8 százalékát szánja, tíz éven belül pedig a ráfordítások érjék el a GDP 9 százalékát. Szorgalmazzák továbbá a munkakörülményeik javítását, a fizetések emelését és a vizsgálatokat megelőző várakozási idő lerövidítését.

A Beata Szydlóval és Konstanty Radziwill lengyel egészségügyi miniszterrel szerda délután három óra hosszat folytatott tárgyalást követően a rezidensek képviselői úgy találták: nem kaptak konkrét ígéreteket, és amíg a kormány nem hoz kötelező érvényű döntéseket, felújítják sztrájkjukat.

Úgy látták: ha ebben a pillanatban abbahagyják a sztrájkot, elvész az utóbbi napokban mögöttük felsorakozott “társadalmi tőke”. Egyúttal hangsúlyozták: a tiltakozás nem politikai jellegű, nem irányul a kormány ellen.

A lengyel kormányfő előzőleg, az egyeztetést követő sajtóértekezletén beszámolt arról a javaslatáról, miszerint a rezidensek képviselőinek részvételével tárcaközi munkacsoportot állítana fel, amely a rezidensek követelményeit beillesztené a folyamatban lévő egészségügyi reform tervezetébe.

Felidézte: kabinetje fokozatosan megvalósítja az egészségügy reformját, ennek keretében gyakorlatilag elkészült azzal a törvénytervezetével, amely a GDP 6 százalékára emelné az egészségügyre fordítandó költségvetési eszközöket. Elmondása szerint a rezidensek konkrét időpontot akartak kitűzni e küszöb elérésére, ő pedig megígérte, hogy erről konzultál a pénzügyminiszterrel.

Korábbi bejelentések szerint a rezidens orvosok fizetését jövőre 40 százalékkal emelnék, 2021 végéig pedig fizetésük mintegy 5250 zlotyra emelkedne.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Felhőkarcoló
Ma, 21:00
Will Sawyer (Dwayne Johnson), aki egykor az FBI túszmentő osztagát vezette, jelenleg felhőkarcolókra specializálódott biztonsági szakértőként dolgozik. Legújabb megbízása miatt Hongkongba utazik, amikor a világ legmagasabb épülete hirtelen kigyullad, és őt kiáltják ki felelősnek. Will ellen körözést adnak ki, így kell megállítania az igazi felelősöket, tisztára mosnia a nevét, és legfőként megmenteni a családját, akik az épületben rekedtek... a tűzvonal fölött.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. július 17.
Ha mostanában új vállalkozásba kezdett, itt az ideje, hogy levonja a tanulságot és kijavítsa a nyilvánvaló hibákat, hogy hamarosan elérhesse, amit tervezett.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 17.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...