×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
10 °C
szórványos felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Nagykároly

Fontos, hogy jó szakemberek legyenek

2013.10.17 - 10:08
Megosztás:
Fontos, hogy jó szakemberek legyenek

Gindele Imrével, a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Mezőgazdasági Iskolaközpont igazgatójával a tanintézmény külföldi kapcsolatairól, a különböző helyi cégekkel való együttműködésről, a szakmunkásképzés jelentőségéről, valamint a felújításokról beszélgettünk.

 

Egy dániai oktatókból és farmerekből álló csoport látogatta meg nemrég a nagykárolyi Simion Bărnuţiu Mezőgazdasági Iskolaközpontot — derült ki Gindele Imre igazgató tájékoztatásából. A csoport tagjai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárossal közösen készített projekt konferenciájára érkeztek Magyarországra, onnan utaztak át Nagykárolyba.

„A tanárcsapattal már régebbi az együttműködésünk, ha jól emlékszem, még 2009-2010-ben kezdődött. Volt 14 diákunk, akik náluk gyakorlatoztak mezőgazdasági profilban” — nyilatkozta lapunknak az igazgató, aki hozzátette, hogy mostani látogatásuk alkalmával a dán vendégek megnézték az iskolát, majd egy beszélgetésre is sor került, melynek lényege az, hogy valaki azok közül a diákok közül, akik náluk már továbbképzésben részesültek, illetve dolgoztak néhány évet és hazajöttek, a dánok segítségével egy irodát létesítsen Nagykárolyban, amelyik elősegíti majd az itt végzett diákok továbbtanulását és munkáját Dániában. Mindezt persze az iskolával karöltve, az iskola felügyelete alatt.

„Szeretnénk továbbá egy projektlehetőséget keresni azzal a célkitűzéssel, hogy néhány tanárunk ki tudjon utazni Dániába, megismerkedhessen az ottani mezőgazdasági szakoktatással, így a tapasztalataikat kamatoztatni tudnánk az itteni munkánkban olyan irányba, hogy ha vannak olyan fiatalok, akik Dániában, Európában akarnak dolgozni, munkájukat elősegítsük, akár egy kétnyelvű (angol–román, angol–magyar) osztály bevezetésével, akár külföldi gyakorlatozásokkal. Kihangsúlyoznám azonban, hogy a dán kapcsolattal csak egy lehetőséget kínálunk a fiataloknak, tehát amikor döntés elé kerülnek, hogy külföldön dolgozzanak-e, vagy itthon próbáljanak meg boldogulni, reálisan tudjanak határozni” — vázolta fel a terveket Gindele Imre.

A dánok látogatása után néhány nappal két olasz befektető járt az iskolában. Egyiküknek már egy bejegyzett, működő cége van Nagykárolyban, másikuk pedig éppen most akar befektetni. Az olaszországi vendégek bejárták az iskolát, és beszélgettek a végzős fiatalokkal. „A már működő vállalkozás tulajdonosával szóban megegyeztünk, hogy a második félévben a végzősök a négyhetes praktikát az említett cégnél fogják végezni, és aki ott akar dolgozni a továbbiakban, alkalmazni fogják” — mondta az iskolavezető.

„Az együttműködés a Polipol Mobila Kft.-vel már nagyon jó ütemben halad. Azok a diákok, akik tavaly elsőéves szakosztályosként oda mentek praktikázni heti két napban, a szünidőben teljesen hivatalosan, legálisan diákmunkásként napi hat órában dolgoztak, fizetett alkalmazottként a gyárban, és itt a lényeg: németországi exportra termeltek. Tehát ha valaki járatos az iparban, akkor az tudja, hogy csak a legjobb munkásokat engedik, hogy részt vegyenek olyan termékek gyártásában, melyek nyugati exportra kerülnek. Ezt a mi gyermekeink csinálják már 16-17 évesen, ez pedig nagy eredmény. Emellett a Contitech-hel és a Steiger Kft.-vel is jó a kapcsolatunk” — folytatta Gindele Imre.

A szakmunkásképzés tavalyi újraindítása után az iskolában az idei tanévtől kezdődően újraindult a mezőgépészeti szakosztály. Az igazgató elmondta, hogy az iskolának nagy hagyománya volt a mezőgépészképzés terén, és az utóbbi években akuttá vált a mezőgépészhiány a városban.

„A szakmunkásképzés lényege, hogy 3 iskolai év alatt hetente két nap műhelygyakorlat és 3 nap elméleti oktatás zajlik, harmadik évben pedig fordítva. Tulajdonképpen ezt nevezik duális rendszernek. A gyerekeknek pedig tetszik, hogy nem csak táblából és krétaporból áll az iskola, hanem egy kis műhelyszagot is érezhetnek. Nagyon sokan élnek a lehetőséggel, és dolgoznak is nyaranként” — magyarázta az igazgató.

Az iskolában egyébként korszerűsítések is folynak, a bentlakás egy emelete szinte teljes mértékben felújult (négyágyas szobák teljesen bebútorozva, falfestés stb.), továbbá folyamatban van az étkezde modernizálása is. „A felújításokat az önkormányzat, a Polipol, a Contitech és a Steiger Kft. támogatta. Sokan megkérdezték, hogy mi lesz ezekből a szobákból, ha beengedjük a diákokat? Szerintem az oktatásban a legnagyobb szerep a nevelésé, és szerintem éppen ezért fontos, hogy egy ilyen szobába kerüljön be egy gyerek. Tehát ha egy olyan környezetbe kerülsz, ami szép, amit szeretsz, amiben jól érzed magad, arra vigyázol. Szerintem éppen ilyen módon tudunk változtatni a gyerekek hozzáállásán.

Ha minden jól megy, jövőre még egy szintet fel tudunk újítani, ami azt jelenti, hogy akkor már 80 gyerek fog rendes körülmények között tanulni. A bentlakás felújításával párhuzamosan történik az ebédlő felújítása is” — tájékoztatott Gindele Imre, aki hozzátette, hogy remélhetőleg tavasszal nekiláthatnak a sportterem felújításának is.

 

Ifj. Deák Endre