Forradalom utca 48.
Utoljára módositva: 2019-03-18 09:19:39

Az Erdélyi Magyar Televízió immár 7. alkalommal szervezte meg a Forradalom utca 48. című vetélkedőt középiskolás csapatok számára. A verseny célja, hogy tisztelegjen az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt.

Idén mi, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai is meghívást kaptunk erre a versenyre. A csapat tagjai: Aracs Szigeti Alex (XI. E), Besenyődi Judit (XI. E), Takács Klára (IX. E) és Tepfenhart Beatrix (XI. B), kísérő tanárunk pedig Csorján Árpád történelem szakos tanár.

A felkészülés már hetekkel a verseny előtt elkezdődött. A tananyag 2 fő tematikára épült: Bem apó erdélyi hadjárata és kísérletek a román-magyar megbékélésre. A csapatokról és iskolájukról ugyanakkor előzetesen egy bemutatkozó kisfilm is készült.

A vetélkedő 5 fordulóból állt, és a marosvásárhelyi Kultúrpalotában zajlott március 9-én.

Első ízben lexikális tudásunkról kellett számot adnunk. Villámkérdéseket kaptunk a fent említett témakörökből, amelyekre 4 másodpercünk volt válaszolni, s ha nem sikerült, lehetett „rabolni’’. Bár ez a forduló minden csapatnak okozott nehézséget, izgalmakat is hordozott.

A második forduló volt az ún. kreatív feladat. A szervezők megpróbáltak minél korszerűbb és látványosabb feladatokat kitalálni, így a csapatoknak egy Instagram-bejegyzésben kellett beszámolniuk a megadott helyszínről és időpontról, belefoglalva valamiféle különlegességet, ami felkeltette Bem tábornok figyelmét. A zsűri több szempont szerint értékelt: kiemelkedő figyelmet fordítottak a történelmi hitelességre, de pont járt a bemutatásért és az Instagram sajátosságaiért is (rövid leírás, kulcsszavak hashtaggel ellátva). Mindegyik résztvevő másképp oldotta meg a bemutatást, így ez a feladat igen érdekes volt.

Ezután filmnézésbe kezdtünk: 4 filmrészlet került levetítésre, a csapatoknak pedig fel kellett ismerniük az adott film címét, a részletben megjelenő alapszituációt és fontosabb szereplőket, karaktereket. Ezen a próbán szinte minden csapat kitűnően szerepelt.

A negyedik próba egy jelenet bemutatásából állt. Mindegyik csapat egy 3–5 perces jelenetbe kellett belefoglalja Bem egyik pillanatát a tavaszi hadjáratból. Ez egy nagyon komplex feladat volt, hisz a jelenet elkészítése saját anyaggyűjtés után történt meg. A szakmai zsűri pontozta a történelmi hűséget, a megjelenített hangulatot, a nyelvezetet vagy akár tájszólást, de a színészi játékot és a felhasznált kellékeket is. A mi négyesünk Bem egyik legkiemelkedőbb tettét vitte színpadra: a tábornok ujját le kellett vágni, hogy tovább harcolhasson Erdély felszabadításáért, azonban ő szó nélkül vállalta ezt.

Utolsóként ismét egy modern feladatban kellett megállnunk a helyünket: a könyvészetben szereplő levelek és nyilatkozatok slam poetry stílusban kerültek bemutatásra, a versenyzőknek pedig be kellett azonosítaniuk ezek címét és szerzőjét. Természetesen itt is akadtak nehézségek, hiszen egy új feladat volt a vetélkedő történetében is, de itt is sikerült meglehetősen jó pontszámot elérnünk.

Az öt, rendkívül változatos forduló után a zsűri összesítette pontszámait, és ez alapján alakult ki a végső sorrend, mi pedig tűkön ülve vártuk az eredményhirdetést. Dicséretben részesült a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium, valamint a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium. Harmadik helyen végzett a nagyváradi Ady Endre Elméleti Líceum, ezüstérmes lett a 2018-as vetélkedő győztese, a Téglás Gábor Elméleti Líceum, míg a képzeletbeli dobogó legfelső fokára mi, a Kölcsey Ferenc Főgimnázium tanulói állhattunk.

Minden csapatot értékes könyvjutalommal díjaztak, de ami ettől sokkal fontosabb „nyeremény’’, az az élmény. Katarzisként éltük meg a tv-s forgatás minden percét, és bár nagyon izgultunk, és fáradtan zártuk a napot, mégis elmondhatom, hogy nagyszerű élmény volt részese lenni ennek a vetélkedőnek. Az pedig, hogy meg is nyertük, már csak hab a tortán. Köszönjük a szervezőknek a lehetőséget, a meghívást és a felkészítő tanár úrnak a segítséget!

 

Tepfenhart Beatrix,

XI. B

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítás, költöztetés. Tel.: 0725353499.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. június 19.)


    KONYHA
    Hozzávalók   25 dkg szikkadt fehér kenyér olívaolaj 25 dkg koktél paradicsom só 1 tk morzsolt lestyán 1 tk ...