Főszerepben a gasztronómia a PMN-en
Utoljára módositva: 2019-09-10 12:49:35

A gasztronómia az egyik legfontosabb ága lett a Partiumi Magyar Napok záró hétvégi programjainak, az idei eseményen már szakosodniuk kellett a csapatoknak, mert általános bográcsétel, vadétel és halétel kategóriában is versenyt hirdettek.

Tiszafürediek vitték haza az első díjat a legjobb halétel elkészítéséért

Íze is van a Partiumi Magyar Napoknak, nem csak hangulata, a szabad tűzön való főzés volt a hétvége mindkét napjának legfontosabb délelőtti programja. Szombat délelőtt hagyományos bográcsételek elkészítésének a versenyét tartották, és ugyanaznap vadhúsból is készíthettek ételeket az amatőr szakácscsapatok. Vasárnap délelőtt halételek versenye zajlott, és mindhárom gasztronómiai vetélkedőt profi vagy legalábbis szakmabeli zsűri véleményezte.

 

Partiumi vadásztalálkozó

 

A szombati vadételfőzés egy összetettebb esemény része volt, szatmári vadászok a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezték az eseményt, azzal a céllal, hogy megismertessék a vadászat lényegét a civilekkel; a vadételkészítést is úgy szervezték, hogy olyanok főzzenek egytálételeket vadhúsból, akik nem vadászok. Mészáros István, az esemény szervezője a Folk alapítvány részéről elmondta, hogy a magyar kultúrában a vadászat egy hagyomány, s jó lenne, ha ezt a hagyományt megismernék a laikusok is. A vadászat nem csak egy sport és nem csak egy hobbi, szerepe van abban, hogy fenntartsa azt az ökológiai egyensúlyt, amit Szatmár megyében nagyragadozók híján emberi beavatkozás nélkül lehetetlen megoldani. A vadászat egy kiváltság kell hogy legyen ma is, mint ahogy régen is az volt, hangsúlyozta ki Mészáros, a vadászoknak tisztelniük kell az életet, nem kedvtelésből kell ölniük, hanem a természetes egyensúly fenntartása érdekében.

A közvetlenebb hangulat kialakulása érdekében szervezett vadhúsétel-készítő versenyen nyolc csapat vett részt, a készítményeket Pribilean István, a Majestic rendezvényterem főszakácsa, Mészáros István, a Folk alapítvány képviselője és Balogh Sándor, a Berki Völgyi Vadásztársaság elnöke zsűrizte. A Vad fakanál és az őzikék csapat lett a verseny harmadik helyezettje, az Ugocsai vadászok csapat kapta a második díjat, és a Medvetapi csapata érdemelte ki az első helyezést ezen a főzőversenyen.

 

Bográcsétel-készítés

 

A bográcsozásnak is megvan a maga hangulata, mint ahogy a maga elvárásai is a főzővel szemben, figyelmeztette a versenyzőket a vadásztalálkozón szervezett főzéssel párhuzamosan zajló bográcsétel-készítő verseny résztvevőit a zsűrielnök. Pálszabó Miklós elmondta, hogy az ilyenfajta ételkészítés legfontosabb elemei a természetes, tájjelegű alapanyagok használata, az ételfajtának megfelelő fűszerezés, a megfelelő időben és mértékben történő sózás és a bogrács alá rakott tűz erőssége. A világbajnok mesterszakácsnak és zsűritársainak itt tizennégy csapatot kellett rangsorolniuk. Ezek közül a Szigetlanka csapat lett a harmadik egy borjúpörkölttel, a CBA csapat kapta a második díjat a babgulyásáért, az első pedig a No limits csapat lett, amely marhagulyást készített lábszárból, oldalasból és faroktőből.

Balázsi István, az esemény szervezője elmondta, hogy jövő évtől a Veress Ádám-emlékverseny nevet fogja viselni a rendezvény a nemrég elhunyt szakácsmester emlékére, és a kupa is vándorkupa minősítést kapott, az összes korábbi nyertes rágravírozott nevével vándorol majd évről évre a legjobbak között.

 

Halételek versenye

 

Vasárnap délelőtt halételkészítők versenye zajlott a PMN-en, itt szintén Pálszabó Miklós és zsűritársai mondtak véleményt arról, melyik étek sikerült a legjobban. Jó tanácsokkal a mesterszakács itt is szolgált, elárulta, hogy az ilyenfajta versenyeken a zsűri mindig szereti, ha meglepik valami érdekes ízkombinációval, ha új, de az étel jellegéhez illeszkedő dolgot visznek bele a készítésbe. Kiemelte, hogy külön örültek a szép terítéknek, hiszen a vendégvárás szerves része az ételkészítésnek, a pontozásban számított a tálalás, az íz és az eredetiség. Ezen a versenyen tizenegy csapat tagjai álltak az üst mellé a legjobbnak kijáró címért, harmadik lett az Ady Endre Társaság csapata, második helyen a La pescăriţa şi vânătorul & Co. csapat végzett, a legjobb halételért pedig a Tiszafürediek csapata vihette haza az első díjat

 

Princz Csaba

 

.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e az országban zajló politikai eseményeket?
Természetesen, a csapból is ez folyik
Persze, követem és egyetértek a tüntetőkkel
Dragnea és a Dăncilă-kormány mondjon le!
Nem érdekel egyáltalán a politika
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2019. szeptember 17.)


    KONYHA
    Hozzávalók 4–6 pohárhoz: 50 dkg sárgabarack, 25 dkg zabkeksz, 2 dl habtejszín, porcukor, 2 csomag vaníliás cukor, őrölt fahéj. ...