Fotókiállítás nyílt a kastélyban
Utoljára módositva: 2017-07-16 18:01:33

Innen is, onnan is — ezt a címet viseli az a kiállítás, melynek nyitórendezvényére vas’rnap délben került sor a Károlyi-kastély emeleti kiállítótermében. Vig Tamás Zsolt fotós ténykedésének egy remekül összeválogatott keresztmetszetét tárta közönség elé.

Vig Tamás Zsolt kiállítása tegnap nyílt meg a Károlyi-kastély emeleti kiállítótermében

„Hosszas rábeszélést és győzködést igényelt, hogy rábírjuk Tamást, álljon közönség elé képeivel és reméljük, ezt az első alkalmat továbbiak is követik majd” — mondta a kiállítás nyitórendezvényén dr. Hágó Attila Nándor, a Nagykárolyi Városi Múzeum igazgatója. Hágó örömét fejezte ki, hogy sikerült rávenniük a nagykárolyi amatőr fotóst, hogy bemutatkozó kiállítására sort kerítsen. A tárlat negyven fotót tartalmaz, s mint az a méltatásokból kiderült, a képek majd’ mindegyike olyan, melyekből kitűnik, hogy készítőjük megkomponálta képeit. Makro- és tájfotók szerepelnek a kiállítási anyagban, s több olyan felvétel is látható, melyek egy-egy kirándulás alkalmával készült.

„Köszönöm a jelenlévőknek, hogy eljöttek, s a vasárnapi ebéd helyett, ezt a rendezvényt választották programként” —mondta a kissé megilletődött fotós. Vig Tamás felidézte az első alkalmat, amikor kezébe vett egy professzionális fotógépet, s mint mondta, az a pillanat meghatározó volt számára. „Akkor eldőlt, fotózni fogok” — mondta. S hogy ez mennyire nem egy hirtelen fellángolás, hanem egy szenvedély lett számára, arról a kiállított képek sora is tanúskodik. Van olyan fotó, melynek elkészítéséért tíz órán keresztül várt, hogy lencsevégre kaphassa az áhított őzbakot, s olyan is, amelyért hosszan, sokáig mászott hegyet, hogy olyan pillanatot örökíthessen meg, amilyet elképzelt.

A kiállítást a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub szervezte, a Gróf Károlyi Kulturális és Idegenforgalmat-népszerűsítő Központ támogatásával. A tárlat két héten keresztül látogatható.

Tőtős Tímea

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Eladó Növények
Eladó nagy étkezési burgonya nagy tételben Börvelyben, 0,70...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 10:30
Ninjago csöpp szigetét rejtélyes ellenség ostromolja. Még szerencse, hogy hat legyőzhetetlennek tűnő nindzsa minden éjszaka harcba száll, és meghökkentő fegyverarzenálja segítségével visszaveri az ellenséget. De kik lehetnek ők? Senki sem tudja. És nem is sejti, hogy az éjszakai szuperharcosok nappal egész másfajta ellenséggel küszködnek. Ugyanis osztálytársak a helyi gimiben, és a középiskolások egyszerű, ám sok küzdelemmel teli hétköznapjait próbálják túlélni.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A Lego Ninjago film
Ma, 12:30

Ma, 14:30

Kingsman: Az aranykör
Ma, 16:30
Ha a világot valami rettenetes baj, világuralomra törő főgonosz vagy más efféle rémség fenyegeti, akkor sem kell félnünk: van szakember, aki megállítja a gonoszságot. A Kingsman közelharcra és rejtvényfejtésre egyaránt tökéletesen kiképzett, úriember ügynökei majdnem mindig tudják, mi a teendő. De néha a "majdnem mindig" is kevés. Az új ellenség (Julianne Moore) természetesen világuralomra tör, valószínűleg őrült, és biztosan lángész: sikeresen csapdába csalja a Kingsman-csapatot, és felrobbantj
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kingsman: Az aranykör
Ma, 21:40

MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR

KÖRKÉRDÉS
Melyik a kedvenc őszi italod?
Forró, citromos tea
Jó meleg kakaó
Isteni forrócsoki
Fűszeres forralt bor
Egyik sem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. szeptember 23.
Kerülje ma a stresszel járó helyzeteket, mert jót tenne végre egy kis nyugalom. Inkább a jövőről álmodozzon, mint hogy a múltat idézgesse!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. szeptember 23.)

    KONYHA
    Hozzávalók: 40 dkg pulykamell, 40 dkg fusilli tészta, 1 db citrom reszelt héja és leve, 2 gerezd fokhagyma, 1 ...