Fotótárlat nyílt a kastélyban
Utoljára módositva: 2014-01-12 14:02:21

Nagybányai fotósok alkotásaiból nyílt kiállítás szombaton a Károlyi-kastélyban. A hetven fényképet számláló tárlatot két hétig lehet megtekinteni a múzeum nyitva tartási programja szerint. Februárban a Vénig László Fotóklub tagjai állítanak ki Nagybányán.

Răzvan Fechete, Dragoş Georgescu és Bogdan Georgescu a megnyitón

Szombaton délután tartották meg a nagybányai ARS Fotóklub fényképkiállításának megnyitóját a Károlyi-kastély lovagtermében. Az esemény egy rövid zenei műsorral vette kezdetét, amelyet Iulian Lucuţa, a Nagykárolyi Elméleti Líceum diákja adott elő.

A kastély 3-as számú kiállítótermében berendezett tárlatot Bogdan Georgescu, a Nagykárolyi Kulturális, Sport- és Turisztikai Igazgatóság vezetője nyitotta meg üdvözlőbeszédével, amelyben köszöntötte a résztvevőket, köztük az ARS Fotóklub két jelen lévő tagját, Răzvan Fechetét, valamint Cristina Grigát. Dragoş Georgescu, a Vénig László Fotóklub alapító tagja beszámolt a kiállítás létrejöttéről, valamint a viszonylag fiatal nagybányai klub céljairól és eddigi tevékenységeiről. Ezt követően Răzvan Fechete is intézett néhány szót a jelenlévőkhöz.

Az ARS Fotóklub 2007-ben jött létre, jelenleg tíz aktív tagot számlál, akiket az utazás, a relaxáció és az érzések közvetítésének vágya kovácsolt össze. Kiállításuk hetven műalkotást ölel fel, különböző tematikákban: makró, portré, tájkép, absztrakt és etnofotó.

A nagybányaiak fotóalkotásait két hétig lehet megtekinteni

A nagybányaiak tárlatának megnyitóján továbbá Robert Muncean és David Ursei, a Szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceum két diákja adott elő egy komolyzenei összeállítást hegedűn és zongorán, majd Dan Coşarcă, a Nagykárolyi Művelődési Központ M. E. E. M. színjátszócsoportjának tagja szavalt el néhány költeményt.

Ahogyan az a megnyitón kiderült, a kiállítás a kölcsönösség elvére alapul, így februárban a nagybányaiak látják vendégül a Vénig László Fotóklub tagjainak alkotásait.

A nagykárolyi tárlat a január 10. – február 11. között második alkalommal megrendezett Carol Pop de Szathmári Nemzetközi Fotóművészeti Fesztivál keretében valósult meg, amelynek vendégei Ausztrália, Kína, Magyarország, Szerbia, Szlovákia és az Egyesült Államok. A kiállítás két hétig látogatható a Nagykárolyi Városi Múzeum nyitva tartási programja szerint (hetente keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között).

A kiállítók: Ovidiu Corzan, Răzvan Fechete, Paul Leş, Madarassi Zsolt, Victor Mihalca, Szabó Róbert, Alec Portase, Zamfir Şomcutean, Tóth Tibor, Vasile Şerban és Cristina Griga.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
Állás
Gyakorlattal rendelkező sofőrt keresünk nyergesvontatóra, uniós munkára, egygazdás,...
Tovább >>>
Állás
Németországi munkalehetőség Bayern-Nürnberg környékén. Beteggondozót, házi ápolót keresünk...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Gnome alone
Ma, 15:00
Leírás
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Thor: Ragnarök
Ma, 16:45
A Marvel Studios új filmjében Thort pörölyétől megfosztva bebörtönzik az univerzum túlsó felén. Az idővel versenyt futva próbál visszajutni Asgardba, és megállítani a Ragnarököt; egy háborút, ami otthonának pusztulásával és az asgardi civilizáció eltűnésével járhat, és amit egy mindenható új ellenség, a könyörtelen Hela idézett elő. Először azonban túl kell élnie egy halálos gladiátorviadalt, amelyben ellenfele korábbi szövetségese és szintén a Bosszúállók tagja: a hihetetlen Hulk!
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Elek György könyvbemutató
Ma, 17:00
Lélek és test hálószobája című könyv bemutatója.
pin Szatmári Római Katolikus Püspöki Hivatal

Helyfoglalás
Megjött apuci 2
Ma, 19:20
Brad (Will Ferrell) és Dusty (Mark Wahlberg) elérték a lehetetlent: barátok és apatársak lettek. Minden simán megy, amíg Dusty régi motoros, macsó faterja, Kurt (Mel Gibson) és Brad ultraérzékeny és érzelmes apja, Don (John Lithgow) meg nem érkeznek a karácsonyi ünnepekre. Kurtnak feltett szándéka, hogy éket verjen Dusty és Brad közé. Vajon a fiúk össze tudnak-e dolgozni, hogy bebizonyítsák Kurtnak, hogy működik a modern nevelésük, és sikerül összehozniuk a nagy családi karácsonyt? A nagysikerű
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Bluescore
Ma, 20:00
Koncert
Club Poesis

Helyfoglalás
Az igazság ligája
Ma, 21:05
Bruce Wayne tudja, hogy nem vonulhat vissza. A világnak szüksége van rá, és a hozzá hasonlókra, mert különben védtelen. Új szövetségese, Diane Prince segítségével csapatot toboroz. Ehhez hasonló nem történt még soha: Batman és Wonder Woman mellé felsorakozik egy csapat metahumán: Aquaman, Cyborg és Flash. És amikor végre összefognak, rá kell jönniük, hogy talán még az ő egyesített erejük is kevés. Lassúak voltak. A Földet fenyegető katasztrófa már nagyon közel jár, és elképesztő hatalommal bír.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e adventi koszorút készíteni?
Igen, minden évben közösen készítünk adventi koszorút
Nem készítek, inkább megveszem az üzletből
Megvan tavalyról ezért nem készítek/vásárolok újat
Nincs adventi koszorúnk
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. november 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 db sütőtök, 2–3 db cékla, olívaolaj, só, bors, 1 nagy marék dió, frissen reszelt szerecsendió, 4 szelet ...