×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
12 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.67 RON
100HUF = 1.26 RON
Vidék

Főzőverseny Avasújvárosban

2014.07.07 - 09:40
Megosztás:
Főzőverseny Avasújvárosban

Hétvégén első alkalommal rendezett bográcsfőző-fesztivált a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) helyi szervezete Avasújvárosban.

A vetélkedővel egybekötött mulatozás keretében sportversenyekre is sor került — igyekeztek kideríteni, ki a legkeményebb szkanderes a településen, akit a falu legerősebb embere címmel jutalmaztak. Amint Nagy István MIK-elnöktől megtudtuk, a főzőverseny ötlete adta magát, hiszen szinte mindenkinek a községből van pincéje, hétvégi háza, és a legtöbben heti rendszerességgel kijárnak főzögetni-sütögetni a szabadba. A fiatalok úgy döntöttek: itt az ideje kideríteni, ki forgatja a legügyesebben a fakanalat. Persze, a vetélkedés mellett az is fontos szempont volt, hogy összehozzák kicsit az embereket. A versenybe öt csapat nevezett be, a zsűri döntése alapján pedig a következő sorrend alakult ki: első helyezett lett a Bakator hegyközség gárdája, a második legügyesebb csapatnak járó címet a Hegyi mulatósok kapták, harmadik lett a helyi MADISZ, negyedik az avasújvárosi pizzázó, ötödik pedig a házigazda MIK csapata. A szkanderversenyt Tebécs Ernő nyerte meg, így ő kapta meg a falu legerősebb embere címet. Mint megtudtuk, hasonló rendezvényt a jövőben is akarnak majd szervezni az avasújvárosi MIK-esek, melybe még több csapatot kívánnak bevonni. A jövő évben is terveznek erősember-versenyt, melynek keretében az idei győztest lehet majd kihívni annak eldöntése végett, hogy megilleti-e a cím még egy éven át, vagy át kell adnia azt valaki másnak.