Fradi-projekt: folytatás Túrterebesen
Utoljára módositva: 2015-10-02 08:30:45

Október 9-én Szatmár megye újra Fradi-lázban fog égni: a Szatmár-Ferencváros Program keretében két kiemelt rendezvény is lesz ezen a napon, amely a sportszakma és a sportkedvelő nagyközönség számára is tartogat csemegéket.

Az alaptevékenység a női utánpótlás korosztályos kézilabda-edzők és sportvezetők számára lesz érdekes, mert Túrterebesen ezen a napon 12.30–16.30 óra között elméleti és gyakorlati edzéselemek és konzultációk lesznek, melyeket Elek Gábor, az FTC női kézilabdacsapatának vezetőedzője és szakmai igazgatója vezet. Pádár Ildikó, Vérten Orsolya és Csillag Levente edzők pedig a legkorszerűbb edzésmódszereket ismertetik meg a határ két oldaláról érkező kézilabdaedzőkkel, megadott tematikák mentén. A Ferencváros részéről a szakmai és program koordinációt Király Sándor biztosítja, aki szakosztály és utánpótlás igazgatóként felel a területért.

A házigazda Gyákon György polgármester és a helyi szakmai koordinátor, Lukács Dénes kézilabdaedző minden részletre kiterjedően felkészültek a rendezvényre.

Közben Szatmárnémetiben, a református gimnázium udvarán 14 órától, kitelepült egység révén, a Fradi-regisztrációt is el lehet végezni, de azt megelőzően, akár már ma, a szatmarifradifanklub@gmail.com email címen be kell jelentkezni, mert az ott visszakapott sorszám alapján lehet majd a regisztrációt lebonyolítani. Ugyanott különböző Fradi-ereklyéket is be lehet szerezni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit tervezel a hosszúhétvégére?
Kirándulást
Strandolást
Wellness-hétvégét
Nagyakarítást
Pihenést
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. május 25.
Sokszor elkedvetleníti az örökös pénzzavar, de most alkalma nyílik rá, hogy komolyabb tartalékra tegyen szert, persze csak ha képes megállni, hogy azonnal elköltse.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. május 25.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 20 dkg étcsokoládé, 2 ek. holland kakaópor, 10 dkg vaj (+ a tepsihez), 4 db tojás, 15 dkg ...