Francia–német, a huszonhatodik
Utoljára módositva: 2014-07-03 18:11:12

Egy „európai klasszikussal” kezdődik meg pénteken késő délután a brazíliai labdarúgó–világbajnokság negyeddöntője: két favorit áll egymással szemben Rio de Janeiróban, Franciaország és Németország. Ez lesz a két együttes egymás elleni huszonhatodik meccse.

Újabb nagy mérkőzésre készülnek a németek és a franciák, ez lesz a két együttes huszonhatodik összecsapása

Talán csak az elszánt szurkolók teszik meg a fogadóirodáknál a Franciaország – Németország brazíliai világbajnoki negyeddöntős mérkőzést, ugyanis a statisztikákból kiindulva nehéz lenne megjósolni, hogy a két válogatott közül melyik az esélyes a továbbjutásra.

A két együttes a történelme során huszonötször találkozott egymással, ebből tizenegyet nyertek meg a franciák, és nyolcat a „Nationalelf”, hat mérkőzésen pedig döntetlen volt a végeredmény. A gólarányt tekintve viszont jobban állnak a németek, ugyanis 42–41 az arány a javukra. Ugyanakkor a német újjáegyesülés óta hatból négyszer legyőzték a riválist, a németek ugyanakkor az igazán nagy vb-meccseket (1982, 1986 elődöntő) megnyerték ellenük.

Az idei világbajnokságon is jobban áll a gólokkal Joachim Löw szövetségi kapitány csapata, hiszen Schürrle és társai már kilencszer találtak az ellenfél kapujába az elmúlt négy meccsen, míg Benzemák „csak” nyolcszor voltak eredményesek. Kapura is a németek voltak veszélyesebbek, hiszen a lövések 70 százaléka találta el a kapu területét, a franciák esetében 60 százalékos az arány. Továbbá többet szaladtak, többet passzoltak, kevesebbet szabálytalankodtak a németek – olvasható a nemzetközi szövetség (FIFA) hivatalos honlapján közölt statisztikai adatokból.

Mindezek ellenére – a közvélemény szerint – a „Les Blues” nagyon jó játékot mutat Brazíliában, eddig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott Didier Deschamps szövetségi kapitány legénysége. Ugyanakkor a javukra szolgálhat, hogy az előző körben kilencven perc elég volt a franciáknak, hogy továbbjussanak, 2–0-ra verték Nigéria csapatát. Ezzel szemben a németekből elfogyott a kezdeti lendület. A portugálok elleni 4–0-s nyitánnyal sokan egy német vb–hengert láttak Löw csapatában, azonban a ghánaiak elleni 2–2 és az amerikaiak elleni „sovány” 1–0-s győzelem alapos visszaesést jelentett. A nyolcaddöntőben Algériával is kínlódtak a németek: hosszabbításra (meg egy adag szerencsére) volt szükség, hogy 2–1-re győzzenek. Korán kiengedtek a németek, vagy elfogytak? Erre már ma választ kaphatunk, mivel az biztos, az utóbbi három meccsen nyújtott teljesítmény kevés lesz ahhoz, hogy favorithoz méltóan bejusson a vb-n a legjobb négy közé.

A statisztikai adatokat tovább boncolgatva, a franciák mellett szólhat, hogy mindig tornán eljutottak legalább az elődöntőig, amikor továbbjutottak a csoportkörből. Idén a Lloris vezette védelem az egyik legstabilabb a vb-n. Az viszont még nem derült ki a vb-n, mire képesek a franciák hátrányban és nagycsapat ellen. Kérdéses, lesz-e olyan játékosa Deschamps-nak, aki „meghosszabbított kézként” tud működni a pályán; sok kulcsember (Benzema, Varane, Pogba, Cabaye, Giroud, Griezmann) az első vb-jén, több az első nagy tornáján szerepel

A németeknél a támadóalakzat gyengélkedése ellenére egyszer sem tűnt úgy, hogy Neuerék bajban lennének, jócskán maradtak tartalékok a csapatban.

Labdarúgó–világbajnokság, negyeddöntő, péntek, 19 óra

Franciaország – Németország (Rio de Janeiro; közvetíti: m1, TVR 1).

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Előzetes
Annabelle 2. - A teremtés
Ma, 20:55
Leírás: A félelem nem múlik el. A Gonoszt nem lehet lerázni: mindig visszatér, és arra csap le, aki a leginkább megérdemelné a jót. Egy babakészítő évekkel ezelőtt elveszítette a lányát, és még mindig nem heverte ki a tragédiát. Azt hiszi, a jóság segít majd felejtenie és megbékélnie. Ezért amikor ő és a felesége hírét veszi, hogy valahol a környékükön bezárnak egy árvaházat, befogadják magukhoz az intézményt vezető apácát és neveltjeit: egy csapat árva kislányt. De a lányokkal még valami érkez
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Milyen programok érdekelnek leginkább az idei PMN-en?
Természetesen a koncertek
A nivós színházi előadások
A hagyományőrző néptáncok, népzenei előadások
A bábszínházi előadások
A gasztronómiai programok
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2017. augusztus 24.
Olyan új helyzetekbe kerül, ahol nem boldogul a régi sablonokkal. Engedje szabadon áradni képzelőerejét, és megtalálja a megoldásokat!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2017. augusztus 24.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 8 dkg lila hagyma, 50 dkg paradicsom, 25 dkg koktélparadicsom, 10 dkg joghurt, 1 dl tejszín + a ...