×
2024. 03 28.
Csütörtök
Gedeon, Johanna
13 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Furulyatalálkozót rendeztek a Refiben

2018.06.12 - 09:36
Megosztás:
Furulyatalálkozót  rendeztek a Refiben

Két harmadikos kisdiák, Zilahi Nóra és Varga Izabella voltak az ötletgazdái annak a furulyatalálkozónak, amelyet tegnap délelőtt rendeztek meg a Szatmárnémeti Református Gimnázium dísztermében.

Mátyás Erika, a gimnázium zenetanárnője lapunknak elmondta, hogy a két lelkes diáklány heteken át arra készült, hogy a lehető legjobb hangulatban teljen el a rendezvény, amelyre más iskolák diákjait is nagy szeretettel várták. Színes plakátokkal, lufikkal és konfettivel díszítették az iskola dísztermét, a székeket úgy rendezték el, hogy azok, akik éppen zenélnek, középre állhassanak, akik pedig figyelik őket, körben helyet foglalva élvezhessék az előadást. A gyermekek odaadó munkája példaértékű volt, és akkor is megvalósult volna ez a rendezvény, ha a pedagógusok nem feltétlenül tartották volna jó ötletnek. Természetesen az ötlet támogatást is nyert, így a pedagógusok is az ügy mellé álltak, és remek találkozó kerekedett a diákok ötletéből.

Elek Kinga, a gimnázium aligazgatója nyitotta meg a zenés rendezvényt, nagy szeretettel köszöntve azt a nagyjából 60–70 kisdiákot, akik hangszereikkel eljöttek a találkozóra. Elmondta, hogy nagy öröm az iskola számára, hogy első ízben adhatnak otthont egy ilyen rendezvénynek, amelynek reményei szerint a jövőben folytatása is lesz.

A gyermekek nem csak furulyával érkeztek a találkozóra, hanem megszólalt a hegedű, zongora, citera, különböző dobok és ütőhangszerek, kasztanyetta, számos zörgő és gitár is, illetve egy rövid hangszerbemutató során a fuvolával és a pásztorfurulyával is megismerkedhettek a gyerekek.

A házigazda iskola diákjai mellett az Aurel Popp Művészeti Líceum másodikosai és a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola egy csoportja is részt vett a rendezvényen. A diákok önállóan, csoportban, de több esetben együtt is zenéltek, igazi örömzenével töltve meg a dísztermet.