Fúvószenés Hegyi Prédikáció lesz Avasújvárosban vasárnap
Utoljára módositva: 2017-10-26 19:10:48

Hálád adni a termésért – a természet szűk- vagy bőkezűségétől, a hátunk mögött hagyott nyár időjárásától függetlenül – és együtt ünnepelni mindig fontos volt, különösképp a szőlőtermesztési hagyományokkal rendelkező településeken. Ilyenkor, ősz és szüret végén „felmennek a hegyre” és megköszönik mindazt, amivel a Fennvaló megáldotta őket – hiszen a a szőlőtermesztésnek nem csak és kizárólag gazdasági jelentősége van, a gazdákat nem csupán az elvégzendő munka hívja a hegyre, hanem a táj, a természet szeretete is. Az avasi gazda életének szerves része, a szőlőhegynek közösségi, társadalmi szerepe volt és van az avasi magyarság körében. Már az 1780–as évek végén, amikor az avasfelsőfalui református egyházközség az első szőlőterületeket megvásárolta az volt a gyülekezet kívánsága, hogy minden évben „kinn a hegyek lábánál legyen tartva egy hálaadó ünnep” — melynek keretében minden gazda vendégül látja ismerőseit és barátait, alkalom adódik a baráti beszélgetésre, és az idei karcos bor megkóstolására is.

Az ősök kívánságát azóta is tiszteletben tartják, s idén október 29–án, vasárnap lesz az avasújvárosi Hegyi Prédikáció – amely hagyomány szerint korán reggel, a szekeres ébresztővel kezdődik: helyi fiatalok s a néptánccsoport tagjai végigszekereznek a településen és vidám rigmusokkal ébresztik a falut. Idén azonban már az ébresztő is kicsit másabb lesz, ugyanis a keltegetőkhöz társul az a 25 tagú, nagyváradi gyermek-fúvószenekar, akik a szőlőhegyen, a 11 órakor kezdődő istentiszteleten — ahol Farkas Zsolt egyházkerületi tanácsos, lelkipásztor hirdeti az Igét s ad hálát az idei termésért — is szolgálnak majd. Az ünnepség az este 20 órától kezdődő, hagyományos bállal zárul.

Szabó Kinga Mária

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Szolgáltatás
Szállítok kavicsot, homokot, szemetet. Tel.: 0741077706.
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
22 mérföld
Ma, 20:45
Egy külföldre kihelyezett elit CIA-ügynök (Mark Wahlberg) szigorúan titkos megbízást kap: egy rendőrtisztet kell kicsempésznie az országból, aki veszélyes információk birtokában van. A küldetés során mindössze 22 mérföldet kell megtenniük a reptérig, ahol különgép várja őket indulásra készen. Az odavezető út azonban koránt sem bizonyul simának: a taktikai egységnek korrupt rendőrökkel, profi bűnözőkkel és felfegyverzett helyiekkel is fel kell venniük a harcot, akik mind a titokzatos informátor k
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Szoktál-e önkénteskedni?
Igen, az iskolában kapcsolódtam be egy önkéntes programba.
Néha részt veszek önkéntes tevékenységekben, de ez eléggé rendszertelen.
Eddig még nem volt lehetőségem rá, de szívesen megtenném.
Nincs időm ilyesmire, így is alig marad szabadidőm.
Nem, az önkénteskedést nem nekem találták ki.
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. október 18.
Ha megtudja, hogy egy korábbi nézeteltérése félreértésből adódott, azonnal tisztázza a helyzetet és hozza helyre a korábbi harmóniát.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. október 18.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 1 fej kelkáposzta, 15 dkg főtt sonka, 15 dkg trappista sajt. A panírozáshoz: liszt, 2 db tojás, zsemlemorzsa, ...