Gasztrotábor a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum szakosztályosaival
Utoljára módositva: 2019-11-23 11:38:26

November 14–15-én először vettünk részt gasztrotáborban a Hám János Szaklíceum diákjaival. Az eseménynek az erdődhegyi Helga Winter ház adott otthont, és szakiskolánk 30 diákja vett részt rajta.

Egy gasztrotáborban természetesen nagy jelentőséggel bír a menü. Első nap ebédre különlegességeket készítettünk: bográcsban főtt csirkeragulevest és rántott csirkemellet tört burgonyával. Miközben a konyhában sürögtünk-forogtunk, megérkeztek a meglepetésvendégek, a kürtőskalácsosok, akik Saitos Norbert vezetésével roppant érdekes előadást tartottak. Utasításaiknak megfelelően mindenki elkészíthette a saját kürtőskalácsát. Először a nyújtástól a tészta kenéséig mindent megmutattak, utána pedig mi is könnyen, jól boldogultunk a kürtőskalácsok készítésével. Különböző ízesítésűeket sütöttünk, a végeredmény pedig egy szép, színesen megterített asztal lett, amelyen ínycsiklandozó falatok sorakoztak.

Az ebéd és a kürtőskalácsok sütése után szabadidős programok következtek, ezután kísérő tanáraink különféle csoportos játékokat szerveztek, azaz többféle ismerkedős, csapatépítő, labdás, „megmentős” játékokat. A közösségépítő programot Kovács Blanka tanárnő vezette.

Lieb Andrea óvodavezető érkezésével újra gasztroprogram következett. A csapat egy része a vacsorát készítette, másik része pedig palacsintát kevert. Palacsintából készült sós óriás, de édes nutellás és dzsemes is. A sós különleges lett, mivel a tésztájába apróra vágott zöldséget is tettünk, és miközben sütöttük, egy egész tojást ütöttünk rá. Közben előállítottuk a vacsorát is, paradicsomos pennét.

További részletek a másnapi menüből: zöldséges rizs és pirított csirkecomb tejszínes fokhagymaszósszal és a csoporttársunknak születésnapja alkalmából meglepetésként készített csokis muffintorta. Miközben a muffin sült, újra játszottunk, ezúttal kvízjátékokat, amelyek mindenféle alapanyag felismerésére kérdeztek rá tréfás módon.

A tábor minden résztvevője jól érezte magát. Elégedetten, feltöltődve és új ismeretekkel, élményekkel gazdagodva mentünk haza. Köszönjük ezt a csodás tábort iskolánknak, kísérő tanárainknak — Szilágyi Carmen, Bertici Kinga, Gábor Enikő, Székely Zsolt — és nem utolsósorban a Sam Mills Groupnak, az Aquastarnak és a Saitos kürtőskalácsnak, hiszen támogatásuk nélkül nem jöhetett volna létre ez az esemény.

 

Antal Johanna (X. D) és Benkovics Benjamin (XI. D)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
NINCS POLL
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2020. április 5.)


    KONYHA
    Hozzávalók: 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 2 db tojás, 2 dl tej, 2,5 dkg friss élesztő, 10 dkg ...