Gazdaságpolitikai témák a brüsszeli tanácskozáson
Utoljára módositva: 2014-10-24 17:46:52

A növekedés és munkahelyteremtés ösztönzési lehetőségeinek áttekintésével folytatták pénteken az előző napon megkezdett brüsszeli tanácskozásukat az EU-országok állam-, illetve kormányfői.

 

27 százalékkal kell javítaniuk a tagállamoknak az energiafelhasználás hatékonyságát

A csúcsvezetők a nyitónapról péntek hajnalba nyúló megbeszélésükön megállapodásra jutottak az unió 2030-ig szóló klíma- és energiastratégiájáról. Az egyezség értelmében a tagállamok kötelezően, kikényszeríthető módon az 1990-es szinthez képest legalább 40 százalékkal mérséklik szén-dioxid-kibocsátásukat, 27 százalékra növelik a megújuló forrásokból származó energia arányát energiatermelésükben, és az előrevetített számításokhoz képest szintén 27 százalékkal javítják az energiafelhasználás hatékonyságát.

Herman Van Rompuy, a tagállami vezetők testületének — hivatalából hamarosan távozó — elnöke elmondta: egyes tagállamok kérése az volt, hogy a jövő év végi párizsi globális klímacsúcs után tekintsék át még egyszer a mostani megállapodást.

„De nem fogjuk felhígítani, nem megyünk a mostani vállalásaink alá” — szögezte le.

Az állam-, illetve kormányfők abban is megállapodtak, hogy 2030-ra olyan mértékben kell összekapcsolni a tagállamok villamosenergia-hálózatait, hogy minden ország képes legyen áramtermelésének legalább 15 százalékát exportálni.

Szintén az első ülésnap eredményei közé tartozik, hogy a csúcsvezetők a ciprusi Hrisztosz Sztilianideszt, a november elsején hivatalba lépő, Jean-Claude Juncker vezette új Európai Bizottság humanitárius segítségnyújtásért és válságkezelésért felelős biztosát bízzák meg az Ebola-járvány elleni uniós fellépés összehangolásával. Az Ebola terjedése elleni erőfeszítések pénzügyi igényeiről még a pénteki ülésnapon is szó esik.

Az első ülésnap utáni köztes sajtótájékoztatóján Angela Merkel német kancellár szólt az ukrán válságról is. Elmondta, hogy egyelőre nem teljesülnek a minszki tűzszüneti megállapodás előírásai, ezért nem vehető napirendre az Oroszország elleni szankciók enyhítésének kérdése. Ukrajnát ugyanakkor — tette hozzá — az uniónak segítenie kell abban, hogy ki tudja fizetni az oroszoknak a közelgő tél gázszámláját.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
Eladó Ingatlan
Eladó 78 ár beltelek a Vetési úton. Tel.:...
Tovább >>>
SZATMÁRI NAP
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Hogyan védekezel a megfázás ellen?
Különféle vitaminokat szedek
Rengeteg gyümölcsöt fogyasztok ilyenkor
Mindig figyelek arra, hogy kellően fel legyek öltözve
Nem szoktam megfázni
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 23.
Irigylésre méltóan sok energiája van, senki és semmi nem tartóztathatja fel, ha valamit a fejébe vesz, márpedig ma tele van jobbnál jobb ötletekkel.
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 23.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...