Gelem, gelem - Nemzetközi Romanap Szatmárnémetiben
Kicsit megkésve, de a rájuk jellemző színességgel, vérpezsdítő zenével és tánccal ünnepelték tegnap a Szatmár Megyei Múzeumban a Nemzetközi Romanapot az erdődi, sztánai, mezőpetri, nagykárolyi és avasfelsőfalui roma tánccsoportok fellépésével – s hogy valóban „vérükben van” a tánc és a zene azt mi sem igazolta jobban, mint hogy a nézők lába is végig táncolt járt és voltak olyanok is, akik nem tudtak ellenállni a zenének s színpadra fellépve bekapcsolódtak a tánccsoport műsorába. A Szatmár megyei roma közösségek nagyon szép, főképp zenéhez és tánchoz kötődő szokásokkal bírnak, amelyeket igyekeznek is eredeti formájukban minél hűebben megőrizni, s egyelőre még kevés teret engednek át a déli országrészben oly népszerű, a hagyományokat lián módjára megfojtó mánéléknak.
A Cigány-világszövetség első kongresszusán, 1971-ben, Londonban nyilvánították nemzetközi romanappá április 8-át, a világ 22 országából érkező roma képviselők. Azóta ezen a napon világszerte ünnepelnek a különböző országokban élő roma közösségek – egyúttal felhívva környezetük figyelmét közös értékeikre és aktuális problémáikra is.
Mivel április 8-a idén az ortodox húsvét nagyhatében volt, Szatmárnémetiben tegnap ünnepeltek a roma közösségek a megyei múzem nagytermében. Az egybegyűlteket László Róbert, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ vezetője és Bondrea Rozalia, a prekeftusi hivatal romaügyi tanácsadója köszöntötte, rámutatva, hogy nem csak a romák számára fontos ez a nap, hiszen évszázadokon át hitelesen megőrzött hagyományaik mai társadalmunk palettáját is színesítik – az egyes közösségeknél tapasztalt beilleszkedési gondok, nehézségek ellenére is.
Ezt követően a Szatmár megyei roma közösségek vezetői köszöntötték a jelenlévőket, többen is megfogalmazva ugyanazt a javaslatot-jótanácsot, melyet Horváth Mihály királydaróci magyarul is elmondott. „Tartsunk össze, mi cigányok és magunk között mi se különböztessük meg egymást, hiszen valamennyien romák vagyunk.” A köszöntők után az erdődi cigányzenekar játszotta el a roma himnuszt, a Gelem, gelem-et, melyet szintén a londoni világkongresszuson fogadtak el – alapjául egy nagyon szomorú, balkáni roma népdal szolgált, s az eredeti szöveg többek között a roma népcsoportok vándorlását és a népirtást, a holokausztot is említi, valamint összefogásra buzdít. A londoni kongresszus egyébként a cigányság nemzetté válási folyamatának jelentős állomás volt, a különböző ciány népcsoportokat képviselő küldöttek itt határozták el, hogy a jövőben folyamatosan együttműködnek, és a nemzetközi közéletben közösen lépnek fel, illetve itt döntöttek nemzeti jelképeikről is, himnuszuk mellett közös zászlajukról is – bár egy 1933-ban Bukarestben megrendezett nemzetközi cigány kongresszuson elfogadtak egy egyszerű, kék és zöld sávból álló zászlót, ez azonban akkoriban nem terjedt – nem terjedhetett – el, gyakorlatilag évtizedekre feledésbe merült. I. Roma Világkongresszus ezt vette alapul, és kiegészítve a vörös kerékkel a nemzetközi cigányság zászlójának tette meg: a kék sáv az eget, a végtelen szabadságot, a zöld a földet és természetközeli életmódjukat, míg a vörös kerék természetesen az utazást, a vándorló életmódot jelképezi.
A zászlónak ez a formája gyorsan terjedt el a cigány közösségekben és vált közismertté a nem cigányok körében is. A sztánai, erdődi, mezőteremi, nagykárolyi és avasfelsőfalui tánccsoportok tüzes ritmusú előadásait követően az ünnepség – Horváth Mihály kérésére – egy nem kevésbé tüzes dallamú zenemű, Enescu Pacsirtájának hegedűváltozatával zárult.
Szabó Kinga Mária
