Gondolatok a Magyar Kultúra Hetén
Utoljára módositva: 2014-01-21 10:17:02

Szerencsés nemzet a magyar. Nemzeti himnuszának nemzeti imáját választotta, ezzel nyíltan felvállalta keresztény és nemzeti gyökereit. Szerencsés döntés volt az is, hogy a Himnusz születésnapja lett a most zajló Magyar Kultúra Napja köré szervezett Magyar Kultúra Hete. Ugyancsak szerencsés számunkra, hogy történelmünk folyamán — a honfoglalástól napjainkig — mindig voltak olyan nagy egyéniségeink, akik olyan maradandó dolgokat alkottak, hogy felhalmozott kulturális értékeink nagy és elismert helyet kapnak a világkultúra gyöngyszemei között. Vörösmarty szavaival élve „Isten ésszel, angyal érzelemmel” jött létre és maradt meg „amit ezredek/ Ész napvilága mellett dolgozának”, ilyenkor, a Magyar Kultúra Hetén újra feltesszük a kérdést: „Ment–e/ A könyvek által a világ elébb?”, és milyen szerepe van a könyveknek ma, vagy milyen szerepet fognak betölteni a könyvek a jövőben. Minden kor fiataljai a könyvekből tanulnak, a könyvekből kapott ismeretekre építik tudásuk alapját, ezért nagyon fontos az, hogy milyen könyvek kerülnek a könyvespolcokra és a tanulók asztalára. Sajnos a piacgazdaság rányomta bélyegét a kultúrára és a tudományra is, és a könyvkiadást is meghatározza. Vannak olyan személyek, akik arra büszkék, hogy hetek alatt megírnak és közölnek monográfiákat, bizonyítva szorgalmukat és a kultúra iránti elkötelezettségüket. Az már kevésbé érdekli őket, hogy ezeknek a könyveknek nincs sem tudományos, sem hitelt érdemlő alapjuk, de felkerülnek a könyvespolcokra, a fiatalok majd forrásmunkaként használják, hamis információkat sajátítanak el és adnak tovább. A Magyar Kultúra Hete jó alkalom lehet arra, hogy rendbe rakjuk értékeinket, és felállítsuk értékrendjeinket, mert „Ez hát a sors és nincs vég semmiben”. A magyar himnusz egyetlen a világon, amelyik nem vigyázzállást követel, hanem azt, hogy kulcsoljuk össze a kezeinket, ha felcsendül nemzeti imánk.

Elek György

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 11:00
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Ferdinánd
Ma, 13:05
Mi dolga a világon egy bikának? Viadalokon való részvétel. És mire vágyik minden igazi bika? Természetesen arra, hogy végre a stadion közepén állhasson, a fűrészport kapargathassa, és megmutathassa, hogy ő az igazi, a legyőzhetetlen bajnok. Kivéve Ferdinándot. Ő nem ilyen bika. Nem érdekli a viadal, és nem akar senkit legyőzni. Ő a virágokat, a békességet és a végtelen mezőt szereti. Nem lesz könnyű dolga, míg meggyőzi a világot, hogy egyszer egy ilyen bikára is szükség lehet...
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Jumanji - Vár a dzsungel
Ma, 15:10
A történelem nem ismétli magát, de néha újra próbálkozik. Négy középiskolás talál egy régi játék konzolt, amelyen egy olyan program fut, amiről még sosem hallottak: a Jumanji. Kipróbálják, és a játék rögtön beszippantja őket - de igazán. Átváltoznak saját avatárjukká: Spencer, a nagy gémer izomagyú kalandorrá válik (Dwayne Johnson), a focista Fridge "elveszti teste felső ötven centijét", cserébe okos lesz, mint Einstein (Kevin Hart), a nagymenő bombázó csajból középkorú, pocakos prof. válik (Jac
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Nincs kiszállás
Ma, 17:25
Egy életunt biztosítási ügynök egyhangú, mindennapi ingázása hirtelen izgalmas fordulatot vesz, amikor egy titokzatos idegen leszólítja a vonaton, és arra kéri, találjon meg egy utast, még mielőtt beérnek a végállomásra. Miközben versenyt fut az idővel, hogy megoldja a rejtélyt, egy halálos terv körvonalazódik, ami veszélyezteti nemcsak saját, de utastársai életét is.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
A legsötétebb óra
Ma, 19:25
Néhány nappal azelőtt, hogy Nagy-Britannia miniszterelnöke lett, Winston Churchill élete egyik legmeghatározóbb próbatétele elé került: megfontoljon egy kidolgozott békeszerződést a náci Németországgal, vagy határozottan kiálljon, és harcoljon az elveiért, a nemzet szabadságáért. A megállíthatatlan náci erők legázolták Nyugat-Európát, és az invázió veszélye a küszöbön állt; a közvélemény felkészületlen volt, a király szkeptikus, saját pártja pedig ellene szervezkedett. Churchill ilyen körülménye
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Gengszterzsaruk
Ma, 21:45
Los Angelesben, a bankrablások fővárosában a bűnözőknél csak a Nagy Nick (Gerard Butler) által vezetett rendőrségi elit akciócsoport tagjai, a "Regulátorok" könyörtelenebbek. Mikor Nick megtudja, hogy a hírhedt mestertolvaj, Merrimen élete legvakmerőbb rablására készül, zsarolással ráveszi a banda leggyengébb láncszemét, hogy legyen a rendőrség besúgója. Merriman merész akciók sorozatát hajtja végre, hogy előkészítse a lehetetlent: a szigorúan őrzött Központi Bank kirablását. Elindul a versenyfu
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit teszel szíved egészségének megóvása érdekében?
Naponta legalább 20 percert sétálok
Sok gyümölcsöt fogyasztok
Figyelek arra, hogy eleget aludjak
Megválogatom, milyen ételeket fogyasztok
Nem foglalkozom különösebben ilyesmivel
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
HOROSZKÓP
Válassza ki csillagjegyét:
2018. január 20.
Végre olyan dologgal foglalkozhat, amiért meg is fizetik. Ha kevésnek érzi bevételeit, gondolja át, miért lennének hajlandóak többet fizetni az emberek!
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. január 20.)


    KONYHA
    Hozzávalók a szufléhoz: 2 dl zsíros tej, 8 dkg darált mák, 4 dkg porcukor, 4 db vajas kifli, 2 ...