Gondolatok Szent István ünnepén

Sokan ismerjük Charles Maurice de Talleyrand francia püspök szinte szállóigévé vált szavait, amikor Bonaparte Napóleon megkérdezte tőle, mit tegyen a magyarokkal. „…Vedd el e nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!” — válaszolta. Történelmünk folyamán sokan próbálták elvenni tőlünk a múltunk, volt amikor úgy tűnt, hogy jó úton haladnak, de a magyar embernek mindig volt annyi bölcsessége, hogy ne feledje el azt, hanem tanuljon a hibáiból és példaképekké állítsa maga számára nagy történelmi személyiségeit. Államalapító Szent István királyunkra emlékezünk. Számára a jognak, a törvényeknek a célja és feladata nem volt más, mint a jó és rossz megkülönböztetése, az igazság és az igazságtalanság elválasztása, a gyengék és a kiszolgáltatottak védelme. Ez a mérce mai életünk, közéletünk, politikánk, de még gazdasági törekvéseink tekintetében is. El kell fogadni, hogy a kisebbségben élő magyar sokféleképpen gondolkodik: vannak közöttünk jobb- és baloldaliak, keresztények és ateisták, konzervatívok és liberálisak, demokraták és áldemokraták. De számoljunk le azzal a hamis mítosszal, hogy mi megosztottabbak volnánk, mint más nemzetek. A vélemények szabadsága ugyanis nem megosztottság, hanem természetes állapot. Ezért a célunk nem lehet valamiféle művileg megteremtett látszategység, mint a kommunizmus évtizedeiben volt, hanem sokkal inkább a különböző nézetek koalíciója, a közös cél érdekében való összekapcsolása.

A körülöttünk zajló világ átalakulóban van, és jelentős átalakuláson megy keresztül a Kárpát–medence magyarságpolitikája is. A nemzeti érzések reneszánsza azonban nemkívánatos jelenségeket is visz a politikába és a mindennapjainkba. A Trianon óta eltelt több mint 90 év alatt a magyarság felnőtt, önálló élete, saját gondolatai vannak. Szülőföldünk ma Romániában van, számunkra és a Kárpát–medencében élő más magyar nemzetrészek számára létfontosságú, hogy Magyarországnak tekintélye legyen a szomszédjai előtt, hogy szükség esetén határozottan fel tudjon lépni a magyarságot érő támadásokkal szemben. Meg kell tanulnunk: ha változtatni, javítani akarunk önsorsunkon, gyermekeinknek, szűkebb és tágabb családunknak a sorsán, ha elevenen meg akarjuk tartani mindazoknak az emlékét, akiket szeretünk vagy szerettünk, és nem akarunk beolvadni az emlékezet nélküli semmibe, azoknak a kisebb vagy nagyobb közösségeknek a minőségét kell ápolni, javítani, amelyeknek szándékunktól függetlenül is tagjai vagyunk. Széchenyi István szavaival élve: „Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!”

Elek György