Gondozói program indult Érkáváson
Utoljára módositva: 2017-12-09 10:17:35

Szociális gondozói programot indított be Érkávás Község Polgármesteri Hivatala annak érdekében, hogy a község elöregedőben lévő lakosságának, rossz szociális helyzetben lévő tagjainak segítsenek. Két gondozóval 60 személy ellátását tudják vállalni.

Lassan két hónapja már, hogy elindult az az új kezdeményezés, amire úgy tűnik, nagy szükség mutatkozik az évek során elöregedésnek indult Érkávás községben. A polgármesteri hivatal szociális gondozói programot indított el Nagy Arnold és Marincaş Natalia fiatal szociális munkások segítségével. Arnold, aki 8 éves tapasztalattal rendelkezik, nagy szakértelemmel végzi a munkát, Natalia jelenleg Szatmárnémetiben egyetemista, viszont tanulmányai végzése mellett szívesen vesz részt a kezdeményezésben.

Az elmúlt évek, évtizedek során nagyon sokan költöztek külföldre Érkávás község lakosai közül, így a hat faluban mára alig 2500-an maradtak. Roka Marius polgármester szerint az itthon maradottak közül nagyon sokan idősek, főként a kisebb falvakban, ahonnan a fiatalság szinte teljesen elvándorolt. Így Érhatvanban, Érmindszenten, Illéden és Újtanyán is igencsak elöregedett a lakosság, viszont Érkáváson és Gencsen is mutatkoznak ilyen jellegű gondok.

A frissen beindult szociális gondozói program nem kizárólagosan az idősek gondozását célozza meg, hanem olyan esetekben is próbál segítő kezet nyújtani a polgármesteri hivatal, ahol valamilyen betegség vagy nagyon rossz szociális helyzet miatt mutatkozik szükség erre.

Mivel az idei évtől megszűnt a polgármesteri hivatalok azon kötelezettsége, mely szerint bizonyos összeggel hozzá kellett járuljanak az idős- és gyermekotthonok működtetéséhez, a felszabadult összeget — havi 20 000 lej körül — erre a programra szánja a polgármesteri hivatal, ha nem is teljes mértékben, ugyanis az eddigi években is mindig elmaradásai voltak e téren az önkormányzatnak, az erre elköltött pénz egy részéből is finanszírozhatóvá válik a szociális gondozói program működtetése.

„Mi próbálunk megoldást találni egy-egy problémára. Nem házakat építeni, ahol az alkalmazottakra kellene elkölteni a pénzt. Sokkal inkább arra törekszünk, hogy létező problémákra találjunk napról napra gyors és hatékony megoldást. Ugyanakkor a program idővel igyekszik akár munkahelyszerzésben vagy bármi másban is segítséget nyújtani annak érdekében, hogy megkönnyítse a hátrányos helyzetű lakosok életszínvonalának javítását” — nyilatkozta lapunknak Roka Marius polgármester.

Éppen ezért a cél az otthoni ellátás, nem pedig egy szociális otthon működtetése, ugyanis ha napközben egy ilyen otthonban lenne is valaki, sőt, még egy meleg ételt is kapna, este odahaza ugyanúgy megfagyhatna tél idején, ha adott esetben nincs aki segítsen felvágni és berakni a tüzelőt.

 

Már konkrét eredmények vannak

 

A két hónapja működő gondozói programban mostanáig a község feltérképezése zajlott. Szántó Alina szociális asszisztens elmondta, hogy összesen 95 idős személyt vettek nyilvántartásba, viszont mivel a törvény értelmében egy gondozó maximum 30 személyt vállalhat, és két gondozóval dolgozik a hivatal, összesen 60 személyt fognak kiválasztani a leghátrányosabb helyzetben élők közül.

A működést egy kolozsvári civil szervezet segíti, így a két alkalmazott bérét is rajtuk keresztül fizetik ki a polgármesteri hivatal büdzséjéből. A két fiatal gondozó házról házra járva kezdte meg az elhagyatott idősek felkutatását a községben, elmondásuk szerint olyan embereket is találtak, akik létezéséről nem is tudtak a hivatalban.

Egyelőre nem túl nagy a programra fordított alap, viszont bizonyos keretek között boldogulni lehet vele, de a polgármester szerint vannak olyan ígéretek, amelyek szerint a jövőben magánvállalkozók is besegítenének a tevékenység finanszírozásába.

Roka Marius továbbá azt is elmondta, hogy maga az ötlet már évek óta megszületett, viszont sem anyagi támogatás, sem pedig megfelelő személyzet nem volt erre a célra. Mostantól viszont ez adott, így a hideg hónapokra már konkrét segítséget tudnak nyújtani sok idősnek.

Példának okáért elmondta a polgármester, hogy nemrég egy 87 éves nénire leltek rá a gondozók, aki egyedül él, nagy szegénységben, egy kicsi kunyhóban. Mióta a hideg beköszöntött, a néni tűzifa híján a saját kerítését tüzelte, így a téli tüzelő beszerzésével, felvágásával és berakásával tudott leginkább segíteni a hivatal gondozói csapata az idős asszonyon. A polgármesteri hivatal tanácsi határozat révén saját tüzelőjéből ajánlott fel néhány köbmétert a néninek, ami most már biztosan megóvja a fagyhaláltól.

Egy másik esetben egy fiatalember számára sikerült egy speciális tolókocsit szerezni, amelynek beszerzésében az a kolozsvári szervezet segített, amely a két gondozót alkalmazza a hivatal számára. Ebben az esetben is nagyon jól és gyorsan működött az összefogás, és a fiatalember gyorsan hozzájutott a mindennapjai élhetőbbé tételéhez szükséges eszközhöz.

A polgármester bízik benne, hogy hosszan és eredményesen fog működni a program, és a rászoruló időseket rendszeresen látogatni és segíteni tudják majd a hivatal gondozói.

 

Bajnai Botond

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
  • Nincs kapcsolodó cikk
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 16:40
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
Előzetes
Kszi, Simon
Ma, 18:45
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
Samfest Jazz fesztivál
Ma, 19:00
Shakatak, Molnár Dixieland Band, Stavros Lantsias Sextet, Exit Oz — a dzsesszmuzsika legkiválóbbjai szórakoztatják az érdeklődőket a Tűzoltótorony tövében.
Szatmárnémeti, T?zoltótorony

Helyfoglalás
Ocean s 8 - Az évszázad átverése
Ma, 20:50
Danny Ocean nagy volt, de nem elég nagy. Háromszor is összegyűjtötte kora legmenőbb bűnözőit, és nagy zsákmánnyal távozott... de van, aki még nála is ravaszabb, bátrabb és vonzóbb: a húga, Debbie. Debbie Ocean (Sandra Bullock) tudja, mitől döglik a légy. Sosem fél és sosem hagyja cserben a humora. Ráadásul ravaszabb bármelyik férfinál. Legújabb célpontja az évente megrendezésre kerülő, az ország összes milliomosa, sznobja és szélhámosa számára kihagyhatatlan nagy esemény, a New York-i Met Gala –
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Figyelemmel követed-e a VB-t?
Nem kérdés, ez az év eseménye
Figyelemmel követem, de azért nem mindenáron
Ha olyan meccs van, ami érdekel, azt megnézem
Legfeljebb a társaság miatt nézek focit
Nem érdekel a foci, a VB-t sem nézem
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. június 23.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...