×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
17 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Belföld

Gyakornoki program 16 év fölött

2017.09.20 - 19:30
Megosztás:
Gyakornoki program 16 év fölött

Elfogadta a kormány azt a törvénytervezetet, mely a 16 évnél idősebbek gyakornoki programban való részvételére vonatkozik.

Közintézmények vagy magánvállalkozók által meghirdetett gyakornoki programokban vehetnek részt a 16 évnél idősebbek, legtöbb hat hónapig. A kormány elfogadta a gyakornokságot szabályozó törvény tervezetét, amit a parlament elé küldenek, azzal a kéréssel, hogy sürgősségi eljárással vitassák meg és fogadják el azt. A gyakornoki programokban részt vevő fiatalok szakmai tapasztalatra tehetnek szert és olyan ismereteket szerezhetnek, amelyek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy könnyebben találjanak majd munkát maguknak. A tervezet értelmében a munkaadók az alkalmazottak létszámához képest legtöbb öt százaléknyi helyre vehetnek fel gyakornokokat, ugyanakkor a bruttó minimálbér legalább 50 százalékát kell kiutalniuk gyakornoki fizetésként a fiatalok számára. A törvénytervezet szerint a gyakornokok naponta 6 órát dolgozhatnak, hetente legtöbb 30 órát öt napon keresztül, kötelező a két nap pihenő és túlórát sem vállalhatnak. Azok a munkáltatók, akik a program végeztével alkalmazzák is a gyakornokot, támogatást kérhetnek az államtól. Amennyiben két évig foglalkoztatják az alkalmazottat, az állam 4856 lejes támogatást ad a vállalkozásnak. A kormány hangsúlyozta, hogy 2015-ben a fiatalok munkanélküliségi rátája 22%-ra esett vissza, de még így is kevéssel az EU-s átlag fölött van.