×
2024. 03 29.
Péntek
Auguszta
18 °C
tiszta égbolt
1EUR = 4.97 RON
1USD = 4.61 RON
100HUF = 1.26 RON
Szatmárnémeti

Gyászos befejezése a reformkornak

2019.10.08 - 07:16
Megosztás:
Gyászos befejezése a reformkornak

Hagyományosan történelmi előadással és a Kossuth-emléksír megkoszorúzásával tisztelgett a jól és kevésbé ismert aradi vértanúk emléke előtt az EMNT szatmári szervezete vasárnap délután, a vértanúk emléknapján tartott megemlékezésen Szatmárnémetiben.

„Gyászos befejezése az 1825-től kezdődő reformkornak; a megszületett önálló magyar kormány, a megalakult Batthyány-minisztérium, az ország elnyert önállósága — mindezek befejezése 1849. október 6-a” — fogalmazott Thoroczkay Sándor történelemtanár vasárnap délután az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szatmári szervezetének székházában. Előadásában nem csak a 170 évvel ezelőtti, jól ismert történelmi tényeket és eseményeket elevenítette fel, de emlékeztetett arra is: az aradi vértanúk nem csak tizenhárman voltak — igaz, Ormai Norbert honvéd ezredesről, Ludwig Hauk őrnagyról, a magyar nyelvújítás vezérének, Kazinczy Ferencnek a fiáról, Kazinczy Lajos honvéd ezredesről és a legtragikusabb sorsú magyar tábornokról, Lenkey Jánosról alig-alig tesznek említést, és a történelmi köztudat méltatlanul mellőzi őket. Valószínűleg kevesen tudják, hogy Aradon már 1849. augusztus 22-én elkezdődtek a kivégzések, Haynau irgalmatlan megtorlásának első áldozata Ormai Norbert lett — aki többek között Kossuth mellett volt parancsőrtiszt, majd szárnysegéd, 1849-ben pedig már ezredes a honvédseregben. A vereség előtti napokban, 1849. augusztus 7-én lemondott rangjáról és beosztásáról, augusztus 12-én esett császári fogságba, a rögtönítélő bíróság pedig kötél általi halálra ítélte. És valószínűleg azt is kevesen tudják, hogy az aradi megtorlás nem ért véget a tizenhármak október 6-i kivégzésével, október 25-én a vár északkeleti kapuja melletti sáncban lőtték agyon az alig 25 éves Kazinczy Lajos honvéd ezredest — az ő ügyét talán azért különítette el Haynau a tizenhármakétól, mert Kazinczy csak Világos után tizenkét nappal tette le a fegyvert. Fiatal kora ellenére '49 májusában ezredessé léptették elő, és Görgey főparancsnok az ország északkeleti részében lévő három megye haderőinek parancsnokává nevezte ki — mint Kazinczy fogalmaz: „Ungh, Bereg és Marmaros megyékben állomásozó öszves hadi erő parancsnokságom alá lévén helyezve”. Amikor megindul az orosz sereg inváziója, Kazinczy rendkívüli bátorságról tesz tanúbizonyságot: bár csak 6–8 ezer embere volt ekkoriban, és nem állhatott ellent Paszkevics 203 000-es seregének, betört Galíciába, és megzavarta az oroszokat, így azok Kassáról Eperjesre húzódtak vissza, mert mögéjük került. Később azzal vádolták, hogy késlekedett, és nem csatlakozott időben sem Görgey, sem Bem csapataihoz — ugyanis egyikre sem kapott időben utasítást —, pedig indult Bem segítségére, de addigra Bem már katasztrofális vereséget szenvedett a szabadságharc utolsó szakaszában. A szabadságharc leverését követően fogságba esett Kazinczy Lajost végül nem is ezredesként, hanem „önálló vezérként” ítélték halálra és végezték ki felségsértésért.

Az osztrák Ludwig Hauk a bécsi forradalom egyik résztvevője volt, leszerelt császári tisztként a mozgalom katonai védelmében is szerepet vállalt, és a magyar szabadságharcban is részt vett — letartóztatásakor azonban sokkal nagyobb bajba került amiatt, hogy megtalálták nála gróf Wesselényi Ferenc volt honvéd százados elkobzott értéktárgyait, valamint A [Habsburg-]ház utolsó órái című cikkének kéziratát is, amelyben negatívan minősítette az uralkodóházat, a császári-királyi tábornoki kart és az osztrák hadsereget. Letartóztatását követően nehezen tudták eldönteni, a bécsi forradalom résztvevőjeként vagy magyar szabadságharcosként kezeljék-e, végül Haynau úgy döntött, szállítsák Aradra. Itt a hadbíróság 1850. január 31-én halálra ítélte, az ítéletet Haynau is megerősítette, s nem kerülhette el sorsát, annak ellenére, hogy a korábbi aradi és pesti kivégzések miatti hatalmas nemzetközi felháborodás nyomán 1849. október vége és 1850. január vége között felfüggesztették a halálos ítéletek végrehajtását. Lenkey János tábornokot (aki már a forradalom elején „zavart okozott” azzal, hogy császári-királyi tisztként összeveszett osztrák felettesével, és átszökött a magyar oldalra, majd a Délvidéken harcolt kitüntetve magát, sőt, egy ideig Rózsa Sándor betyárjai is az ő vezénylete alatt voltak) nem kellett kivégezni — megőrült a börtönben, ahol 1850 februárjában iszonyatos körülmények között halt meg. Előadása végén Thoroczkay kitért az aradi Szabadság-szobor történetére, a vértanúk s a bitófák maradványainak 1932-es megtalálására, az 1949-es első közös (román-magyar) megemlékezésre és a maradványok hányattatásaira is, majd ezt követően a jelenlévők a vasútállomás melletti temetőbe zarándokoltak, ahol a Kossuth-emléksírnál hajtottak főt és helyezték el a kegyelet virágait.