Gyászos emléknapok

Gyakran elmondjuk, a magyarság évfordulós naptárában sok a gyásznap. A forradalmak emléknapjai — március tizenötödike és október huszonharmadika — a reményteljes kezdetekre, az elnyomás és az idegen érdekek kiszolgálása elleni lázadó közös akaratra emlékeztetnek. Az 1848–49-es és az 1956-os forradalmak és szabadságharcok történetén és az azokban résztvevők hősies küzdelmén végigtekintve látjuk őseink tiszteletet parancsoló harcát a szabadságjogokért. Amikor egy-egy gyásznapra emlékezünk, az kellene legyen a célunk, hogy a szabadságjogokért küzdő hősök üzenetét átadjuk a ma élő fiataloknak, hogy bátran vállalják fel a szabadság zászlajának további hordozását. Valahogy ez nem sikerül. Ennek egyik oka, hogy a megemlékezések során használt szavak — a halál, a kivégzés, a vér — a fiatalok számára nem igazán vonzóak. Függetlenül attól, hogy általában vagy konkrétan beszélnek az október 6-i eseményekről, a vértanúk megnevezésére vagy a hősök vagy a vértanúk szavakat használják. Kevés szó esik arról, hogy milyen szerepük volt a szabadságharcban. A fiatalok nem értik igazán, hogy kik és miért végeztették ki azokat, akikre ezen a napon emlékezünk, és hogy milyen összefüggés van a hazaszeretet és a vértanúság között. A tizenhárom vértanú emléke talán azért is olyan eleven a nemzet szívében, mert azóta sem sikerült érvényt szerezni nemzeti szabadságtörekvésünknek, hiszen a nemzet egyharmada ma is kisebbségben, jogfosztottságban él. Időszerű, hogy feltegyük a kérdést: hol vannak a jövőre vonatkozó elképzeléseink? Vajon a jövőben, kik és miről fognak tárgyalni a fejünk fölött? A magyarok veszteségeit mindig a széthúzás okozta. Tanuljunk Wass Albert szavaiból, és adjuk át üzenetét a fiataloknak: „Ha külön utakon indulnak emberek közös kincset keresni, kiáltókat kell vigyenek magukkal, kik a sűrűségen át egymásnak kiáltják az eredményt, a felfedezett titkot, s ha kell a veszedelmet. De aki egyszer kiáltónak szegődött, jól nézze meg, hogy mit tart kezében, s a sárga agyagot aranynak ne kiáltsa. És most, hogy idáig eljutottam, már felelhetek őszintén és becsületesen: Egységes a magyarság akkor, ha minden magyar emberebbé igyekszik, hogy ezáltal magyarabbá váljon. Otthonán keresztül szolgálja hazáját, s minden akadályon keresztül igaz jó szándékkal törekszik a közös cél felé. És a cél ugyebár egyszerű: hogy békességben és igazságban éljünk mindnyájan egy fedél alatt. S kiket egyformán ver a zivatar, egyformán süssön azokra a nap is”.

Elek György