×
2024. 04 19.
Péntek
Emma
3 °C
erős felhőzet
1EUR = 4.98 RON
1USD = 4.66 RON
100HUF = 1.26 RON
Sport

Gyengén kezdett a Ferencváros az Európa Ligában

2014.07.01 - 22:17
Megosztás:
Gyengén kezdett a Ferencváros az Európa Ligában

A Ferencváros csapata 1–1-es döntetlent játszott a keddi első mérkőzésen a máltai Sliema Wanderers vendégeként a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének első fordulójában. Visszavágó jövő csütörtökön.

A labdarúgó Európa Liga első selejtezőkörében a Ferencváros 1–1-re végzett a Sliema Wanderers vendégeként. A döntetlen a magyar csapat számára hízelgő: a hazaiak a kapufát is eltalálták, valamint kihagytak egy tizenegyest. Az első negyedóra végén ugyanis Busai szabálytalansága után büntetőt ítélt a bíró, azonban Mifsud mellé lőtte. A folytatásban a magyar csapat előtt több lehetőség is adódott, de egy kontratámadásból a hazaiak lőttek gólt, így ők vonulhattak előnnyel a pihenőre. A folytatásban is a máltaiak akarata érvényesült a pályán, többször is veszélyeztettek. Negyed órával a vége előtt viszont sikerült egyenlíteni egy szabadrúgás utáni kipattanóból.

„Ez egyáltalán nem az a futball volt, amilyet látni szerettem volna – nyilatkozta a mérkőzés után Thomas Doll, a Fradi edzője. – Abból, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. A csapatunk erőtlen volt, az egy az egy elleni párharcokat védekezésben és támadásban is elveszítettük. Mindenben fejlődnünk kell, de elsősorban mentalitásban, hozzáállásban kell javulnunk” – mondta a német szakember, majd hozzátette: „Nagyon sajnálom, hogy a sok szurkolónk, aki Budapestről ellátogatott ide, ezt a rendkívül rossz mérkőzést látta. Jövő héten frissebben kell játszanunk, az egy teljesen másik összecsapás lesz, amelyen muszáj győznünk.”

A visszavágót jövő csütörtökön rendezik a budapesti Puskás Ferenc Stadionban, a továbbjutó a második körben a horvát HNK Rijekával találkozik.

Európa Liga, selejtező, 1. forduló, első mérkőzés

Sliema Wanderers – Ferencváros 1–1 (1–0).

Gólszerzők: Ohawuchi (39. perc), illetve Nalepa (76.).

Sliema: Zammit – G. Muscat (Cilia, 68. perc), Scozzese, Bianciardi, A. Muscat – Mintoff, Potezica, Barbetti – Scerri, Ohawuchi – Mifsud.

Ferencváros: Dibusz – Bosnjak, Mateos, Nalepa, Bönig – Kukurozovic (Holman, 82. perc), Gyömbér, Busai (Somália, 46.), Nagy (Cukic, 46.) – Böde, Lauth.

Fotó: Nemzeti Sport