Gyereket ütöttek el, testvérpárt szúrtak meg
Utoljára módositva: 2014-12-13 01:09:57

A 112-es egységes segélyhívón értesítették a rendőröket csütörtökön, hogy baleset történt Érszakácsiban.

A rendőröket egy baleset és egy késelés helyszínére is hívták

Az elsődleges helyszínelés során megállapítást nyert, hogy a Volkswagen típusú gépkocsit vezető, 71 éves, zsibói illetőségű T. Valeriu elütött egy felügyelet nélkül hagyott, hatéves gyermeket, aki nem a kijelölt helyen akart átmenni az úttesten. A szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedett gyermeket a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. A gépkocsivezető ellen gondatlanságból elkövetett testi sértés okozása vádjával indítottak eljárást.

Testvérpárt szúrtak meg

Csütörtökön este jelentette a 112-es egységes segélyhívón a 28 éves D. Viorel, hogy 20 óra körül, miközben a Lucian Blaga sugárút egyik bárjában tartózkodott 32 éves testvérével és a 27 éves V. Vasileval, a szokondi illetőségű, 30 éves F. Lucian Ilie botrányt csapott, amely késelésbe csapott át. A három férfit mentővel szállították a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba, ahol D. Viorelt és testvérét hasüregi és mellkasi szúrt sebbel utalták be. A késelő szopori fiatalember ellen testi sértés okozása vádjával indítottak eljárást.

Égett a tömbháztető

Péntek kora délután Nagykárolyban, a Corneliu Coposu utca egyik tömbházának tetőjén végeztek hegesztési munkálatokat, amikor az ívfény szikrájától lángra lobbant a tetőn átfutó, leromlott állapotban lévő csöveket-vezetékeket borító üvegvatta és a tető szigetelése. A percek alatt a helyszínre érő tűzoltók gyorsan eloltották a lángokat, amelyek martalékává vált 3 négyzetméternyi tetőrész, valamint a tömbház homlokzatának szigetelése, szintén 3 négyzetméteren.

 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
APRÓHIRDETÉS
SZATMÁRI NAP

Helyfoglalás
Mamma Mia! Sose hagyjuk abba
Ma, 19:05
Tíz évvel azután, hogy a Mamma Mia! több mint 600 millió dollár bevételt hozott világszerte, visszatérünk a varázslatos görög szigetre, Kalokairire ebben az új musicalben, mely szintén az ABBA dalaira épül. A film ide-oda ingázik az időben, és megmutatja, hogy a múltbéli kapcsolatok miképp hatnak a jelenre. Így az eredeti szereplőkhöz csatlakoznak fiatal énjeik, köztük a fiatal Donnát alakító Lily James (A legsötétebb óra, Nyomd, Bébi, nyomd!, Downton Abbey).
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2

Helyfoglalás
A védelmező 2.
Ma, 21:20
Amerikai fantasztikus thriller, akciófilm, krimi
Grand Mall, Iuliu Maniu utca 2
MoziSzinházBuliEgyéb
KÉPGALÉRIÁK
NAVIGÁTOR


KÖRKÉRDÉS
Mit szólsz a 2018-as világbajnokság eredményéhez?
Várható volt, megérdemeltem nyertek a franciák
A horvátok jobbak voltak
Mindegy volt, ki nyeri
Nem néztem a VB-t
Egyéb, leírom hozzászólásban
Szavazok
SEBESSÉGMÉRÉS
  • Sajnos ma még nem kaptunk információt a radarokról a megyében!
  • Az összes megtekintése
    Radarok Szatmár megyében
    (2018. július 22.)


    KONYHA
      Hozzávalók: 1 csomag rétestészta (de leveles tésztával is jó), 10 dkg spenót, 20 dkg túró, 1 db tojás, ...